Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-31 / 22. szám

mint egyetemes gyűléseinken a szükséges lépéseket teljes erélylyel megtegye. Kiadta Szügyban, 1874. évi május 19-én, W 1 a d á r Viktor, az alsó-nógrádi ev. papi ért. jegyzője. Válasz líramarcsik urnák. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy K. cikke a „Hon"-hoz nem jött s Fidler cáfolatát csak azért adtuk ki legelőbb, mert azon napig mástól egyetlen sor cáfolat sem érkezett be. A „Hon"-hoz érkezett iratok legalább kivonatilag közölve voltak a „Hon"-ban s igy e tekintetben semminemű méltánytalanság sem történt. Magára az inkriminált cikk lényegére uézve meg kell jegyeznem, hogy annak egyetlen sorából sem lehet kimagyarázni, mintha én a lutheránusokat általában hazafiatlanoknak tartanám, sőt ellenkezőleg nem egy helyütt nyíltan is kimondom, hopy a kivételeket elismerem. Kiég legyen K. idézeteire utalnom. Hogy a lutheránusok között vaunak olyanok, kik nemzetellenes irányt követnek, azt szintén nom tagadhatja senki. A különbség ennélfogva csak az, miszerint én azon hitben vagyok, hogy ezen rész képezi a többséget, cikkiró szerint azonban e rész igen csekély. Nézetem támogatására felhozom,hogy a 209,000-nyi erdélyi szász csekély kivétellel, a legalább 213,000 nyi felvidéki luth. tötök jelentékeny része az általam rajzolt irány követői s ez már ireu tekintélyes számot képvisel az összesen csak 1.085,000 lelket tevő luth. egyházban. S ezen számhoz még sok más elszórtan élő is járul. K. maga felemlíti, hogy a magyar helyeken „alig 20 lutheránus pap" h5dol a pánszláv szellemnek. Alig 20! Mennyi apostatát csinál busz pap a hivők között! Különben lehet, hogy az én utazásaim, s tekintélyes luth. egyénekkel társalgásaimból, úgyszintén az irodalomból vett adataim túlzottak s a pánszláv s paugerman irányú rész a kisebbséget teszi. Mindamellett ugy hiszem, hogy a kisebbség még ezen esetben is nagyon tekintélyes hatalom s e/.t bizonyíthatni hiszem az által, hogy maguk a hazafias érzelmű lutheránusok félnek tőlök. Két ellenvetés lehet jogos cikkem ellen : egyik, hogy egyes kifejezései túlzottak, másik, hogy e vádam, még ha van is igaz benne, nem a lutheránusokat, mint egy felekezetet, hanem csak egy fele ezethez tartozó egyéneket illeti. Az első vád egyéni megítélés szeriüt változó lehet minden egyes kifejezésre nézve, azonban e téren magam védeni nem akarom, a cikket átnézni s meglatolni kellett volna. A második vádat átalánosságban szintén elismerem. A szepességi lutheránusok s a dunántuliak legnagyobb részének hazafiságáért én is kész vagyok jót állani s magában véve egy feleke/et, mint felekezet, nem is lehet hazafiatlan ; mindamellett, midőn látjuk, hogy ugy jelenleg, mint régebben, a „felekezeti autonomia" ürügye alatt küzdenek csaknem mindenütt a közművelődés s államtörvények ellen s hogy, miként a forradalomban az oláh popák s szerb pipok, a vallás nevét emlegetik folytonosan — lehetetlen azt rosz néven venni, ha az iró magát a „felekezet" szót használja. Ez nemcsak velem, de mással is megtörtént s meg fog történni ezután is. Általában véve felszólalásom, melyet közvetlenül a pánszláv gymnasiumok ismert esete idézett elő, azon hazafiatlan egyének ellen volt irányozva, kik, talán a görög kath. egyházat kivéve, épen a lutheránus egyház kebelében vannak legnagyobb számmal. Nem az egyházat, nem a hitet bántottam, hiszen akkor a dogmából vagy egyházszervezetből kellett volna kiindulnom; hanem egyenesen ezen egyéneket, S ezen támadást ezentúl is folytatni fogom, s ugy hiszem magok a lutheránus egyház magyarérzelmű tagjai sem vonulnak vissza a már elengedhetienné vált küzdelemtől. György Aladár. Nagy tiszteletű szerkesztő ur! Az ,,Eg) h. és Isk. Lap" f. é. 19-ik száma a különfélék rovati alatt Dömötör János, tolnabaranyai tanfelügyelő ur legutóbbi hivatalos jele nteséből Gy ö n k ről különösen apostrophálva közli, miszerint itt a magyar ref. 03 magyar ev. hitfelekezetek öuerejükből külön nem levén képesek iskoláikat kellőleg szervezni, a különben is sülyedőben levő magyarság érdekében is egy magyar tannyelvű községi iskola felállítísa terveztetett, mely kísérlet a két lelkész jóakaratú támogatása dacára a nép rövidlátó korlátoltságán, és azon g y a u u j á n, hogy „p a p j a i k az i s k o 1 á t el akarják adni", meghiusult, mindezért a prot. önkormányzati jog tétetvén felelőssé, mint amely itt is károsnak bizonyult. Szegény prot. autonomiánk ! Hiszen tanfelügyelő ur mennyiben tartja azt károsnak, az végre is egyéni felfogás dolga, miről véli vitatkozni e helyen épen nem akarok, ámbár nem hallgathatom el, hogy miután a törvény a tanfelügyelőségnek a felekezeti iskolákra nézve, ha azok a törvény kellékeinek meg neui felelnének, csak ugy mint a nem-felekezetieknél szabad rendelkezési kezet adott, — az itt fenforgó esetből az önkormányzati jog elleni vádat épen nem találom helyesen indokolva. Másrészről azonban ezen közlemény által én is, egyházközségem is, mint, a tanfelügyelő ur jelentésében oly szomorú szereplésben fölléptetett egyik fél, igen közelről levén érintve, ugy hivatalos állásom, mint gyülekezetem iránt, de még az igazság érdekében is tartozom azon helyreigazító nyilatkozattal, miszerint tanfelügyelő urnák ezen jelentése legalább az ev. hitfelekezetre vonatkozólag teljesen alaptalan, amennyiben ezen gyülekezet annak idején e tárgyban tartott teljes gyűlésében az egy magyar tannyelvű közös iskola eszméjét magáévá tevén, a felekezeti érdekben szükséges és jogos fentartások melleti felekezeti iskoláját községivé átengedni az üdvös cél tekintetéből közakarattal elhatározta; és ha ezen végzéséhez képest mégis