Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-22 / 8. szám

nyek szerint akarunk élni, ezen kötelezettségeket magunkra vállaljuk, és ezeknek pontos megtartása felett őrködünk; ki ezekre kötelezi magát, hozzánk tartozik, a ki nem teljesiti mindezeket hiven, azt kebelünkből kizárjuk. De hol van még ettől a mi népünk? A mig valamely nép gyermekkorát éli, addig lehet neki parancsolni; ha férfikorba lép, lehet vele férfiasan, okosan beszélni; de a mi népünk egy része, nekem ugytetszik, hogy jelenleg azon korban, a miveltségnek, fejlettségnek azon fokán van, melyben az egyes egyént parasztos nyelveli kamasznak szokták nevezni. Érzi, hogy a gyermekvessző alól kinőtt, saját esze belátása szerint akarna cselekedni; de az önállóságra még távolról sincs elég éretsége. Egyesekkel is, tömegekkel is legnehezebb ily korban bánni. S bár mennyire szeretné is néha az okos apa pelyhedző bajszú fiát egy vagy más rakoncátlanságáért, szigorúan büntetni, ugy mint ahogy a gyer meket szokták, de azért visszatartóztatja kezét, csínján bánik a fenyítékkel, mert bármennyire fáj is apai szive, de érzi hogy ily korban a zsarnoki eljárás sokkal több kárt okoz, mint hasznot. Miért is, nem mondom ugyan, hogy egyházi törvényeink használaton kívül helyezendők, sőt igenis azok lehetőleg javítandók, valamint egyházi hatóságaink erélye lehetőleg fokozandó: de azért ezekkel felettébb ovatosan, nagyon is csínján kell bánni, s ezektől a legjobb esetben is valami nagy eredményt, mindenféle egyházi bajaink ellen ható általános erejű gyógyszert várnunk nem lehet. De hát mitől? A legfőbb teendő erre nézve kétségkívül az, hogy népünkben a valódi vallásos érzetet, az egyháza iránti szeretetet, az ahhoz való tántorithatlan ragaszkodás érzelmét lehetőleg ébreszszük s fokozzuk. Hanem hiszen ez a teendő a lelkészi hivatal fogalmához tartozik, egész élete, összes hivatalos foglalkozása a papnak ezen céira irányul, ebben fáradozik; következőleg erről nem akarok e helyütt szólani. Legfeljebb futólagosan felvethetném a kérdést, hogy avagy lelkészeink nagy többsége felhasználja-e templomban és iskolában mindazon alkalmakat, melyek e célra kínálkoznak ? tanulmányozza-e kellő gonddal azon eszközöket, módokat, az időket és körülményeket, melyek által s a melyekben lelkészi hivatala feladatát sikeresebben megfejthetné ? De hagyjuk most e themát. Különben is ugy az általatok, mint a mások által felhozott panaszok is nem csak, s talán nem annyira népünk vallástalansága, mint inkább a miatt emeltetnek, hogy népünkben lelkésze s általában egyházi hatósága irányában nincs 4

semmi tisztelet, kegyelet, a helyett hogy engedelmeskednék, ő akar ur lenni papja felett, s e mellett egyháza irányában nem hogy fokozódnék adakozási készsége, sőt a rég megállapított dijleveleket is egyre csonkítani törekszik. Vagy mint tiszttársad levele mondja: a nép nem érzi a lelkész szükségességét, ugy tekinti azt, mint az előbbi időkből reá maradt terhet, melyet hordoz, vagyis fizet, a mig erre kényszerítve érzi magát, de sietni fog azt, mihelyt teheti nyakáról lerázni. Szomorú, mondhatnám kínos állapot ez, kedves barátom. Nem csodálom, ha szátok pauaszra nyílik, mert bizony keserű, kivált nemesebb érzelmű emberre nézve az oly konvenciós kenyérnek minden falatja, mely közé az azt adó nép gyűlöletének, megvetéssel határos tiszteletlenségének vadóca van elegyítve. De másrészről szabad legyen kérdenem, hogy hát avagy a papság nagyobb többségének részéről történik-e valami arra nézve, hogy a nép a palást irányában nagyobb tiszteletre s a tiszteletből folyólag készebb engedelmességre hangoltassék. Azt érzitek, hogy mindenek megváltoztak s ujjá lettek körületek; de hát avagy ti az uj idők szellemében tettetek-e valamit, hogy az uj idők szele által a korábbi tiszteletes állásról le ne sodortassatok. Nem téged értelek, s egyes társaidat, hanem a lelkészi kart. Mert hiszen az uj időknek uralkodó szelleme az egyesülés, társulás, következőleg jelentékeny erőt s hatást mai időben csak ez uton lehet kifejteni. P. o. vannak-e lelkészi conferentiáitok, vagy bármi néven nevezett komoly célú lelkészi összejöveteleitek, melyeknek hasznosságáról többször volt már a lapokban is említés téve, s melyeknek üdvös hatását szabad legyen ez úttal egy más oldalról érintenem. Nevezetesen olyan-e minden egyes lelkész magán s családi élete, hivatalos eljárása, hogy az a felvilágosodni kezdő nép keblében valódi tiszteletet ébreszt ? Távol legyen tőlem, hogy én itt a nyilvánosság terén a Mózes székeiben ülő tiszteletes doctorok morum censorakint lépjek fel, de annyit talán csupán a jegyzőkönyvekre támaszkodva is kimondhatok, hogy bizony néha-néha a tiszteletes kar tagjainál is az emberi gyarlóságok oly mértékben nyilatkoznak, hogy azok a palástra az égi nimbus helyett meglehetős sötét árnyat vetnek, s azt mondanom sem