Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-03 / 18. szám

mumot miféle eszKözök segélyével érik el a protestáns iskolák, abba az állam ne avatkozzék, és igy: A kormány ne avatkozzék be közvetlenül a prot. iskolaügyek intézésébe. Az országos törvényben meghatározott feltételeknek meg nem felelő iskolák ne bezárassanak, hanem oda segéltessenek, hogy céljokat megközelíthessék. A prot. középtanodák fenntartása és átalában 'a felekezeti iskolai ezélok előmozdítása is az állam legfontosabb érdekei és teendői közé tartozik ; és igy: A prot. tanintézetek is mindaddig, mig más iskolák részesülnek államsegélyben, ez anyagi segélyezésben részcsitt essenek." Annyiszor elmondtak már az itt kifejtott né zetek fölött ítéletünket, hogy részünkről fölöslegesnek tartjuk még csak egy szót is vesztegetni annak cáfolására, amit a mai mivelt világban ugy az el inélet, mint a tényleges állapotok, végkép meghaladtak, A modern államban a szabadsági eszméknek hódoló protestáns egyház antonomiáját nincs mitől félteni; de igen is félteni kell iskolát és tndományt oly egyház gyámkodásától mai időben mely minden áron a Regnuni Marianum korabeli törvényeket kivánja érvényre emelni, nem ügyelve arra, hogy kétélű fegyveit forgat, melyet könnyen ellenünk is fordíthatnak. Jusson eszükbe, hoiiy Magyarországon nemcsak tiszta magyar reformátusság, hanem egyebek közt, hogy közeleső példát hozzunk föl, szintén protestáns feleink is lakoznak Erdély havasai közt, kik most is épp ugy hivatkoznak törvénybe iktatott privilégiumaikra, mint a tiszántúliak, azzil a különbséggel, hogy ők Andreanumot ós Leopoldinumot ezek pedig bétsi és lifitzi békekötést emlegetnek. Mindig hiba, ha a haladó jelen egyetemes szabadságát, a hűbéres múltban kicsikart kivételes szabadalmak által akarjuk szabályoztatni. Bullagi Mór. A tiszántúli egyházkerület országgyűlési kéi'vényéhez. Egy ideig, kevésbé tapasztalt jóakarattal a politikai napi lapokban adtam elő a magyar protestáns egyház által ma követni tanácsos politikára vonatkozó szerény nézeteimet, azt hivén, hogy igy, bármily csekély fontosságúak legyenek is a tőlem származott szavak, az ország nagy közönsége előtt részint névvel, részint névtelenül intézett, de mindig fiúi szeretetből származott támadással talán némileg nagyobb pressiot lehet gyakorolni azon irány latra a masryar protestáns egybáz kebelében, melynek tiszteletreméltóságát épen én bármennyire ismerem is; de külföldi tapasztalataim után a magyar protestáns egyház jövőjére veszélyességét is nem kevesebb mérvben érezem. A szomszéd államokban történt egyházjogi mozgalmak azonban ép az utóbbi másfél év alatt mindinkább változtatván Magyarországon is az egyházjogi nézeteket, sem szükségesnek, sem célszerűnek nem tartom többé házi bajainkat az ország nagy közönsége elé vinni. A fájdalmas érzés egy bizonyos nemével olvastam a tiszántúli ref, egyházkerületnek a középiskolai törvényjavaslat tárgyában az országgyűléshez intézett kérvényét; mert azon aggodalomnak, melylyel minden becsületes, hazáját és egyházát egyaránt szerető magyar protestáns tekinti az oly mozzanatokat, melyek szerinte csak arra szolgálhatnak, hogy a protestáns egyház tekintélyét a magyar államban alásülyeszszék: egy ujabb lökést ad azon nagymérvű tájékozatlanságra mutató alapszellem, mely e kérvény egész szövegét átlengi. Bocsánat, ha talán kissé erősebben látszom kifejezni érzelmemet, mint az valóban szándékom, de ennek alapja némileg azon bizalom, hogy talán nem fogok ép azok által félreértetni, kikhez szólani kívánnék csekély igénytelen szavaimmal, kik iránt a szeretet egy soha ki nem alvó neme él e percben is bennem, kik iránt a hála egy bizonyos nemével vonzódom, kiknek javát akarnám ugy a mint én értem azt; valamint azon ügynek is, melyet képviselnek s melynek én oly sokkal tartozom. Előttem állanak azon tisztes őszbevegyült fejek, melyek a debreceni collegium nagy, széles boltozatu tanácstermében szoktak összegyülekezni, tanácskozandó k az egyház java felett; előttem azon komoly tekintetű hatalmas épület, melynek tágas folyosóin annyiszor hallottam az ének szavait felhangzani: „minden te kőfalaidban csendesség és jó békesség." Nem tagadom, elszakadhatlanul ragaszkodom ez emlékekhez s azon férfiakhoz, kiket én érteni és tisztelni tanultam, mint talán kevés más ember e hazában, s akik talán meghallgatják az én szavamat, a bár sokkal kevésbé érdemesült fiatalabb szavát is, midőn a véletlen, sőt tulajdonkép az ő nekik köszönhető ismeretek által nyújtott kedvezőbb helyzet, igaz ! nehéz áron vásárolt tapasztalatai folytán szólva, arra kívánom kérni: hogyne szóljanak többé ugy, amint őket s becsületes törekvéseiket az orsaág nagy többsége ma csak félreérthetné. Hivatkozva az országgyűléshez benyújtott kérvény a bécsi és linci békekötések és az alaptörvény értékűnek vallott 1791. XXVT. t.-cikkre azt állítja, hogy a protestánsoknak ezekben j o g adatott az iskolák állítására, és igy nem egy fehér lap áll ma a magyar törvényhozás előtt, melyre tetszés szerint felírhassa az mit az országban levő valamennyi iskolákra nézve teljesíttetni kiván. Maradjunk tehát a jog alapján. De hol van azon fél, melylyel a bécsi és linci békekötés köttecett. A bécsi békét a szerencsi gyűlésen a rendek által Magyarország és Erdély fejedelmévé választott Bocskay kötötte Rudolf képviselőjével. A nikolsburgi békét az