Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-30 / 48. szám

* A közelebb lefolyt hét napjai eléggé nevezetesek voltak hazánk politikai életében. Még el sem hangzott Ghyezy Kálmánnak a képviselőség való lemondását indokoló nagyfontosságú nyilatkozata, midőn következett a súlyos feltételek alatt felajánlt 153 milliós kölcsönügy tárgyalása, e közben Kerkapoly Károlynak a minister­ségről való lemondása, s a politikai pártok közötti nagy habozás bizonytalanság. Végül pedig ő felségének 25 éves uralkodási jubileuma, mely nálunk december 2-ika helyett tegnap tartatott meg, tegnap fejezvén ki az ország­gyűlés mindkét háza, továbbá a különféle polgári, egy­házi, tudományos testületek a budai vár palotában Ő felsége előtt szerencsekivánataikat. * Több hazai lap nyilvánitá a napokban azon óhaj­tást, hogy Hatala Péter, a pesti egyetem ismeretes szabad szellemű tanára, mult évi igazgatója, a jelenleg Eger­ben üresen álló két kanonoki szék valamelyikére a eultus miniszter által Ő felségének, kineveztetés végett ajánl­tatnék. * Aradi görög nem egyesült román püspökké, az érsekké lett Ivacskovics helyébe közelebb Román M i­r o n t választották meg Aradon. * 0 felsége jubileuma alkalmából Zágráb városa 5000 forint alapítványt tett szegény gyermekek kórhá­zára. Az alapítvány ő felsége nevét viselendi. * A hódmezővásárhelyi ref. egyház presbyte­riuma, legutóbbi ülésén, az elhunyt Vajda Sámuel he­lyére Paprika Imre, köröstarcsai segédlelkészt választotta meg helyettes lelkészül. * Gyászhír. Tolcsvai Nagy Gedeon, hazai reform, egyházunknak egyik legbuzgóbb fia, a magyar prot. egy­letnek áldozatkész támogatója, s a pesti reform, egyház­nak 7 óv óta buzgó algondnoka, valamint a tiszáninneni ref. egyházkerület érdemdús oszlopférfia hosszasb gyen­gélkedés után életének 73-ik évében, meghalt. Hűlt te­temei régebben elhalt neje porai mellé Vattára szállitat­tak. Nyugodjanak békén hamvai ! * A kis körösi ev. ág. vallású egyházat az el­folyt napokban nagy veszteség érte, egy hét lefolyta alatt két kitűnő tanítóját vesztette t. i. néhai tudós Sza­lay Imre és idősb Zselló Lajos, levita-tanitó urat. Mind­ketten buzgó ritkasággal szentelték egész életöket egy­szerű, de nemes hivatásuknak. Áldás poraikra. IRODALOM. * A dunántuli ev. ref. egyházkerület Névtára. 1873-dik évről. Szerkesztő Liszkay József, pápai ref. lelkész. Ára 22 kr. Jól, gondosan szerkesztett névtár. Van benne két okmány is közölve, u. m. Tóth Ferencz super-jntendensnek decz. 10-kén Tarcy Lajos tanár­hoz intézett, levele, melyben a nevezett tanár urat aziránt interpellálja, valyon igaz-e, hogy ö Hegelnek a vallás, morál és állammal ellenkező philosophiáját tanítja, s Tarcynak ez interpellátióra adott őszinte és nyilt fele­lete. Igen nagybecsű és érdekes e két okmány nemcsak azért, mert a kort jellemzik, hanem azért is, mert az ország egyik kitűnő tudósa, Tarcy Lajos életében forduló­pontot idéztek elő. Tarcy 1835 után a philosophiai tan­széktől megvált s ettőlfogva a természettannak szentelte tehetségét. Mit vesztettünk a philosoph Tarcyban, annak a jó isten a megmondhatója; de hogy a physicus Tarcy a magyar tudományosságnak nagy szolgálatokat tett, azt mindayáján tudjuk és elismerjük. A névtár adatait ami illeti, ezek közül a következőket emeljük ki: A dunán­tuli kerületben 9 egyházmegye van, 285 anya- és 62 leányegyház, 280 lelkész, 32 segédlelkész, 331 tanitó, 41 altanitó, 218,699 lélek, 8860 újszülött, 7792 halott, 2499 egybekelés, 24,568 tanuló. Egy lelkészre jut 781 hallgató, egy tanítóra 66 tanuló s minden 9 lélekre egy iskolásgyermek oda nem számítva a vasárnapi iskolásokat. * Angol államférfiak és szónokok a jelenkor­ból élet- és jellemrajzokban. Szónoklati mutatványokkal. Összeállította György Endre. Budapest. Kiadja a Franklin-társulat. Ára 4 ft. E munkában öt angol állam­férfiuval ismerkedik meg a magyar olvasó-közönség, u. m. John Bright, John Stuart Mill, William Ewart Gladstone, Beniamin Disraeli és Henry Fawcettel. A nevezettek közül négy most van jóformán szereplése tetőpontján s egy alig egy-két hónapja hunyt el, világszerte figyelemmel ki­sért és általánosan bámult munkásság közepett: e körül­mény a különben is érdekes munkát bizonyára még ke­resettebbé, kapósabbá teszi. Emberek, akik ha nem is köztünk, de denique élnek és szerepelnek, sokkal inkább képesek lekötni önmaguk iránt a világ érdeklődését, föl­téve, hogy müKödésük világra szóló, mint történeti sze­mélyek, akiknek hatásuk többé már nem oly közvetlen, nem oly kézzel-fogható. A György Endre által bemuta­tott öt angol államférfi élete és beszédei mig egyrészről élvezetet szereznek, másrészről tanuságosak minden rendű és rangú olvasónak. A politikus ép ugy, mint a nemzet­gazda, a philosophus ép ugy, mint az egyházi szónok tanul­hat pl. a nagy államférfi, nemzetgazda, philosoph és szónok Milltől. Különösen hangsúlyozzuk azonban a jelen könyv szerzőjével a szónoklatot, amelynek tanulmányozására annyival is inkább szükség van, mivel — mint György E. előszavában irja — „talán az egyházi szónoklat terét ki­véve, ahol protestáns anyaiskoláink minden tekintetben a haladást ápolják, az utóbbi években határozott vissza­esés állott be a szónoklat terén, melyből csakis most kezd lábbadozni közéletünk." A jó vélemény, melyet a fiatal kora dacára sokat látott, tapasztalt és szép tanul­mányokat tett György Endre a protestáns egyházi szó­noklatra nézve nyilvánít, mindenesetre ösztönözhet ben­nünket, hogy e téren ezután is minél nagyobb buzgal­mat fejtsünk ki s a jó véleményt, melyet kétségkívül má­sok is osztanak, ne engedjük roszra változni. E célból nem ajánlhatjuk eléggé az előttünk fekvő könyvet s álta-

Next

/
Thumbnails
Contents