Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

a ref. hitfelekezet kizárólagos sajátságait tartozik előadni, s előadásaiban szem előtt tartani, ós igy tanárnak, ha akarna is nem lehetne egészen eredeti munkával előállni. Ezért a címlapon is kitettem „különös tekintettel a magyar ref. egyházra" és mivel e nemű munkákban hazai viszonyainkra semmi vonatkozás nincs, igy állítottam vagy hát írtam össze, nem annyira az egész tudós világ számára, ámbár ezt is meggátolni sem nem tehetem sem nem akarom, hanem inkább oly lelkésztársaimnak s hallgatóimnak, a kiknek ez szükség- és hézagpótlóul szolgál — mindazon szabályokat a liturgia körül, melyek kivált a tiszántúli egyházkerületben fenállanak. És bár ezeket Mitrovics Gyula nem oda valóknak tartja is, de épen ez okból nem lehetetlen, hogy a magyar ref. liturgia körül kutatni szerető idegen Írónak, idővel e kis munkácska is épen ugy tehet némi szolgálatot, mint nekem a külföldi kútfők tettek, s mint közelebb Párisban egy francia jeles egyházi irónak (Sayous) *) a magyar prot. egyházi történelem nyomozójának adatokkal szolgált Balogh Ferenc tanártársam ide vonatkozó jeles munkája. — Egyébiránt vigasztal a gondolat, hogyha az én gyarló munkámat, melyben magam is mondottam, hogy hiányok lehetnek, egészen eredeti munkával bírtam volna is felváltani, még akkor sem ütötte volna meg a mértéket, részint mert elvkülönbség is létezik köztem és Mitrovics Gyula között, részint mert az ódium theologorum a mint ő maga felemiit é, a legremekebb műben is gáncsot talál, vagy a példa^zó szerint kákán is görcsöt kere3. Különben honnan volna az, hogy ő legkisebb méltánylattal sincs irányomban, holott előtte volt: „Magyar prot. egyházszónoklat történelme" cimü munkám is, talán ezt is lehetett volna némi figyelemre méltatni, miután ez a prot. lapban egy derék szakférfiúnak kedvező ismertetésével találkozott. . Végre a helyett, hogy oly részletes bírálat cáfolgatásába bocsátkoznám, mely valósággal nem egyéb, mint gyermekes, apróságokon kapó iskolai szőrszálhasogatás, s a személy folytonos kisebbítése, minthogy e bírálatot ki vált pedig ennek aljas modorát mellesleg említve, ugy a józan gondolkozású hittanhallgató ifjak, mint a theologia tanárok is elitélték; még csak egypár elvi különbséget akarok rövid válaszomban kiemelni. Mitrovics Gyula a ref. egyház cultus-formáiban semmi rendes Összefüggést és egységet nem lát, hanem csak biztos megállapodás nélküli zűrzavart, ugyanazért vakmerő vállalatnak nevezi ma liturgiát alkotni, vagy az uj liturgia vezérlő elvéről Liturgikát irni. (lásd. prot. e. isk. lap 201, 202 1.) Ily egyéni nézetből indulva ki, igyekszik aztán nevetségessé tenni, hogy én a ref. cultus fenálló formáit előszámlálom, és ha nem épen átalakitandóknak, de módositandóknak Ítélem, s igy most már nem csak az én „gyenge fejű és a tárgyhoz nem értő személyemet", de magát a tárgyat is igyekszik a neki *) Bulletin historique et literaire. Paris 1873. Deuxieme Série 207 —. L' Etablissement de la Reforme en Hongrie. Edouard Sayous. sajátságos kicsinylő és gunyoros modorban adni elő. — Részemről pedig az ily komoly ügyben még eddig hallatlan bírálat után is azt állítom, hogy annyi rend és összefüggés a ref. cultus fenálló formáiban mind e mai napig van, a mennyi az okos és tiszta buzgóság felébresztésére külformák által megkívántatik ; azt mondom újra Ebrarddal együtt „a Kálvinszerinti cultus egyszerű ugyan, de nagyszerű egyszerűség remeke." Ezt tapasztaltam mint gyakorlati lelkész a losonci ref. egyházban 20 éven keresztül, mely pedig kivált forradalom előtt, mint a s.-pataki egykori ünnepi követek is bizonyíthatják, az ország bármely hitbuzgó ref. egyházával egyenvonalba tehető volt. Ezt tapasztalom több éven át itt helyben a debreceni egyházban, hol a templomi éneklés, könyörgés és evangyeliomszerü szónoklat oly szép renddel megy véghez, és oly látogatott minden főünnep és vasárnapokon négy különböző helyen, hogy még az oly szigorú bírálót is mint Mitrovics Gyula, keresztyenhez illő lelki, örömmel töltené be. Nem különben itt az Ur asztalánál, noha ez nem három mint Mitrovics Gyula elégnek tartja, hanem háromszor három izben is meg szokott évenként teríttetni, elég buzgó részvétet tanúsítanak az oda járuló hivek. Azonban ily szép és nagyszerű példákat az életből számos helyről lehetne még idézni, de azon igazán vakmerő állítás megcáfolására, hogy a ref egyház cultásában semmi rend nincsen, elég azt viszonozni, hogy ma épen ugy, mint az apostoli korszakban, vagy a reformatió századában a lelkészek és hivek hitélete és belbuzgósága a fődolog, a hol ez valósággal megvan, ott a cultus fenálló formái javíthatók ugyan, de igenis elegendők arra, hogy a ref. cultus főcélja, az épületesség utóiérve legyen. Másik még nagyobb elvi különbség köztem és Mitrovics Gyula között^ hogy én Krisztust nem csupán példányképnek tartom, de egyszersmind az emberiség megváltójának. Ugyanazért azon nárom kérdést, mely az agendában az Ur asztalánál a lelkész által a gyülekezethez intéztetni szokott, ugy tekintem, mint a hivek nyilvános vallástételét hitökről s bűneikről, továbbá élőszóval kijelentett fogadástételt a megtérésről a váltságba vetett hit által, végre háláadást Istennek a Krisztusban kijelentett kegyelméért; (lásd. Egyházszertartástan 1. 81. 3-ik sz.) mig ellenben Mitrovics Gyula idegenkedik mindattól, mi a megváltó személyét az emberi erény mértékén tul emeli, mindattól a mi a váltság munkájában nem természetes emberi befolyásból volna lehozható, hanem elégségesnek tartja az agendában az Ur asztalánál Jézus példaadását és az erényes élet bekövetkező jutalmát emlegetni, anélkül, hogy a Krisztus által szerzett váltságról csak egy igével is megemlékeznék (lásd Mitrovics Gyula egyház és szertart. beszédek 144. 1. 1, 2, 3, 4, kérdések az Ur asztalánál és 1. 86.) Lehet,' hogy ez Mitrovics Gyulának egyéni hite, de az más kérdés, ha ez,-e egyszersmind a ref. egyház objeetiv hite is, melynek ő az agenda szavai szerint „méltatlan, de hivatalos szolgája". — Az itt érintett hitelvi különbség további fejtegetése igen messze