Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-12 / 15. szám

világrendszer reakciója; az uj görög bölcsészeinek, majd a keleti mythósnak absorbeálással fenyegető vószostroma; majd végre a középkornak meddő tanversengósekben, a szabad eszmék teljes és tökéletes kiirtására irányult zsarnok-törekvésekben, a pápaság világuraságra törekvésében eltelő sötét idő^aka. De hála a népek s szellemvilág sorsát intéző örök bölcs gondviselésnek, a visszaesési korszakok azon éji borulathoz szoktak hasonlitani, mely után annál igézőbben támad fel a hajnal, a nép- s szellemszabadság dicső hajnala. — Mikor a középkor éje vakitó sötétséggel borongott a népek lelkén, az éjborulat sötét ködoszlopai felett a reformácio fénycsillagai, a világrázó hiterő magasztos hajnala tűntek fel. Mint a mosaisticus világrendszer ezredéves uralmát a krisztiánizmus zárta be: ugy a középkor után a reformációnak kelle következni. És a reformáció hőseinek nem sokkal csekélyebb feladat jutott osztályrészül, mint a krisztiánizmus első hitbajnokainak. A kezdeményező Luthernek Póter erélyességével; a puritán Kálvinnak Pál erős akaratával és semmitől vissza nem riadó szellemerejével kelle birnia. Sőt a mennyiben a keresztyóasóg lótrejövetelekor a judaismust ós paganismust már csak egy fáradt viadarhoz lehetett hasonlitani, itt pedig egy erős és vallásos hagyományaival egyenest az apostoli alapra támaszkodó egyház/,al kellett a reformátoroknak megharcolni: lehet mondani, hogy az ő pályájok talán még vógzetesb s küzdelmesebo vala. Mozgásba is hozta a világ uralmát féltő Vatikán mindenféle pokolgépeit; a keresztyéneknek a héberektől s Rómától szenvedett üldözései ismét megujultak, azzal a különbséggel, hogy most nem valami pogány római császár, hanem a Krisztus helytartója adá ki az üldözési jelszót; nem Jupiter, hanem a szent atya dobálta a villámokat; az evangéliumi szellemirány hősei móg sirjaikban sem kimóltettek; nem tanulták meg az inquisitio vérbirái s hohórai, hogy az eszme halhatatlan, s az eszmehősök vórnyomán a. szellemvilág dicső tavasza virult fel. Igy jött létre s terjedett el a reformácio; igy vert erős s kiirthatatlan gyökeret a protestantismus a népek lelkében. A protestantismus mint valláserkölcsi életelv letépte a biblia bilincseit s kezébe adá azt a népnek, hogy olvassa, tanulja annak elveit; saját szemeivel sziliről szinre lássa, ós ismerje ínég amaz egyedül idvezitő Krisztust, kinek elvei elvégre is ujjászülik a világot. — A protestantismus szentesitó a szabad kutatás ós vizsgálódás nagy elvét; emberkéz s földi tekintély Lem szabhat határokat a kutató szellem elébe, mely mindeneket vizsgál, móg az istenség mélységeit is. Felállitá az egyéni felelősség elvét, mely nélkül valamint lelkiismereti, ugy társadalmis politikai szabadság is, nincs és nem is képzelhető. Tanszerkezet tekintetében minden hagyományt elvetett; a krisztusi életalapra törekedett visszavezetni mind az egyházat mind a társadalmat. Hogy ez igy van, mutatja nem csak az egyház de a polgári társadalom történelme is; hiszen elvitázhatatlan tény, hogy az állami és társadalmi élet téréin is azonnal uj szellem lengésö lett észlelhető, amint a reformátorok a hitjavitás tárogagatóját megfújták. Nézzétek meg a reformácio korabeli ós a mai társadalom képét, s e két képletet tegyétek párhuzamba s hasonlítsátok össze egymással, s azonnal látni fogjátok ama nagyszerű sociális ós politikai átalakulást, melynek a reformáció lön szülője. Ime a hűbórrendszer bilincsei szétzuzattak; az absolutismus helyébe a demokratikus eszmék, az alkotmányos elvek uralma lépett. A protestantismus szabad elveken nyugvó egyháza uj szellemnek, uj polgárzatnak adott léteit az állami életben is. — Az uj hit templomai mint egy varázsütésre álltak elő ; köveit maga hordá össze a nép s igy tanult meg áldozni ós imádkozni. Emlitsem-e az iskolákat, a felszabadult tudomány ama dicső várait, az egyetemeket; elősoroljam-e azon humánus intézeteket, melyeket a protestantismus mintegy semmiből teremtett; felhozzam-e az áldozatkészség s vallásos lelkesedés ama fényes példáit, melyek a reformáció világdiadalainak kisérői s előidézői voltak ? A reformáció háromszázados történelme tanúskodik arról, hogy a protestantismus oly életelvet képvisel, melynek gyökérszálai az emberi szellemben vannak letéve, s mely mint szellemvilági alaptényező arra van hivatva, hogy a fejlődő szellemet pályáján elősegítse; az önkénynek útját vágja; a pauperismust ós butaságot megszüntesse; megszentelje, mintegy Krisztusnak zsákmányul vigye a tudományos szellem fenséges törekvéseit; egy szóval a történelmi Krisztus világboldogító elveinek diadalra juttatása által felépítse a földön az üdv ós béke templomát. Ez a protestantizmus világhivatása Az örükke fejlő keresztyónségnek világtörténelmi óletmozzanata ez; benne Krisztus egyháza nyomult közelebb a gya