Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-11-16 / 46. szám
árasztó lenne az népnevelésünkre, ha minden népiskolánk mellett, oly formán, mint a bécsi világkiállításon láttuk a svéd iskolaházban, egy „iskolai és népkönyvtár" állíttatnék fel. És ez nem kivihetetlen, igen kevés anyagi áldozatot kivánna. A „Hasznos Mulattató", melyből már három kötet jelent meg, kettő pedig karácsonyra kerül ki sajtó alul, már ezen 5 kötetével csaknem elégséges egy szerény kis iskolai s népkönyvtár alapjának első megvetéséhez. Ha pedig az alap megvan, könnyű azt tovább fejleszteni. Ára ez öt kötet könyvnek, mely Összesen 20 ivre terjed, 100 képet s még több mindenféle hasznosan mulattató közleményt tartalmaz, 1 frt. Tömeges megrendelés esetében 85 kr. Tehát ily csekély áron megvethető az oly nagy fontosságú népkönyvtár alapja ! A „Hasznos Mulattató" azon szempontból is felette célszerű, hogy szorgalmi jutalom gyanánt a népiskolai növendékek közt tömegesen szétosztassák. Mily nagy horderejű az ilyen jó könyvvel való jutalmazás ! A gyermek örömmel, kényszerítés nélkül olvasgatja a szép képes könyvet; tanul, mivelődik általa, rászokik a jó könyvek szeretetére — és otthon, a szülék is érdeklődnek gyermekük jutalomkönyve iránt, szívesen olvasgatnak abból. És igy a szerény családi tűzhelyekhez észrevétlenül belopódzik egy-egy jó könyv, hol annakelőtte va?y semmi , vagy csak erkölcsrontó ponyvairodalmi termék volt található. De még a felnőttek oktatásában részesülők közt is nagyon óhajtandó, hogy osztassák szét ily féle alkalmas könyv, mert hiszen azért tanítjuk-e meg felnőtteinket némi ismeretre, hogv csakhamar elfelejtsék azt, vagy hogy olvasási vágyukat a ponyvairodalmi métely által elégítsék ki? Az ügybuzgó, hivatásukat komolyan felfogó iskolaszékek, iskolai elöljáróságok, hatóságok, jótékony társulatok és áldozatkész valódi népnevelésügy - barátok hozzák meg elhagyatott népnevelésünk oltárára azon csekély anyagi áldozatot, mely által a népiskolák mellett egy kis „népiskolai és népkönyvtár" szervezethetnék és néhány népiskolai szegény sorsa de jó magaviseletű növendék és felnőttek oktatásában részesülő egy-egy jó könyv-jutalomban részesüljön a szeretet ünnepének emlékére. A „Hasznos Mulattató" a már megjelent három kötetéből és karácsonyra megjelenő két kötetből 4—4 példány — négy kis könyvtár, azaz összesen : 20 kötet könyv = 3 frt. 90 kr. Tiz kis könyvtár, azaz összesen 50 db. könyv = 9 frt. Husz kis könyvtár, azaz 100 darab könyv = 17 frt. Az egyes kötetek ily áron, külön-külön is kaphatók a kiadóhivatalnál, Budapest, kerepesi-ut 61 sz. Megrendelések akár előre fizetéssel, akár utánvéttel eszközölhetők. És magánkörben, acsaládapák bizonyárajobban cselekszik, ha karácsonyi ajándékul a hitvány és drága játék helyett ily olcsó szép képes könyvekkel örvendeztetik meg gyermekeiket. Egy szóval a „Hasznos Mulattató" cimü vállalat jó lélekkel, benső meggyőződésből ajánlható a népnevelésügy vezetőinek, a nép valódi barátainak és a gondos gyermeknevelés kedvelőinek figyelmébe. ADAKOZAS. Nagytiszteletü szerkesztő ur ! Folyó hó 9 én igen kedves ünnepélynek voltunk tanúi. Nagyt. Ambrózy Gyula antalfalvi lelkész ur, szeretve tisztelt paptársunk ekkor lett feldíszítve a koronás arany érdemkereszttel, melyben a határőrvidék polgárosítása körül kifejtett hazafias buzgó közreműködésének, valamint az egyház terén tanúsított hü munkásságának elismerésetil ő felsége koronás királyunk által részesittetett. Fél tiz órakor ősszesereglettünk az antalfalviaknak gyönyörű templomában, hol nt. Bujkovszky Gusztáv lajosfalvi lelkész ós bánáti alesperes ur hatályos egyházi beszédet tartott, kifejtve Máté 22, 15—22 szent igék alapján, miszerint a jó keresztyénnek isten iránti kötelességei igen jól megférnek a haza iránti kötelességekkel, és buzdítva a népet, hogy derék papjuk példáján lelkesülve, mindkét irányban istenszabta kötelességeiket hiven teljesítsék. Az egyházi beszéd után az oltár előtt kedves paptársunk a kerületi szolgabíró által az egész nép szeme láttára a koronás arany érdemkereszttel feldiszittetett, mire a kitüntetett meghatott szavakban röviden válaszolt, hálásan megköszöve ő felsége kegyelmét, mely őt további hü munkára buzditandja. Az ezt követett diszebédnél számos kifejezett szerencsekivánatok, illetőleg felköszöntések alkalmával az alulírott, tudva azt, hogy ily örömünnepólyek alkalmával a szivek jótékony célú adakozásokra készebbek mint máskor, felszólította a jelenlevőket, hogy az öröm és anyagi bőség közepette ne feledkezzenek meg azokról, kik szomorkodnak ós anyagi hiányban szenvednek, és hogy filléreikkel e könyek eltörléséhez, e hiányérzet csekélybitéséhez az által járuljanak , hogy a pesti országos prot. árvaház javára, mely különösen a szegény prot. papi, tanári ós tanítói árvák sanyarú sorsát szeretetével karolja fel, filléreiket tehetség szerint áldozzák. Nem is volt hangom a pusztában kiáltóé , mert gyűjtésem eredménye 30 frt lett, mit nagytiszteletűségednek e sorokkal egyidejűleg postautalvány által küldök, azon kérelemmel, hogy fillérünket oly szeretettel fogadni szíveskedjék, minővel azt adtuk. Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogy nem mint kérjük vagy elménkbe befogjuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint ; annak dicsőség legyen az anyaszentegyházban a Krisztus Jézus által minden időben és mind örökkön örökké Amen. (Efez. 3, 20; 21.) 1873. óvi november 10 én. Mockovcsák János, n.-becskereki ág. h. ev. pap. Berzsenyi Miklós ur Vasmegyéből Kernen.Sömjénből a pesti országos protestáns árvaház részére 20 forintot küldött.