Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-23 / 47. szám

e tekintetben Szászország büszke lehet, mert egyetemének tanári állása mindenkor oly kitüntetés volt bármely tudósra, melyet örömmel fogadott el ; hanem az volt a baj, hogy annyi sok jeles ember mellé egy nagy rakás privát-docens, rendkívüli tanár alkalmaztatott, a midőn pedig erre az egyetemet anyagi helyzete nem kényszeritette. Megtisztelő bárkire is az egyetemi magán- és rendkívüli tanárság; az efféle ambitiók a leggyakoriabbak szoktak lenni. Örömmel fogadta el a dii minorum gentium akármelyik tagja, akit csak megkínáltak vele, hogy pedig sokat kínáltak meg, legtisztábban mutatja azon adat, mely szerint a rendes tanárok száma az összes tanárok egy harmada volt. Nem tudom, hogy a németországi egyetemi rendszer mindenütt ilyen-e és ha igen, megtermi-e azon rosz gyümölcsöt, melyet én itt annyira kirívónak, ellentétesnek találtam. Lipcsében legalább az egyetemi rendszer fentebb kimutatott szerkezete azt eredményezte, hogy a nem rendes tanárok, kik semmi díjazásban nem részesültek, hogy mentül több hallgatójuk legyen, azaz hogy tiszteletbeli állásukat némi kis haszonnal is egybekössék, a fiatalság kedvében jártak, kényeztették, dédelgették és reá szoktatták az úgynevezett diktandó (tollbamondási) előadásokra. Ennek következtében a rendes tanárok is mintegy kényszerítve lettek e modort elfogadni, mivel az elkényeztetett ifjúság kegyeltje csak az lehetett és csak annak felolvasásait hallgatták tömegesen, aki az ifjúság nagy könnyebbségére a studiumot lediktálni hajlandó volt. Ime a szabad concurrentia éretlen kinövése ! Tisztelettel hajlom meg az itteni tudományos férfiak előtt; szivemben a szeretet és a hála érzetét költik fel, midőn a tudománynak előttem ismeretlen országaiba bevezetnek ; de midőn náluk is azt a gyermekes módszert látom, melynek helye a középtanodában, az Önállóságra jutás emez előkészítő iskolájában van, nem pedig az egyetemen, a hol az oktatás természetéből folyólag az ifjúság részéről a hallottak szabad, önálló feldolgozása kívántatik: minden tiszteletem ós hálaérzetem dacára is kötelességem rámutatni nagy gyengeségükre, mely nem csak idővesztegetóst, hanem teljesen felesleges munkát is eredményez, a mennyiben a mai korban már az egyes tudományágakról is nyomtatott müvek egymásután jelennek meg. A theologiai, jogi és philosophiai fakultás legkitűnőbb tanárai, mint Luthard, Roscher, Blomeyer, Drobisch, Ahrens osztják e gyengeséget. Az orvosi fakultás legkitűnőbb tanárai teljesen, a philosophiai, paedagogiai ós philologiai tanárok részben kivételt képeznek. Maga Friedberg, a jog tanára, egyik felolvasásában hevesen kikelt e mindinkább nagyobb mérvet öltő diktálás ellen. Ennyit akartam röviden hazai közönségünk tudomására hozni a lipcsei egyetem tanárainál dívó rosz szokásról. Látható ebből, hogy a külföld legkitüuőbbjei is minő helytelen methodust követnek, a hallgatásukra sereglő idegenek méltó boszankodására. A szélsőség egyik részét, mely a tanárok szaktudományi képzettségében és ez által a lipcsei egyetemnek jó hírnevében áll, óhajtom a mi egyetemeinknek is, de a másik rész dicsőségét minden sajnálkozás nélkül átengedhetjük — a németeknek. Feleki József, papjelölt. * A „Bayr. Lehr. Ztg." az iskolák papi vezetéséről következőkép nyilatkozik: „A mai culturvilágban senki sincs inkább érdekelve abban, hogy az iskola a népet elébbre ne vigye, annak látkörét valahogy ne tágítsa, sőt inkább a múltnak temetőmezején visszatartsa, mint az ultramontán pap; senki az iskolát inkább nem kivánná azon kivülfekvő célokra való idomító intézetté tenni, mint a protestáns lelkipásztor. Amannak előképét láthatjuk Tirolban, ennek Mecklenburgban és Poroszországban. A lelkipásztor egy kicsit ildomosabb ; a városi iskolában kevesebb bibliai helyeket és énekeket taníttat, annál többet a falusi iskolában. Mindakettő egyformán tudja a pórnépet visszatartani, és ama szerencsétlen különbséget létrehozni az összkópzésben, amely az állandó, természetszerű előhaladást gátolja, s lehetetlenné teszi az egész nép számára hivatott nevelést. Ha aztán az államkormány a városban már rég elért előhaladást akarja sanctionálni, ugy ez a visszatartott pórnépre nézve előkészületlen ugrás a semmibe vagy az annál is gonoszabb pogányságba. Ha Poroszország semmit se ad arra, hogy a megrögzött pietistaság megtartassék, hogy minden üdvös iskolai rendszabály a végrehajtásban paralysáltassék, akkor végtére az osztrák iskolai törvény németre is le lesz fordítva; akkor az iskola a saját maga tüdejével fog lélegzeni és pedig nem szénsavat, hanem éltető levegőt; akkor a népét szerető pap, ki a hitközség bizalmának tárgya, örömmel fog az ifjúságnál közreműködni; de a pap, mint ilyen, nem fog tovább az iskola rendszeréhez tartozni. És ha az iskola nem tartozik többé az ő rendszerébe, akkor nemsokára elveszti a hitközséget is; akkor nem lesz szükség jezsuitatörvényre sem. A jezsuiták csakis népiskolákkal győzhetők meg. Ahol a gyomorba vette magát a méreg? mit használ ott a fejre mért csapás ? Épített volna Poroszország Stein, Fichte, Pestalozzi, Diesterwegre, az érsekek és püspökök aligha háborgatnák ma." Idáig a nevezett lap. Közöltük, mert fájdalom, ez kezd nálunk is uralkodó nézet lenni, a papoknak az iskolára való befolyását illetőleg. Nem is lehet az máskép, akkor, midőn a vallásosságot a leáldozott korok ama homályos betűinek hivésébe helyezzük, melyek mai miveltségünkkel sehogysem egyeztethetők. Az ilynemű vallás az ujabb tudomány világossága előtt ugy elpárolog, mint száraz nyáron a futóeső nedvessége, s igy a lelkész csak az önfentartásuak természetünkben gyökerező törvénye szerint cselekszik, ha mindenképen azon van, hogy hivei a tudás fájából ne egyenek. Mint minden más téren, ugy itt is a félrendszabályok nyavalyájában sínylünk, ahelyett, hogy gyökeresen segitendők a középkori vallást reformálnék, kényelmesebbnek találjuk a vallásos befolyást a gyermekvilágtól távol tartani, és egyoldalú észképzést előmozdítani,