Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-12-07 / 49. szám

likus lapokban — bámulatra méltó — egészen megváltozott a nóta. Most ha valamelyik íőpap lázadóvá, azaz országunk törvényeinek megszegőjévé lesz s királyi dorgálást vagy az országos törvényhozás kárhoztatását vonja fejére, az olyan, az eddig annyira loyalis katholikus lapok által, mint confessor, mint hithős, mint hivatását felfogó, püspöki esküjót szentül megtartó, buzgó katholikus íőpap magasztaltatik. Most ha valamelyik püspök az ország törvényeinek többszörös megszegése miatt hivatalosan meginteti*, majd pénzbírságra, fogságra, hivatalvesztésre Ítéltetik : a kathol. sajtó ebben nem hogy semmi pirulni valót nem lát, sőt efelől nagy dicsekedóssel s élcelve szokott szólani. „A trieri püspöknek most már 70 pöre van — mondja kérkedőleg egyik hazai jámbor katholikus lapunk — törvényellenesen alkalmazott papok miatt, s egy német kathol. lap kiszámította, hogy a lelkészi els áthelyezések átlagos száma szerint minden porosz püspök ezentúl kénytelen lesz, óvenkint vagy 20,000 tallért fizetni, vagy 100 hónapot a börtönben ülni, Tekintve a porosz kath. hierarchiának átlagos jövedelmét, azt látjuk, hogy egy-egy püspök összes jövedelmének büntetésül való lefizetése által körülbelül 60 hónapot válthat meg, mig I2-őt leülhet in natura, de akkor még mindig marad óvenkint 28 hónap, — mi lesz ezekkel? . . . íme ily esztelen törvényeket hoz a liberális jog állam! A kölni érseknek most 15 pöre van egyszerre oly papok miatt, kiket, ,törvényellenesen' alkalmazott. A porosz törvényszékeknek nemsokára egyéb dolguk sem lesz, mint a kápláni dispositiók felett ülésezni." Hát! Ubi nota pernicitas et fidelitas ? tisztelt jezsuita sajtó. Hát ez az a nagy engedelmesség, törvénytisztelet, lojalitás ? Ti mertetek bennünket háromszáz éven át engedetleneknek, törvényszegőknek lázadóknak nevezni ? Honnét a nagy fordulat ? Miben keressük a kulcsát ezen alig érthető változásnak ? Azt hiszem, nem nehéz megtalálnunk. Addig mig a trónon ülök s az országos törvényhozók a kathol. főpapság sugallatára hallgattak ós ezeknek érdekei szerint intézkedtek; a mig a kathol. papság elismertetett az ország első rendének, a kathol. vallás kiváltságokkal gazdagon ellátott uralkodó vallásnak; a mig a kathol. főpapság ranggal, méltóságokkal, világi javakkal gazdagon elhalmoztatott, a más vallás hivei pedig mindezekből kizárattak, megfosztattak; a mig a kathol. főpapnak lehetett tenni mindent, s ő ellene pedig semmit: addig persze ez hü, engedelmes, loyalis alattvaló volt* De midőn az ujabb idők szellemében a kiváltságokat kezdik a kormányok eltörölni s ugy a jogból, mint a teherből mindenkinek egyenlő mórtőkkel mérni: ekkor vége a barátságnak azonnal, az uralkodókban csupa ujabbkori Nérókat látnak, kik elől a katakombákba kell ismét a jó katholikusoknak menekülni, s inkább meghalni mint engedelmeskedni a „liberális jogállam esztelen töivónyeinek*. Vagy ha ugy tetszik, talán más kulcsát is találhatjuk ezen rejtélynek. Addig mig zsarnokhatalom uralkodik valamely ország felett: a kathol. hierarchia, melynek egész szervezete oly igen magán viseli a középkori feudalismus s absolutismus jellegét, hű támasza, tántorithatlan szövetségese az államhatalomnak. De mihelyt valamely nemzet a középkori intézményekből, ha csak némileg is kibontakozik s a modern műveltség eszméit, a szabadság, egyenlőség elveit megvalósitni törekszik: a papuralomban kiengesztelhetlen ellenzékre talál; a hang, mely a zsarnokság szolgálatában oly sima, alázatos, a felülről jövő intézkedéseket égig magasztaló volt, megváltozik, rágalmazza a hatalmat, káromolja a törvényhozást, s lázítja a népet. A napokban olvastuk egyik hazai kathol. lap hasábjain: „A mit hajdanta a Nérók, Diocletiánok és Juliánok mondának, azt most oly fejedelmek ismétlik, kik koronáikat isten kegyelméből hordják . . . s bízvást mondhatjuk, miszerint a mai abstract (órtsd alkotmányos) állam hit s erkölcs dolgában cseppel sem jobb, mint az első századok pogány állama. . . . Ellenségeivó lettünk emez államnak, mert az igazi jogot eleibe teszszük a hamisitott, az áljognak, mert a hazugság törvényével szembesítjük a miónket: az igazság törvényét . . . S ime az eszmezavar már a trónokig is felhatott." — Jámbor lelkek ! mit zúgolódtok ? Hiszen nekünk volna még okunk panaszra, nem nektek, hiszen annyi mindenféle maradványába ütközünk móg folyvást a hierarchia befolyása alatt született középkori intézményeknek, kiváltságoknak, s a valódi liberális szellem s a világboldogító elvek oly nehezen tudtak még eddigelé magoknak utat törni, máris Nórókról, pogány államról, áljogról, hazugság törvényeiről, s eszme -zavarról beszéltek. Hátha mégoly igazságtalan mértékkel mérne az állam nektek, mint mért nekünk több mint háromszáz éven keresztül! Nem kívánjuk;