Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-05 / 27. szám

18-dikán az uj alainneuin épület felszentelésének ünnepe volt; az épület mai nap is ezen alakjában áll fenn. 1854-től fogva különféle kirándulásokat tett a boldogult. Volt Florencben, Rómában, Nápolyban; nem volt min­den áldás és ismeretség kötés nélkül Bécsbe, Prágába, Drezdába, Berlinbe, Hamburgba, Belgiumba, Hollandiába, Párisba, Londonba és Magyarországba való utazása sem S mind ez utazásaiból a legjobb egészségben tért vissza. 1869-től íogva azonban tökéletes egészsége sohasem volt, mig végre 1873. julius 23-kán elhagyta az alumneumot, hogy helyet adjon utódának Jonelli tanárnak. Egy kis magánlak a Bázeltól nem messze levő Richenben, volt a boldogultnak az élők között utolsó szállása, hol a több mint 30 évig vele volfc hű ápolónéja karjai között mult ki 1874. május 18-dikán 79 éves korában. Egy bevégzett élet fekszik előttünk, gazdag az önzet­len áldozatkészségben, kimerithetlen a jócselekedetben, mindenütt a hol volt, a szeretet jeleit hagyta hátra maga után. A prot. egyházi segély-egylet megalapításában és terjesztésében való közreműködése áldásdús volt Helvetia evang. egyházaira nézve. Túl a svájci haza határain egész Magyarországig hálásán fogják emlegetni az ő nevét még sok időkön keresztül. Schlaf Simeon! Fahr, diener G-ottes, hin Zu deines Herren Ruh! Du darfst hinweg Aus Noth und Jammer fliehe Und eilst dem Himrnel zu. Dein G-eist ist diser Erde rnüde ; Dort ist hereit der Himmelsfriede. Schlaf, Simeon ! Thomay József, ev. helyettes lelkész. Ez iskolai év folytán emi nyiregyházi gym­nasiumuukat súlyos veszteségek érték. Alig mult féléve, hogy december elején Weisz Wilmost, tanodánk egyik fáradhatlan munkás, hivatott és képzett tanárát temettük el; ime most jun. 24-én gymnasiumunk egy másik tanárát, Kürtösy Józsefet ragadta ki a halál áldásteljes munkássága köréből, s övéinek szeretett karja közül. Általánosan ismerve van, hogy az oktatás terén működő egyének vajmi kevés anyagi jutalomban része­sülnek, s a legnemesebb munka mily szégyenitőleg csekély dijjal jutalmaztatik, s hogy magasztos törekvésöknek legfőbb jutalma az édes öntudat, s néha a hálás utókor­nak emlékezete. Ezen oknál fogva tehát, de meg azért is, hogy a jeles elhunytnak, tanuló- és tiszttársai, tanít­ványai, rokonai, és ismerősei, kik e hazának majdnem minden vidékén elszórva számosan találtatnak, élete fo­lyásáról tudósítva legyenek ; álljon itt munkás életpályá­jának rövid vázlata. Kürtösy József (családi néven Putz, melyet csak későbben magyarosított) szül. Nagy Kürtösön Nóg rád megyében 183«3. marc. 17-én. Iskoláit Losoncon, Osgyánban s Pozsonyban sok anyagi küzdelemmel de si­kerrel végezé, szorgalma és fényes tehetsége által annyira kitűnt, hogy mindenütt tanárainak büszkesége s a tano­dának disze volt. Hogy ezen utóbbi kifejezés nem frázis, ebben a tekintetben hivatkozhatom még élő tanárai- s tanulótársaira. Pozsonyban elvégezvén a theologiai tan­folyamot 1856-ban Tihanyi Ferenc gróf hivta meg őt gyermekei nevelőjéül, mely magas rangú családnál 2 éven át a legnagyobb elismeréssel működött. Innen Selmecre hivatott tanárnak, 1863. Losonczra, 1869-ben Nyíregyhá­zára választatott meg. Igy összesen 18 évig működött a legnemesebb pályán, melyre valódi hivatással és szaka­vatottsággal lépett. Jellemezték őt mély gondolkozás, melylyel tanítványainak itélő tehetségét fejlesztő, alapos tudományosság, szelid atyai bánásmód, szeretet és ba­rátság nem csak tanítványai, de mindazok irányában, kikkel érintkezésbe jött. Igy élt Ő szerettetve és áldástel­jesen működve, midőn junius 20-dikán, majdnem az iskolai év végén meghűlés következtében hagymázba esett s rövid 5 napi betegség után junius 24 én a közvizsgát megelőző napon, a még élte delében lévő férfiú egészen váratlanul elhunyt. Temetése junius 25-én a közvizsga befejeztével délutáni 6 órakor tanítványai és számos résztve­vők jelenlétében törtónt. Siratják őt bánatos özvegyén kívül, kivel csak a mult év december havában kelt össz*, első nejétől született három kiskorú gyermeke, gyászolják elhunytát számos rokonai, barátjai és ismerősei. s. Muhi Sámuel emlékezete. Május hó elsején sötét szárnynyal repült át a röpke hír a nagyszalontai egy­házmegyén, mely annyi gyászt és fájdalmat jelzett, hogy méltán könyezett a lelkészi kar, és méltán illetődött meg minden emberbaráti kebel. Nt. Muhi Sámuel, tenkei ref. lelkész, egyh.-megyei főjegyző és tanácsbiró 4 hónapi szen­vedés után megvált e földi élettől. Hogy kit vesztettünk el benne, mélyen érzi azt az egyh.-megye, mélyen érzi különösen családja, melynek őrangyala, gyöngéden szerető férj és édes atya volt. De a családi körön tul is a tár­sadalmi életben mint kedélyes, folyvást humoros, de hu­morával soha sem sértő, szeretetéméltó tag gyanánt sze­repelt. A valódi részvét és tisztelet legszembetűnőbb jele temetésén nyilatkozott legszebben, midőn a mindenrangu és rendű tisztességtevő gyülekezet nagyszáma miatt tem­plomban nem férve, a paplak udvarát egészen betöltötte május hó 3-kán délután. Gyászbeszédet tartott nt. Nagy Sándor n.-szalontai lelkész s tanácsbiró ur I. Sámuel 3. 20. verséről. Meghatott kebellel, s a valódi fájdalom hangján kezdte beszédét, előrebocsátva, hogy már 8-ik lel­késztársa felett kell teljesíteni e szomorú tisztet, de egy sem volt oly nehéz feladat mint a mostani, mert a ki­multhoz nem csupán tiszttársi kötelék, hanem a legmé­lyebb baráti viszony csatolta. Kifejtve ezután azon kelléke­ket, melyek egy lelkészben megkívántatnak, szépen alkal­mazta a felvett igét az elhunytra. Orátlót tartott

Next

/
Thumbnails
Contents