Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-23 / 47. szám

gyűlés, hogy a conventi szervezés tárgyában kiküldött bi­zottság javaslati dolgozatát, a conventnek úgy szervezetét mint hatáskörét illetőleg, elfogadja az általános tárgyalás alapjául. Ily előzmények s megállapodások után vette kezde­tét a főkérdésre vonatkozó vitatkozások folyama s elsőben isBeőthyZsigmond, közkedvességű világi főjegyzőnk emelkedett fel székéből, s mondá el szokott tiszta szaba tos nyelvezettel, a meggyőződés varázserejével azon ha­tályos remekszónoklatát, melynek minden izében a pro­testáns szellem fénylő világa lobogott, s azon, a gyászos tapasztalatokból merített erős és komoly meggyőződés lelt kifejezést, hogy ha anyaszentegyházunk a népek világkul­túrái óriás mozgalmainak közepette, nem csak tengeni, de valóban élni, tenni és hatni akar; ha a prot. szellem s miveltség zászlóját, missiójához hiven, lobogtatni akarja e helyütt, hova őt a gondviselés állította: a kor követel­ményei iránt indifferensnek lennie nem szabad s egyház­szervezetét akként kell idomítania, hogy a haladás útjá­ban álló akadályokat idejekorán elgördíthesse; s mind az állammal, mind a többi hitfelekezetekkel szemben, a tö­kéletes jogegyenlőség s méltányosság elve szerint, igaz ér­dekeit és önkormányzati jogait mindenkoron megvédhesse; rámutatott Deák F. monumentális programm-beszédére, figyeltetett a kor kiáltó szavára, hangsúlyozta zilált viszo­nyainknak épen a jelen korban iszonyú veszedelmes voltát s végül kimondá, hogy tömérdek bajunknak ez időszerint orvosa csak a határozatképes convent lehet, kéri tehát az egyházkerületet a határozatképes convent iránti indítványának elfogadására, s ebbeli határozatának az egy­házkerületekkel! közlésére, hogy a convent minél elébb létrejöhessen s véglegesen megalakulván, áldásos működé­sét minden irányban megkezdhesse. Azután Pap Gábor egyházkerületi egyházi fő­jegyző szólott a tárgyhoz, s beszédében azon aggodalom­nak adott kifejezést, hogy a határozatképes convent önálló hatás- és jogköre nem fogja-e absorbeálni egyházkerüle­teink autonom hatósági jogait s eddig élvezett szabadsá­gát, függetlenségét; s azon eszmét pendítette meg, hogy először zsinat jöjjön össze, ez dolgozza ki és illessze be a conventszervezetet egyházalkotmányunk s szervezetünkbe; ő nem lehet barátja annak, hogy zsinat nélkül bármely potentát is alkotmányunkat változtassa és egy egészen uj intézményt hozzon létre. Indítványozza tehát, hogy az önálló convent eszméjét ejtse el a kerület, s hasson oda, hogy bajaink mielébb zsinatilag orvosoltassanak meg. Ha ezt az elvet, hogy zsinatnak kell múlhatatlanul megelőzni az egyházszervezet javítását, módosítását, meg­állapítását, követték volna az első ker. anyaegyházak hit­bajnokai, akkor a keresztyén vallás nem tudom hogyan terjedhetett volna el; nem zsinatoltak azok a magasztos hithősök, hanem tettek, alkottak; Péter nem kérdezte egy zsinattól sem, szabad-e pr edikálnia Jeruzsálem utcáin, ha­nem prédikált, s beszéde igen jó lehetett, mutatja a con­clusio : az a 3000 lélek, mely a keresztyénséget azonnal felvette; az alkotmány egy nagy elve lőn szentesítve ak­kor, mikor Mátyás apostolnak megválasztatott, s mely bár zsinat nélkül nyerte meg sanctióját; ez elv szentsége s sociális hordereje soha de soha kétségbe Krisztus igaz követői által nem vonatott. — Nagy reformátoraink is előszór tettek, alkottak és j3sak azután zsinatoltak. Ne­künk is igy kell tennünk. Halljak Fekete Jánost! Kedélyes, nem vénülő lelke csak ugy játszva fűzi koszorúba az argumentumok­nak súlyosabbnál súlyosabb gyöngyeit s készei foghatólag mutatja ki a határozatképes conventnek ránk nézve való­ban elodázhatatlan szükségességét. Majd alulírott fejtette ki röviden, hogy a conventszervezet életbe léptetésével nem teszünk lényegesebb módosítást egyházszervezetünkön, mint tettünk akkor, mikor a képviseleti rendszert egyházigaz­gatásunk minden fokozatain keresztül vittük, s a convent a képviseleti eszme szükségszerű tovább fejlesztése és al­kalmazása ; rámutatott a szétszórt csontokra, a pusztuló egyházak kínos vergődéseire, hogy e tátongó sebekre csak a convent hozhatja meg Gileádnak áldott balzsamát: nem használt semmit. Remek szónoklatokat tartottak még a convent határozatképessége mellett: Horváth Mihály, Stettner Ignácz, Kis Gábor, Sebestyén József, László Jó­zsef urak ; s végre Tisza Kálmán hangsúlyozta aggodalmait, hogy t. i. addig lesz meg a magyar prot. egyház szabadsága s függetlensége, mig egy ilyen min­denható conventféle testület az egyházkerületek fölibe nem emelkedik, azután kimondatván a többség, kitűnt, hogy 15 szavazónak kell convent; de csak a zsinat megállapí­tása után ; 8 szavazat pedig a határozathozatalra jogosított convent azonnali életbeléptetése mellett nyilatkozott. Tehát 8 szavazattal 15 ellenében, anno 1873. nov. 16. d. u. 1 órakor elbukott nálunk az önálló convent eszme, s bár hullája a zsinat gyolcslepedőjébe burkol­tatott is be, kegyeleti tény nem eszközölheti súlyos nap­jainkban azt, a mit ez intézmény életbeléptetése minden­esetre szült voln*. : ezer bajaink, sebeink lehető megorvos­lását. Ne csudálja hát kedves szerkesztő ur, hogy tudósí­tásom élén ama bus mottó áll: amennyire szeretem és imádom szent vallásomat s egyházamat; amennyire sze­retnék lelkésztársaim s szegény egyházaink helyzetén se­gíteni : oly szomorú most az én lelkem e kedves eszmény­képem elvérzése felett; túlzó vagyok én a szeretetben ós a fáidalomban egyiránt. Zárjátok be hát azt a koporsót. Nektek pedig szegény egyházaink s lelkésztársaink adja a magasságos Ur a csendes béketűrés lelkét; adjon az Ur olyan lelki erőt, hogy ne tudjatok elpirulni, mikor sz. Siontok érdekében koldulni indultok Hunnia gyászlepte téréin ; ha más nem, hát az Isten majd csak eldönti a követ a sirbörtön ajtajáról és a c o n v e n t fel fog támadni; addig tűrjetek s tegyetek; intézzetek petitiókat az egyházkerületekhez a convent mielébbi életbelép­tetése érdekében ! ! ! Az indítványával kissebbsógben maradt párt szeré­nyen bevonta vitorláit, a többság pedig a részletes tár­gyalás csendes hullámaira bocsátkozott s a kényesebb pontokat, e meredező kősziklákat iparkodott útjából el-94

Next

/
Thumbnails
Contents