Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-31 / 22. szám

lületes értesülést, vagy egyéni véleményt, mint kész igazságot adjunk elő. A bibliographiában, mely tulajdonkép hasznos kicsinységekkel bíbelődik, legkevésbe van megengedve az ilyen eljárás. Minket egyebeken kivül fölment a Pázmány és Veresmarti személy-azonossága gyanújától Veresmarti autobiographiája, melynek másolata „Megtérés, avagy Veresmarti Mihál Prédikátornak a kalvinista tévelygésből a katholikus, avagy régi,, igaz, római, pápista s keresztyén hitre Ítélettel megtérésének históriája. Irta azon Veresmarti Mihál Baranyavármegyéből, pozsonyi kanonok" címmel, a besztercebányai püspökség szentkereszti (Bars v. m.) könyvtárában létezik. Innen másoltatta le saját használatára Bottka Tivadar, és közölvén Franki Vilmossal, annak Pázmány Péter és Kora (Pest, 1868. 8 r. I. 82.) cimü remek munkájában először használtatott föl. Veresmarti református szülőktől született 1570 körül*) Baranya vármegyében, tán éppen az alsó baranyabácsi egyházmegyében máig virágzó Veres- vagy Vörösmarton. A debreceni ref. iskolában tanult, bizonyítja ezt az Int) s Tanitó Levél című munkájának a magyar nemzeti muzeumban létező példánya címelőző lapján található ezen saját kézirata: „f Eruditis Dominis, Debrecinej. scholae alumnis, ejusdem quondam alumnus, author rnittit." Innen kikerülvén, Czegléden és Kecskeméten mint iskolamester, később Nagy-Kőrösön mint ref. prédikátor működött. 2

) Azonban nem sokára Nagy-Körös számos lakosai a török elől menekülvén, a Csallóközben vonták meg magukat. Veresmarti velők tartott, s igy származott át a mostani túl a dunai superintendentiába, hol előbb komáromvármegyei Imelyen, később nyitravármegyei, akkor virágzó, most már egészen elpusztult komjáti ref. ekklésiában predikátorkodott. 3

) 1605-körül lemondott tisztéről és Nagyszombatban a magán életbe vonult vissza. Komjátiu utódja Suri Mihály volt, ki a Forgách kíséretében ottani birtokait látogató Pázmánynyal gyakran találkozott. Suri a vitázni szerető Páz-Danielik József: Mapyar írók. Kiadja a Szt. István Társulat. Pest, 1858. 8 r. II. 372. 2) A „három város" történetében nem fordul elő. Hornyik Kecskemét város története. Kecskemét, 1861. II. 116—118. ír a ref. egyházi férfiakról, és a kecskeméti jegyzőkönyv 27. lapján 1594. évben előjövő ezen jegyzésre „Mihály uram az praedieator" azt állítja, hogy ez alatt a helybeli származású Kecskeméti Végh Mihály, az 55. zsoltár irója értendő. II. 116. — Balla Gergely Nagy-Kőrősi Krónikájában, és a Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1845. évfolyamában N. Szabó Károlytól megjelent „ceglédi h, b. egyháztörténeteiben" sem em'íttettik. 3) Franki: Pázmány életében I. 82. nyitramegyei Irmel és Komjáti. Ez azonban nem lehet, mort ily nevű helyek nem léteznek. Az utóbbi bizonyosan Komjáti. Irmel alatt szerintem a nyitra megyei, mostan az alsó-szőlősi íef, egyházhoz tartozó Ürményt nem lehet érteni, mert valószínűtlen, hogy a jó magyar Veresmatti ezt e nevet így elferdítette volna. Véleményem szerint Irmel = Imely, mely bár Komárom vármegyében fekszik, de Nyitravármegyéhez csak egy magyar mérföldnyire, a hajdani komjáti seniorátusban. mint a martosi ret. egyház filiája. mánynyal nem tudta kiállani a versenyt, és a képzettebb Veresmartit hívta segítségére, ő maga pedig „valamíg közel érezte Pázmány Pétert, idején általszedte magát Csornokra, Forgách urak falujába, jó fertályi mértföldnyire Komjátitól." ]

) Ilyenkor Veresmarti állott helyt, de csak kevés ideig: a hitvitázáa eredménye az lett, hogy Pázmány által meggyőzetvén — katholizált. Ezzel élete fordulópontján keresztülesett, midőn a félrevonult ref. prédikátor nagyszombati magányából mint r. kath. pap és iró lépett ki a világpiacára. Itt kezdődik a protestáns egyházat is mélyen érdeklő irodalmi működése. Azon avult könyvek, melyekkel ezután foglalkozni szándékozunk, kifejlett irodalom becses emlékei. Abból az időből valók, midőn nemzetünket a nemzetiségnél nagyobb, mert már természeténél fogva átalánosabb forradalom, a vallási, tartotta izgalomban, s teremtett olyan irodalmat, melyhez hasonlót igen, de különbet akkortájban egy nemzet sem mutathatott föl. Széchenyi még alig néhány évtizeddel ezelőtt, irodalmunk szomorú állapotaira tekintvén, kitört belőle a jajszó: „csuda ott szépet alkotni, derekast írni, hol nincs megismerő, nincs olvasó!" Keserű panasz, mely még szomorúbbá válik, ha meggondoljuk, hogy irodalmi tekintetben, tán a legújabb időig történetünk minden korára ráillik. Az egyetlen kivétel a XVII. század ama dús termelése, melyre méltán büszkék lehetünk. Az irodalom emelésére erősen befolyt a protestantismus azáltal is, hogy az olvasási kedvet meghonosította. Már pedig, hogy mennyire fontos az olvasó közönség, van alkalmunk látni napjainkban, midőn a könyvirodalomban a termelő folyvást szaporodik, a togyasztó egyre fogy, s ha a kettő közt jobb arány nem áll be, súlyosan fogja megérezni az igazi tudomány. Nálunk a XVII. század Íróinak nagy számáról ismert műveik tesznek tanúságot; hogy olvasókban sem volt hiány, azt a forgatás által elnyűtt, különböző írással telijegyzett régi könyveken kivül, egyes elszórt adatok is bizonyítják. A lelkész-renden lévők közt számosan lehettek oly szorgalmas olvasók, mint tanulmányunk tárgya, ki negyven évet élt folytonosan tanulva, a nélkül, hogy csak egy sort is producált volna. Tanáchkozás című munkája III. kiad. (Poson, 1640) előszavában írja : „Ezen keresztyén Hit igazságának szorgalmatos visgálásában fáradtam én-is" ; önéletírásában pedig igy nyilatkozik: „Föltett célom s kívánságom az vala, hogy az én vallásomat igaz keresztyén hitnek, s a többit tévelygésnek találjam. De keresztülesék." Pázmány roppant emberismereténél fogva ugy látszik rögtön fölismerte az eddigelé kevesekkel érintkezett, kis körben mozgott tehetséget, mely bár kezdeményezésre nem volt elég erös, de egy irányban idomítva, arra nézve rendkívül hasznossá válhatott. Veresmarti az érsek ösztönzésére az írói pályára lépett, melyet ő maga 'J Veresmarti Autubiographiaja Frankinál i. h. II. 83. 46 *