Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-10 / 19. szám

És ime, nagytiszteletü és tekintetes egyház tanács ! elgyengült koromnál fogva folyó év április 13. napjával odajutottam, — és pedig ide is isten kegyelméből és végetlen bölcsesége szerint jutottam el, — hogy hivatalos kötelességemet ugy miként azt eddigelé folytatám vala, többé nem folytathatom ; nem folytathatom és nem viselhetem hivatalomat, minthogy elgyengült korom beálltával nem néhány hivatalos óra vagy hét elmulasztásáról lehet szó; hanem a szorosan órákhoz kötött tanit ás miatt gyakran bekövetkezhető s időről időre előkerülhető hosszas mulasztásokról; tehát végre is pusztán névleges hivatal viselésről. Én igy hivatalt nem viselhetek, a hivatal terhére és hátrányára lenni nem akarok, terhére és hátrányára lennem nem szabad ; de viszont azt sem akarhatom, hogy a hivatal reám nézve is elviselhetetlen teherré váljék, ezt szintén akarnom nem szabad; azt nem szabad a hivatal iránt való tiszteletből, ezt a magam iránt való kötelességből; mert érzem, sejtem, sőt tudom, hogy az elgyengült testi erő, és az erőt föltételező, erőt igénylő hivatalviselés mellett napjaim hamarább meg fognak számláltatni, mint a Mindenható azokat a maga örök végzése szerint elrendelte volt. Nem mérem tul többé erőmet; nem esem többé istenkisértésbe ; mert meg vagyon irva: „A te Uradat istenedet ne kisértsed, hanem őneki szolgálj." Mózes csak egyszer becsülte többre erejét, mint a Jehovához való hű ragaszkodását, és megbüntető az Ur; mert megmutatá ugyan néki a Kanaánt, de nem engedé meg, hogy abba bemehessen, hanem meghalt a Nébó hegyén. Tehát, nagytiszteletü és tekintetes egyház tanács! nincs más mód, mint tanári pályám harmadik korszakából folyólag nyugalomra lépnem. Leteszem azért 41-dik éves hivatalomat az igen tisztelt egyháztanács kezébe, leteszem nem kényelemből, hanem azon szomorú kényszerűségből, mely a pontos tanitásra képtelenné vált s a rendes hivatalviselésre alkalmatlanná lett elgyengült életkorom következménye. Leteszem hivatalomat a legmélyebb tisztelettel, leteszem a legmélyebb hálával, leteszem a legmélyebb köszönettel, leteszem magam irányában kényszerűségből folyó elhatározással de azon nyugodt önérzettel és tiszta öntudattal, hogy hivatalomnak mindenkor és mindenben eleget tenni törekedtem ; a nagykőrösi elöljáróság iránt pedig azon őszinte nyilatkozattétellel teszem le hivatalomat, hogy pályámon a tisztelt elöljáróság részéről mindenkor és mindenben szives pártolást, megkülönböztető elismerést és méltánylást tapasztaltam. Egyedüli kérésem, hogy nekem ezen évet, melyet mint igazgató kezdtem meg, bevégezni szabad legyen ; szabad legyen tanártársaim s nagjobb részt kedves volt tanitványaim segélyével, kik valamint igazgatói hivatalom kezdetén velem átalában a tanári kötelességek teljesítésében versenyeztek, annyira, hogy ha valami jót tettem, azt ők együtt tevék velem, és ha van valami érdemem, az egyszersmind az övék is; ugy a még hátra levő igazgatói korszakban rajtam segíteni szívből Ígérkeztek, s tantárgyaim tanítását helyettem immár meg is kezdék. Egyébiránt remélem, bízom az istenben, hogy magam is tehetek még valamit mind az igazgatói hivatalban, mind a tanításban, mit buzgón is kérek istenemtől, ós hiszem, hogy megadja ezt irgalmasságából; mert még mindent megadott, mit szívből kértem vala ő Felségétől. Áldja meg az isten Nagykőrös városát, áldja meg nagyjait és kicsinyeit! Áldja meg az ég a reformált egyházat ; virágozzék ebben az isten félelme, mint minden bölcseségnek nemcsak kezdete, de végcélja is. Áldja meg az isten a nagykőrösi iskolákat, áldja meg ezek közt a gymnásiumot, mely folytonos szeretetem és gyönyörűségem tárgya vala; áldja meg a praeparandiát, melynek elemeit még 1833-ban kezdém meg, azóta ennek mind fentartása mind tova fejlesztése a legkedvesebb gondjaim közé tartozók ; áldja meg a népiskolákat, melyeknek korszerű emelése vágyaim leghőbbje vala; virágozzék ezen iskolákban a józan értelem és fölvilágosodás mellett a keresztyén hit és erkölcsiség; virágozzék a keresztyéni hitből és erkölcsiségből folyó mindenféle jóságos cselekedet. Áldja meg az ég az egyház és iskolák minden rendű elöljáróit , áldja meg az iskolákban fáradozó tanítórendet, áldja meg mindazon tanártársaimat, kikkel valaha működtem, legközelebb azokat, kikkel jelenben szolgálok ; áldja meg átalában a gymnásiumi tanári kart erővel, hogy neveljenek és képezzenek elő a gymnasiumban a hazának a maguk rendeltetésüket fölfogó, ez iránt lelkiismeretesen érező, s azt valólag betöltő ifjakat, majdan polgárokat; mert csakis ily polgárok által lesz az összes haza boldog és az összes hazában csakis az ily polgárok lehetnek valóban boldogok ; áldja meg az akadémiai és egyetemi tanárokat is, hogy a gymnasiumban megkezdett jó irányt teljesedésbe vigyék és annak eszméjét valóditsák. Áldja meg és javítsa társadalmi és állami életünket is, hogy ez a gymnasiumoknak részben már valóditott eszméit el ne ferdítse. Áldja meg az ég a gymnásium jelen iskola-évi növendékeit^; áldja meg mindazokat, kik 41 éves tanári pályámon tanitványaim valának ; azokat, kik élnek, áldja meg földi, majdan mennyei boldogsággal; akik elhunytak, örök üdvösséggel. Kelt Nagykőrösön, 1874. ápril 30-án. Értekezlet a középtanodai törvényjavaslat ügyében. Trefort Ágost közokt. miniszter fölszólítja az értekezlet tagjait a netaláni különvélemények előadására. Először Zichy Antal szólal föl, reménye nélkül nézetei elfogadásának, melyet mégis előad, kikel a bifurcatio ellen, mely a 10—12 éves ifjút már arra kényszeríti, hogy pályát válasszon. Lehetetlen, hogy ennek káros következései ne legyenek. 0 ugy szervezné a középtanodát, hogy legalább a négy első év ugy rendeztessék be, hogy egészen közönyös legyen, melyik pályára képzett legyen. Reáliskolai tanárok is ugy nyilatkoztak, hogy a gymnásiálii növendékekkel többre tudnak menni. Ő ezt kivihető-