Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-05 / 40. szám

De ha nagy áldozattételeket, hősi önfeláldozást nem követel is tőlünk a szelídebb idő, vissza sem utasítja a munka és igyekezet szolgálatait. A protestantismus nagy eszméje egy a haladás, a folyton fejlődés eszméjével. A haladás szép és nagy eszméje pedig nem tür megállapodást, s hiv, ösztönöz, csak megértsük szavát. Autonoiniánk, e féltve őrzött nagybecsű belszervezetünk, megnyitja előttünk a tért ma is a munkálkodásra, s az áldozat oltára terítve áll ma is a vallása ügyeiért érdeklődő hívőnek. Avagy nincsenek-e elég megoldatlan, bevégzetlen kérdéseink ? A vallásbeli teljes jogegyenlőség nagy müve be van-e végezve? az iskola fontos ügye nem vár-e még rendezésre ? papjaink helyzete nagy részben, tanítóinké átalában, nem égbekiáltólag sürgeti-e, hogy találjunk módot és utat arra, miként segítsünk azon? és töröljünk le egy oly szégyenfoltot századunk arcáról, mely már továbbra igazán el nem viselhető. Szerezzünk jobb helyzetet azoknak, kikre az emberi foglalkozások legértékesebbikét, leghaszuosabbikát bizzuk, s a kiknek kezeibe tettük le a jövő emberiség legfontosabb érdekeit, és a kiknek szorgalmától, munkakedvétől, képzettségétől függ, hogy a jövő nemzedék lélekben mivelt, erkölcsben nemes, értelmes, okos s ez által az állam erős, hatalmas és vagyonos legyen. S ki tudná elősorolni, hogy saját háztartásunkban is mily sok alkalom kívánja meg, hogy a vallás, az egyház egyes munkásai dolgozzanak, munkáljanak. Én, nt. egyházmegye ! csekély erőmhöz képest szi vesen vállalkozom a munkára, szívesen tenném azt még akkor is, ha magyar nem volnék. Mert a protestantismus és nevelés szent ügyét, átalánosjó és legmagasabb emberi céloknak tartom, mennyivel inkább mint e haza gyermeke, e hazáé, melynek szabadsága oly sokszor volt összeforrva a prot. vallás szabadságával, hol nem egyszer borult el közös fájdalmában, a jogtalanul üldözött vallás és nemzet geniusa., s hol az üldöztetés keserii szenvedéseit, annyiszor érezte közösen a hazafi és protestáns. Szóval, vallásunk ügye nem csupán az egyház, hanem a közös haza ügye is volt, történetünk hosszú korszakán át. Büszkeség és öröm töltheti el azért minden magyar keblét, ha hozzá járulhat e magasztos mű folytatásához, tovább építéséhez. S valyon állithatná-e biztosan közöttünk valaki, hogy nem jöhet idő, a midőn ismét kívánni fogják hazánk legféltettebb érdekei, hogy a protestánsok s a szabadelvű hazafiak kart öltsenek, s együtt érezve, együtt haladva juttassák diadalra a jót ós igazt. De ha ez nem is, a prote^tantismusnak mindenesetre egy fontos időszaka áll előttünk. Mert maholnap azon eszme, melynek a reformatio adott kifejezést, nem csupán a mi birtokunk marad, hanem egyik földsarktól a másikig fogja kiterjeszteni hódító birodalmát, s közös vagyona lesz a felvilágosodás és miveltség összes híveinek. Maguk az államok is erre kívánnak támaszkodni, mert látják, érzik, hogy az állam ereje, hatalma ma már nem a sötétség bűzhödt, hanem a világosság és szabadság üde levegőjében virágozik, díszlik. Igen is, nt. egyházmegye! kevés idő még, és a reformátió híveinek szövetségébe lép be, a civilisatió ós felvilágosodás ellenállhatlan hatalma által hajtva az egész mivelt emberiség. De ha ez igy van, akkor egy nagy és fontos kötelesség áll előttünk, s mindent el kell követnünk, hogy mi, akik ez eszméket apáink drága vére és szenvedései árán bírjuk s annak elővivői vagyunk, ne hagyjuk magánkat megelőztetni szövetségeseink által hanem legyünk a szellem harcaiban is elsők és ne engedjük kezünkből kiragadni a zászlót, melyet fegyveres hatalom abból kiragadni nem birt, s a melyre a fölvilágosodás és szabadság szent neve van fölírva. Hogy e szép és dicső munkában az önök sorai közt vehetek részt, mint az alsóborsodi egyházmegye egyik tanácsbirája, azon. kitűnő egyházmegyéé, mely mint egyházkerületünk disze, mindig a vallásos buzgalom, a szellemi haladás zászlóvivőjeként szerepelt, s melynek kebeléből annyi kitűnő bajnoka vált a vallásnak és hazának, és melynek kebelében jelenleg is oly sok a szellemi erő s tehetség, ugy egyházi mint világi részről, hogy, mondom, itt vehetek részt e szép és dicső munkában: azt részemről a sors nagy kedvezésének, szerencsének tekintem. De hogy hasznos munkás lehessek: kérem a nt. egyházmegye egyházi és világi igen tisztelt elnökeit, tanácsbiró-társaimat, hogy engem abban bölcseségükkel, tapasztalataikkal támogatni és jóindulattal bátorítani kegyeskedjenek, s viseltessenek elnézéssel fogyatkozásaim iránt ugy> a mint én irányukban a nagyrabecsülés, az őszinte tisztelet és szeretet érzésével viseltetem. Épen ugy kérem az egész egyházmegye lelkészi és tanítói karát, hogy engem bizalmában, szeretetében megtartani szíveskedjék. Végre a gondviselés áldását kérve ez egyházmegye minden egyes tagjára, magamat az egész gyűlés jóindulatába ajánlom. Közli: Nyilas Samu. Aláirásí rovat „theologiai könyvtár" létesítésére. 345. Bernát G-yörgy, földbirtokos. Tass. 346. Dömötör Bertalan, ref. lelkész. Tass. 347. Gyurátz Ferenc, ev. lelkész. Pápa. 348. Kiss János, ev. lelkész. Kerta, u. p. Tüskevár. 349. Kiss dános, ev. lelkész. Ajka, u. p. Yároslőd. 350. Szalay Sándor, ev. lelkész. N.-Szőllős (Veszprém megye.) 351. Borbély Sándor, ev lelkész. Dabrony, u. p. Pápa. 352. Kiss Lajos, ev. lelkész. Alásony, u. p. Pápa. 353. Németh Pál, ev. segédlelkész. Pápa. 354. Dányi Gábor, ref. lelkész. Nagy-Tótfalu, u. p. Siklós. 855. Tordai István, ref. leik. Duna-Pataj.