Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-23 / 47. szám

Gondolható, hogy ily egyén korai halála mily meg­döbbentő lehete! Még csak 42 éves volt s már is pihen. Az a részvét, mely sírjánál nyilatkozott, hiven tolmácsolá barátai, egyházmegyéje, rokonai megdöbbenését s mély fájdalmát. Bese Elek született 1831-ben Bátorkeszin, tiszt. Bese János és Eőri Fábián Eszter szülőktől. Tanulását kezde helyben, folytatá Pozsonyban, végzé Pápán. 1853-ban Ó-Szőnyött volt academicus rector két évig, majd édes atyja mellett Madaron s.-lelkész, s annak halála után 1858-ban a lelkészségben méltó utóda, kit hivei őszintén sze­rettek, tiszteltek. Ez előtt pár évvel megnősült, s jelen­leg testvérén, az ó-szőnyi lelkésznén t. Varjú Istvánnén kivül, egy ifjú özvegy is gyászol felette. A mi egyházi tevékenységét illeti, egyházában ren­det tartott. Az egyházmegyében több éven keresztül el­nöke volt a tanitói gyámoldának, tevékeny ülnöke az egy­házmegyének. Ugy hogy benne az egyházmegye, egyikét temeté el leghűbb, le .(buzgóbb, legtevékenyebb fiainak. De nem kevésbé ismert volt ő a politikai téren is. Az udvardi járás választói jól ismerék, mint a nemzeti elvek hü harcosát. Egykor képviselőül is elakará küldeni a nagyobb részint katholikus járás, de ő másnak adott helyet. Mint barát, rokon olyan volt, kit szeretni kelle. Gyengeség nélkül senki sincs. Ő se volt. De szelleme elragadott, gyújtott. Vajha hosszu ideig köztünk lehete vala! De elsorvadt, s hosszu szenvedés után aug. 25-én elhunyt. Nyugodj csendben, békén elhunyt barátom, s moho­suló sirodon lengjen béke s nyugalom. Szekeres Mihály, ref. lelkész. Pályázat altanitói állomásra. A soproni ág. hitv. evang. népiskolában az elemi első évfolyam számára egy altanitói állom is betöltendő. Ezen állomással a következő javadalmak kötvék össze: 500 ft. o. é. fizetés, 105 ft. o. ó. lak­bérpótlék, 3 öl fa. Azonkívül az altanitónak azon esetre, ha utóbb rendes tanítóul választatnék meg, igénye leendene 50—50 ft. o. é. ötödévi pótlékokra, s ekkor az itteni altanitói állásban eltöltött idő szintén be fogna számíttatni. Az ezen állomásra pályázni kívánók tartoznak legkésőbb f. é. november hó 30-ig koruk, nem­zetiségűk egészségi állapotuk, tanitói képességeik, eddigi szolgálatuk, s a magyar és német nyelv teljes ismerete fölötti hiteles bizonyítványokkal ellátott folyamodványaikat, a soproni convent elnökségéhez bér­mentesen beküldeni. Az állomás betöltése az 1874 i 5 . tanév végéig tartó próbaidő feltétele mellett történik. A választandó altanitó köteles az állomást 1874. évi január hó 22. napján okvetlenül elfog­lalni és az oktatást az 1868. évi iskolai törvény ós a helyben behozott oktatási rendszabály szerint teljesíteni. Kelt Sopronban, az ág. hitv. gyülekezet presbyteriumának 1873. octóber 25-én tartott üléséből. 3—3 P a l y M a t. Néhai Glosius-Artner Karolina asszony alapítványánál, a szegény sorsú özvegy lelkésznők vagy felsőbb tanintézeti tanár-özvegynők számára alapított 60 ftnyi nyugdijak egyike megürülvén, felhivatnak az ezen nyugdíj élvezetére minősített azon özvegynök, kik még eddig nem folyamod­tak, miszerint kellően felszerelt folyamodásaikat az illető lelkész urak által láttamozva, a kerületi super­intendens urakhoz további felterjesztés végett, legkésőbb folyó 1873. évi december 15-ig nyujts.ík be. A már korább:m folyamodott özvegynőknek ujabban jelentkezniök nem kellend, jegyzékben tar­tott folyamodásaik amúgy is tárgyalás alá fogván vétetni. Kelt Buda-pesten, 1873. nov. 15. A Glosius-Artner Karolina-féle alapítványt kezelő választmány nevében: Fabiny Teofil, v. elnök. Lövik Adolf \ v. jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents