Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-05 / 40. szám

Az elhunyt férfiú született 1791. dec. 10-én Nagy-Harsánybin, Biranyaoaagyéban. Szülőhelyén a latin nyelv elemeivel is alaposan megismerkedvén, 1805. tavaszán a kecskeméti reform, gymnasiumba ment, honnan a szónoklati és költészeti osztály bevégzése után 1809-ben a debreceni főiskolába költözött. A felsőbb tudományok bevégzésével Nagy-Doroghra küldetett iskolarectorul; innen 1819-ben azon céllal kereste fel Modor városát, hogy ott a német nyelvvel megösmerkedvén, iskolai pályatársaival a külföld egyetemeit látogathassa meg, Ösmeretes tény, hogy a bécsi kormány ez időben főleg hazánkat el akarván zárni a müveit külföld szabad eszméi áramlatától, lehetőleg gátolá, hogy azon kor ifjai tisztán tudományos célból is látogathassák a külföld iskoláit; ez okon volt kénytelen ő is szélesebb körre tervezett tapasztalatait Pozsonyra és Bécsre szorítani. Mint segédlelkész Báthory Gábor, dunamelléki superintendens mellett négy évig működött. Ez idő Vajda Sámuelünket az akár mint tudós és szónok, akár mint egyházi kormányférfi, egyiránt nagy ember oldalán, jövő hivatásának egészen megérleló, s midőn a h.-m.-vásárhelyi ref. egyház 1824-ben egyik rendes lelkészéül megválasztá, benne oly férfiút nyert, kiben az ifjú tetterő mellett a lelkes akarat nyugodt értelemmel párosult. Hivatalát május 26-án foglalta el. Mint rendes lelkész egészen hivatalának élt. Azon férfiak sorából való volt, a kik elfoglalt hel)ükön nem a csillogásvágy által sarkaltatva, hanem tesznek tiszta ügyszeretetből. A h.-m.-vásárhelyi ref. egyház nagy népessége, számos alsó iskolái és már 1848-ban igen jó hirü gymnasiuma, a munkakör megosztása mellett is, széles cselekvési tért szolgáltattak a négy lelkésznek. A mely tér Vajda Sámuelre nézett, azt emberül betölté. Lelkiismeretes pontosság, pártatlan igazságszeretet, s nem tétovázó erély jellemzik vala működését. Érdemei csakhamar szélesebb körben is méltán magukra vonták a közfigyelmet. A dunamelléki ref. egyházkerület már 1838-ban tiszteletbeli, a bókésbánáti ref. egyházmegye pedig 1853-ban rendes egyházi tanácsbirájává választotta, egyszersmind az egyházmegyei levéltárnoksággal is megtisztelt?. Buzgón és alaposan rendezte azt. Majd jött a pátens szomorú kora. Mint egyházának és annak jogainak rendületlen híve, társai között küzdött szilárd elhatározással. Azonban az életkor hanyatlásához a nyavalyák rohamai is mindinkább járulván, a külső közügyek cselekvöleges részvététől mindinkább visszatarták, most még az ekkor évenkint egy-egy osztálylyal emelkedő lyceum képező első gondját. Majd erőtlensége növekedtével már csak távol szemlélője lehetett és volt is az ujabb kor rohamosan fejlődő ugy országos, mint helyi eseményeinek. Végre a roskatag test megtört és a közhasznú élet világa f. hó 24-én éjjeli 1 órakor kialudt. Nyugodjanak békén a rendületlen hü pásztor, a gondo? családatya és nemes szivü emberbarát hamvai! Temetése, — aminő volt a boldogultnak egész élete, — protestáns lelkészhez illő nemes egyszerűséggel, de minden rendű és felekezetű tisztelői nagy számának részvéte mellett, 26-án d. e. 10 órakor vette kezdetét. A végtisztelgők között volt Hajnal Ábel ur, a békésbánáti ref. egyházmegye esperese; Szalay István, szentesi rtf. lelkész, egyházmegyei főjegyző; Varga Pál, szegedi ref. lelkész; a helybeli evangelicus, görög-keleti és mózesvallásu lelkészek, a ref. presbyterium, a városi tisztikar jelentékeny része. A koporsót a gondnoki testület hozta le az udvarra. Itt a lyceumi énekkar igen szépen sikerült összhangzatos éneke után Karancsy Dániel lelkész ur mondott megható imát, az ezt követő énekre megindult a gyászkiséret az uj templom felé. Itt a nagyszámú közönség előtt, miután Tatár János, szeghalmi lelkész ur, kit az elhunyt maga óhajtott szónokául, meg nem jöhetett, Szalay István ur tartott bölcseleti elv eken nyugvó egyházi beszédet, fejtegetvén az ember lényegét. 12 óra után indult a gyászmenet az Aranytemetőbe, hol Vörös Károly ur, a boldogultnak jelenlegi segédje vett tőle megható búcsút. Áldás emlékére! Szerkesztői mondanivalók. "V. M. Aligha ismeri öa eddigi működésűnket s irányunkat, különben nem vádolna bennünket azzal, hogy cikkét azért nem adtuk ki, mert ön, a cikk irója, katholikus. Hogy a „Prot. Lapban" prot. papoktól is jelent meg gyönge cikk, ebből még nem következik, hogy egy kath. embernek ép olyan vagy még gyöngébb cikkét, csuk azért, hogy intoleransoknak ne látszassunk, kiadjuk. Ha néha rosz cikkel tartjuk olvasóinkat, ennek oka egyszerűen csak az, hogy a szerkesztőség az illető dolgozat gyöngéit nem ismerte és nem ismeri fel mindig ; mert hiába, mi nem vagyunk csalatkozhatlar.ok, Egyébiránt a rosz relativ dolog s ami pl. ön előtt rosz, azt mi jónak tarthatjuk. T. J. Hosszabb és még hozzá nem is eredeti tanulmányok közlését lapunk korlátolt tere ritkán engedi meg. Az ön becses dolgozatából egy részt mutatványul közöltünk, s ez olvasóinkat bizonyára érdekelte is ; de nem állunk érte jót, nem rónák-e meg sokan — és pedig méltán, — ha a bennünket közelebbről érdeklő, tömérdek feldolgozatlan hazai tárgy mellőzésével, általánosságokra és idegen munkákra túlságos figyelmet fordítanánk s azokkal töltenénk meg az általunk szerkesztett heti lap hasábjait. Ezt teheti egy időszaki folyóirat, de nem egy heti lap, mely első sorban a belföldi és a napi események közlésére van hivatva. P. J. Sopron. A hirdetés megjelent s az érte járó dijat Petrik könyvkereskedő ur be is küldte már hozzánk. A lap ezután rendesen fog expediáltatni s a hiányzó számokat útnak indítottuk. A kecskeméti és nagykőrösi főtanodák értesitvényeit már akkor vettük, a mikor a lap össze volt állítva, ennélfogva mindkettőt csak jövő számunkban ismertethetjük. H. P. Maros-Jára. Magánlevelet irtunk. R. L. Becses küldeményéből felhasználtuk, amit felhasználhattunk. W Mai számunkhoz van mellékelve: Előfizetési felliivás „A Jezsuiták' ciuiii könyvre. Felelős szeikesztő és kiadó tulajdonos : Dr. Ballagi ílór. Nyomatott ifj. Deutsch Mór (ezelőtt Deutsch testvérek) könyv- és kőnyomdai műintézetében Pesten.