Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-28 / 26. szám

ször jeleztük, határozottabb s nyíltan támadó alakot ölt a harc Róma részéről. Mi ezúttal csak egy pontra, s csak hazánk határain belől maradva, akarjuk a figyelmet felhívni, jelesen a protest. tanintézetek ellen indított had­járatra. A protestantizmusnak, születésétől kezdve felet­tébb becsesek voltak iskolái. S méltán! Ezek voltak egyházunknak egyfelől az életerei, másrészről azon nemes gyümölcsöket hozó virágai, melyek még az ellentábor műveltjei között is vallásunk s egyházunk irányában oly sok rokonszenvet tiszteletet ébresztettek. S ha kivált az utóbbi nyolc évtized alatt oly sok nemeskeblű harcosa támadt ügyünknek a más val­lásfelekezetnek között: ezt kétségkívül egy részben a protestáns tanodák jó hírnevének, s az azok által teljesített nagy szolgálatoknak köszönhetjük. Követ­kezőleg érthető, hogy mindannyiszor, midőn ben­nünket meg akartak, s akarnak törni, első vagy mindjárt a második sorban iskoláink ellen intézte­tett a támadás. Pázmán, a jezsuita befolyás alá ke­rült Báthory Zsófia, Mária Terézia kora a mily szomorú, ép oly gazdag tapasztalatot szolgáltat erre nézve. * Napjainkban, midőn — mint mondám — meg kezdődött újból a támadó harc a protestantismus s általában az egész modern műveltség ellen, ön­ként értetik, hogy iskoláink erős támadás elé néz­hetnek. Nem oda célzok, hova a „Figyelmező" t. olvasói hihetőleg gondolnak; nem a bécsi ós linc békekötések s a 26-ik artikulus megrontatásáról akarok szólni. Eddigi s mostani parlamentális kor­mányunkat, s országgyűlési többségünket azt hiszem nem lehet az nltramontán törekvések szolgálatában állónak tekinteni, bármily kedvezőtlen véleménynyel legyen is egyébiránt irányában egyik vagy másik politikai párthoz tartozó olvasónk; másrészről sze­rintem az avult pergamenek, s a mult századok törvénycikkei, valamint hajdan nem védelmeztek ben­nünket, ha az idők gonoszak voltak, s dacára minden békekötésnek s törvénynek az egész pataki collegium csak messze túl a Királyhágón talált ol­talmat, menedéket, egynémelyik iskolánk pedig ott sem, midőn a jezsuiták kezébe került a kormány, ugy a jövőben még kevésbbé lehetne ezekre, vagy bármiféle írott §-okra támaszkodni. Nem is ide célzok mint mondám. Ma a legfőbb hatalom: a sajtó, a közvéle­mény. Azok az eszes Kajafások, kik elleuünk tanácsot ülnek igen jól tudják ezt, s ugy látszik ezen a té­ren mint a legbiztosabban célhoz vezetőn akarják aláásni tanintézeteinket; jól tudváü, hogy ha egy­szer iskoláink jó hírneve be lesz szennyezve, .eddigi tekintélye meg lesz ingatva, s a közvélemény e te­kintetben ellenünk fordul: akkor azután őrizhetjük mi, s az ország teljes érvényben, hagyhatja száza­dos okmányaink tt, de azt a befolyást többé a hazai közszellem fejlesztésére, a haza ügyeinek vezeté­sére nem gyakorolhatjuk, melyet gyakorlánk külö­nösen e század hat első éviizede alatt. Kiknek alkalmuk van a hazai irodalom napi termékeit figyelemmel kisérni, azok Ízlelhették a közelebbi napokban ezen iskoláink ellen indított harc előizét. Nem is említve a nyílt homlokú katholikusok lapjait a „Magyar Állam"-ot s „Reli­giot", „Az országos középtanodai tanáregylet köz­löoye" juniusi számának egyik cikkében Csengery A. ellen polémizálvá^, minden igaz ok nélkül elkezd beszélni a hazai protest. iskolákról, s mond ilyen fajta dolgokat: „A prot. iskolákban általános gya­korlat, hogy papjelöltek professoroskodnak, kikből aztán esetleg valóságos tanár is válhatik, ha ugyan­is egyiknek-másiknak kedve van a munkát folytatni, vagy nem nyílik számára jövedelmezőbb ekklézsia. Ha már most fölteszszük, s erre bizonyosan több okunk van, mint Csengery urnák a maga általános föltevésére, hogy papokká mai napság rendesen csak olyanok lesznek, kik más pályára elégséges anyagi, szellemi és erkölcsi erővel nem birnik; akkor igen is lehet mondani, hogy a professoroskodást igy mel­lékesen űző emberek nem hivatásszerüleg léptek e pályára, s mint ilyenek, nem igeu lesznek képesek a középtanodai oktatás sikerét biztosítani. — Azon­ban hála a sorsnak, ez a rendszer nem oly általá­nos a széles magyar birodalomban, hogy a szerint kelljen tanáraink képességét megítélnünk. Már a szerzetesek iskoláiban is más tüneményekkel talál­kozunk. Igaz, hogy azok is papok, hanem az ő viszo­nyuk az iskolához egészen más, mint a prot. theo­logusoké! Náluk a dolog épen megfordítva van: ők legalább kilenc-tized részben azért lesznek papokká, hogy tanárok lehessenek; nekik életcéljok az ifjúság oktatása; ők sohasem iparkodtak bárminemű ürügy alatt kerülni a képességük megítélésére hivatott ál­lami vizsgáló forumot."

Next

/
Thumbnails
Contents