Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-01 / 9. szám

PROTESTA1TS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP, Szerkesztő- és Előfizetési d.ij: Hirdetések dija Kiadó-Hivatal: Mária-utca 10-dik sz,, elsfl emelet. Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr, egész évre 9 frt.Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. 4. hasábos petit sor többszöri 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. külön 30 kr. beiktatásnál ~ Bélyegdij Propathia. „Pusztulunk s veszünk, Mint oldott kéve széthull nemzetünk !" Nagy költőuk ezen állítása, nemzeti életünk legválságosabb korszakában — mint mondani íjEokták — csak ugy suba alatt hangzott el. Éreztük ennek igazságát akkor, de sajnosan érezzük azt jelenben is!! Nem akarok nemzeti életünk bírálatába bocsátkozni, tudva, hogy nem politizálás e lap célja, de másrészről nekünk nem is hivatásunk, hogy a nemzet, az ország alkotmányos ügyeibe nagy mérvüleg beavatkozzunk, mivel vannak arra különben is elegen, nem csak hivatottak, hanem választottak is; előttünk ugy is elég tágas tér, egy más szép fifipiő tárul, melynek müvelése csaknem kizárólag reánk bízatott. E munkakörre, az egyházi vallásos életre vonatkozólag idézem tehát költőnk fenthivatolt szavait. Ezt érdeklőleg válaszán* kiindulási vezéreszméül, ama más nyelvből kölcsönzött propathia szót, mely nézetem szerint leginkább kifejezi jelen csüggeteg helyzetünket. Nem akarom ón a vészharangot kongatni, ,e

em asszonyi jerémiádokkal untatni az olvasót, ha nem annyit mondani igen: hogy valamely betegség előérzete az, mely jövőnket illetőleg csaknem mindnyájónkat aggaszt. Nem elég, hogy sorainkból a mult szomorú emlékű óv járványa oly sokakat kidöntött!! Nem elég ho,gy a mult mostoha év sanyarú termése a mindennapi kenyeret is oly szük mérvben adta; hanem e kettős csapás, a helyett hogy vallásos buzgalomra gerjesztené a föld népét, még inkább megcsökönyösité, mintha dacolni látszanék a Mindenhatóval, az apai dorgáló vessző után nem hogy meghunnyászkodnék; s igyekeznék jóvá tenni mulasztásait, sőt fel sem vevőleg halad a minden hasznos iránti hideg közönyösség utján. Most olvasom Kovács Albert újévi gondolataiból : „Keleti fajunk természete az, hogy a kedvező körülmények csapongó örömre ragadják, a kedvezőtlenek elcsüggesztik/ holott „nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett* Korunk tagadhatatlanul anyagi irányú, s a mi legfőbb: rang kóros fényűző! Megfeszíti minden erejét, hogy bevételeit bármi uton szaporíthassa. De mi a célja ez iparnak ? Korántsem az, hogy jövedelméhez illő arányban áldozatot vigyen a közügynek, hogy a szellemiekre is kiterjeszsze figyelmét, korántsem azért fut, fárad, tesz egggyé éjet ós napot, hanem hogy kedvenc molochjának a bálványozott fényűzés ösztönének minél kiválóbb kedvteléssel hódolhasson, s e csábinger a nép alsóbb osztályánál is annyira meghonosult, hogy e látványnál lehetetlen a komolyan észlelőnek meg nem döbbennie. Ez azon propathia, melyet jelezni kívántam, s a melynek aggasztó kihatása van egyházi életünkre is! ! Avagy nem sajnosan tapasztaljuk-e, hogy a fényűzési cikkek mai korban leginkább kelendők ? Látok napszámos nőt, kí kész sanyarogni, böjtölni, fázni, csakhogy egy tehetősebbnél meglátott piperecikket ő is szerezhessen. Hallottam beszélői jó módú családfőtől, hogy önzőleg magáért övéiért tul terhelően is örömmel megtesz, sőt zenészeknek kérkedőleg dobja a pénzt; de a midőn árvák, ínségesek sorsának enyhítése vagy közintézetek érdekében kerestetik meg : már ily célra 'pár kr. segélyt nyújtani vonakodik. V