Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-28 / 39. szám
első és utolsó betűjét, alpháját és ómegáját e két szóban öszpontositná: „van isten! . . akkor ö közte és az isten létét a szellem láthatlau viiágában fürkésző theologus között volna „egy akol egy pásztor" ; ... ha az ultramontanismus viláp'i fejei szónoklatot tartanának a papok nőtlensége ellen és indítványt tennének a jezsuiták kiűzetése tárgyában; ha az ellenzék javaslatot nyújtana be, hogy a kormány méltó a nemzet hálájára s a szerb képviselők arra kérnék 0 ministert, hogy a szerb-magyar nép közt járó izgatókat mint őrülteket szállíttassa a tébolydába; ha Budapest e hon nemzetségeinek Mekkája lenne, melynek fényét, gazdaságát, műkincseit közösen emelnék, gyarapítanák: akkor lenne a most ellentétes politikai pártokból egy tömör, egészséges nemzettest, akkor volua „egy akol egy pásztor" ; . . . ha a főranguak és születési arisztokraták elhagynák ódon, elszigetelt állásukat, velünk fúrnának, faragnának, nivelliroznának, egy asztalnál dolgoznának, keresnék kenyeröket és segítenének embertársaikon: akkor lennének a néppel „egy akol egy pásztor", . . . Yégtil kijelenti, „hogy az ő vallása az, melyben a katholikus, a protestáns, a zsidó, a görög s valamennyi a magáéra ismerhet; csakhogy nagyon kevesen ismergetnek egymás vallásában a magokéra. A reform-egyletnek az a legfőbb feladata, mondhatni egyedüli feladata, hogy az ily „ismergetők" számát gyarapítsa s lesz idő, midőn e szám magában foglalandja a fold valamennyi gyermekét s akkor lesz igazán „egy akol egy pásztor." A harmadik felolvasást tartotta Möszl Gusztáv egyleti tag ur f. é. mart. 15-én. A bevezetésben sajnálva tesz említést arról, hogy a reformegyletek még nem igen verhettek gyökeret, nem pártoltatnak annyira, mint azt magasztos céljok megérdemlené. Ezen közönyösség okát abban keresi, hogy a nagy közönség nem tudja, hogy a reformegyletek nem akarnak mást, mint a theologiának elavult tanai ellen síkra szállani, mint oda hatni, hogy a tévelygés, babona és a tekintélyek vak imádása eltűnjék és hogy azon válaszfal, mely eddig az embert embertársaitól elválasztá, szétbontassék. Hogy a kassavidéki reform-egylet is ezen célt elérje, kell, hogy a gyermeknevelés ügyét felkarolja; kell jelesen , hogy a szülőket az iskolának, a nevelés szent ügyének megnyerje. És ezen szempontból indult ki az egylet, midőn a felolvasó urat felkérte a Frőbel-féle kertekről értekezni. Az értekezés első részében elmondja a felolvasó, hogy Frőbel a gyermek nevelését zsenge korában az anya kezébe tette le ; hogy az anyának nem lehet szebb hivatása, mint gyermekének fejlesztését természetszerűen előmozdítani; hogy vannak anyák, kik gyermekeiket bérenceknek adják át, hogy annál nagyobb kényelemmel élvezhessék az élet gyön}őreit, vagy mivel az etiquette ugy írja elő; hogy még mások mint szép elmészek a családi boldogságnak minden kötelékeit elszakítják, midőn a tudományosság kórságába esnek — emancipáltnak vélik magokat. Bizonyítja azután, hogy azon nő, ki a hazának derék honfiakat és honleányokat nevel, inkább megérdemli a haza háláját, mint az, ki akár a politikai t^ren, akár a tudományosság mezején tündököl ; kimutatja a történelem fonalán, hogy sok „nagy ember" anyjának köszönhette nagyságát. A második részben áttér a gyermekkertekre. Itt kimutatja, hogy sok anya részint nem ért a neveléshez, részint pedig ideje sem engedi, hogy a napnak 24 óráján át mindig csak gyermekei körül lehessen. Azért kell, hogy azon időben, mikor az anya mással van elfoglalva, gyermeke a gyermekkertet látogassa. A gyermekkert céljáról már más alkalommal értekezvén, felolvasó most a harmadik részben csak azt emlité fel, hogy a gyermekkerteknek, mint minden uj intézménynek, ellenségei vannak. Ezeket két táborra osztja. Az egyikbe tartoznak azok, kik mindent elvetnek, a mi uj, kik balgaságnak tekintik, oly eszmének élni, mely osztalékot nem ád. Ők ignorálják a jelenkor uj vívmányait, mivel ez kényelmes. Elvetik sőt becsmórlik az ujat, mivel nem jövedelmező. Es ezen osztályba tartozik a szülők nagy része. Ezek kiindulva abból, hogy az ő neveltetésük is csak éltök 7. évével kezdődött, fel nem foghajták, hogy gyermekeiknél máskép legyen. A másik tábor veszedelmesebb. Az ide tartozók ellenségei a gyermekkerteknek, mivel általában ellenségei a józan és természetszerű nevelésnek. Ezeknem akarják, hogy a gyermekekből önálló, gondolkodó emberek váljanak, mert az ilyenek felett nem lehet uralkodni. A jezsuiták a templomban, az iskolában és a házban, tartoznak ide. A negyedik részben elmondja a felolvasó, hogy a mig az állam a Frőbel-féle kertek ügyében kötelességének eleget fog tenni, addig rajtunk a sor ezen ellenségekkel szembe szállani. Fegyverünk az fgyesülés. A lépések már megtétettek, hogy Kassán gyermekkert állíttassák, és ha netalán ma vagy holnap egy „Frőbel-egylet"-be való belépésre felhívás intéztetnék a város összes lakosaihoz, ne terheltessenek a t. hallgatók belépni és az egyletet támogatni; véssék be sziveikbe Frőbel jelszavát : „éljünk gyermekeinknek". Ezen felolvasás részint tárgyánál, részint a felolvasónak a nevelés terén szerzett érdemeinél fogva, gyüjté maga körül a legszámosabb hallgató közönséget; és a közönség még ma is édesen emlékszik vissza azon szép és tanulságos órára, melyet t. tagtársunk remek felolvasásával neki szerzett. A negyedik felolvasást tartotta Bogsch Albert egyleti tag ur mart. 22-én „Lessing élete és erkölcsi jelleme" fölött, mely leginkább azon mozzanatokat és külbefolyásokat tünteti ki, melyek neveltető és miveltető hatást gyakoroltak Lessingre. Felolvasó kimutatá, hogy idő és helyi viszonyok irányzák Lessing fejlődő lelkét, s hogy ha Lessing egyénisége eredeti s korában szokatlan tulajdonokkal jeleskedett, az épen szóló tanúsága annak, hogy az erőszak visszahatást s a kényszar ellenszenvet szül s a lelki leigázás a szabadság után erős vágyat ébreszt. Lessing egész élete egy nehéz harc volt, melyben önmagával, övéivel és elleneivel küzdött, harcolva az igazság győzelméért. S ezen a sorssal s az emberekkel való nehéz küzdelmében kifejté jellemének azon edzett szilárdságát, mely törhetlen maradt halála utolsó percéig. Mily magasztos volt az ő hite, vallás-erkölcsi élete, mily józan,