Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-21 / 38. szám
Helvetius paradoxona, hogy t. i. nincsen politikai morál, és hogy a Yaticán emberei ekképen mindenre jogigényt tartanak, ami csak személyes- vagy kasztérdekeiknek íavára szolgálhat. Egyébként mit mondjak az olasz kormányról, mely a kiegyezés tetsző ürügye alatt elhatározta, hogy érdemetlen, lealacsonyító, az állam ós nemzet érdekei ellen való engedményeket tesz a Yaticánnak sza badalmak és köztehermentesitós adományozása által, melylyel azf oly állapotba helyezte, hogy az állami hatalmat annál inkább megtámadhassa ? A régi, semmit nem mondó föltevésre, hogy Olaszország a szentszékkel békében akar élni, azzal felel a pápa, hogy epés és boszuvágyó allocutiókat bocsát ki Italiára. Szeretnék az egyházról tisztelettel beszélni, de a tények hangosabban beszélnek, mint a sziv érzelmei." Szomorú állapot, hol a jóakarat, engedmény, semmi de semmi nem segíthet; mert minden megtörik az elleniéi konokságán. És Villamarina, a megőszült veterán nem hiába kétségeskedik. Hiszen kétségeire nagy oka van, ezekre feleletet ad a syllabus egy pontja, mely igy szól: ,.A római püspök nemhogy nem békülhet ki az elöhalaclással, liberalismussal és a civilisatióval, de azokat még csak él sem is tűrheti." Hogy az olasz kormány még mindig, minden remény ellenére is tud reményleni — magyarázza, igen helyesen, az „Ung. Lloyd", — részben azon tény fejti meg, hogy a jezsuitizmus a syllabus ellenére is, alkalomszerüleg, természetesen képmutató engedményeket ad a liberalismusnak. Ez a mód a lehető legveszélyesebb, mert akinek hamis még a lelke is, mégis a szendét játsza, ezt a kerülő utat csak azért választja, hogy könnyebben árthasson. „Vigyorog az ördög: üss a farkára?" régi magyar közmondás, értelmét jól tudja az olasz kormány, de nem elég hatalmas, erélylyel lépni föl a fekete légió ellen. Pedig, hogy a jezsuita mindenre képes, valósággal elkép pesztő példát nyújt Meissner Alfréd „Jezsuita-predikáció" (Eine Jesuitenpredigt) cím alatt megjelent cikkében, melyet saját följegyzései nyomán közlött. Akadt egy jezsuita, aki Strauss Dávidot olvasgatta, és olvasgatta jó, rosz oldalait. Miként Strauss, ugy ő is tagadta az egész uj testamentomot, s abból csakii a pápának személyi folytonosságát Krisztus után, hagyta érvényben. A figyelemreméltó jezsuita-predikációt Meissner ekkép ismerteti. „Az evangeliomok metszőn éles kritikájával kezdé beszédét. Ritkán hallottam az uj testamentumnak nevezett iratokról lenézőbben, becsmérlőbben beszélni — a szószékből soha sem ! ügy beszélt róla, mint egy csomó véletlenül egymás mellé került töredékes följegyzésről, melyekkel azonban nem lehet Józanul foglalkozni." Még a legrégibb evangelista, Máté evangeliuma is, félszázaddal Jézus halála után Íratott; a két úgynevezett synopticusé pedig bizonyosan a község legalsó rétegeiből előállott személyiség által egy közős forrásból merittetett, mely azonban elvetett. Még rosjabbil áll a dolog negyedik evangeliommal, mely Jézus lelkibarátjának tulajdoníttatott, pedig valósággal egy, a második században élt tudós munkája. És erre a hézagos függelékre, erre a véletlen által összefűzött röpiratokra szeretnék a protestánsok a keresztyéni hit épületét építeni, mely az egész világra van hivatva kiterjedni!" A jezsuita tehát kétségbe vonta az evangeliomok hitelességét, de azon célból, hogy ezek tönkretétele által a protestánsok alaptanait ingassa meg. De ez még nem elég neki, s igy folytatja: „Szándékozott-e Jézus tanait följegyeztetni ? Sehol sem akadunk erre nézve utasítására. Ő maga semmit sem irt le, mert tudta, hogy a szó sokértelmű és azt csűrni-csavarni lehet, meg aztán még alkalmat szolgáltat a sokféle magyarázatra is. Ő arra törekedett, hogy szelleme éljen a világon, és gondoskodott arról, hogy ezt a pokol kapui se győzhessék le. Maguk az evangeliomok, lennének bár nem négyen, de akár százan, ezt a célt képtelenek lennének elérni. Ezt csak egy természetfölötti kegyelemmel megáldott, az igazságban soha sem halandó utód viheti véghez, kinek a Krisztus szellemében továbbműködő tanitó-testület á l szolgálatára. Ezért tette Istenfia helytartóvá Pétert, és adott vala neki természetfölötti erőket azon tanácscsal együtt, hogy mindezt utódjára hagyja. Az emiitett testület pedig, a pápával élén, máig is munkálkodik és tanit, épen ugy, mint a beáliitás napján és kezeli az egyház egyedül üdvös gyógyszereit. Nem papirosra, mely eltűri a hamis szót is, mely megbizhatlan tudósításokkal telve lehet, mit sokak szája meggondolatlanul csacsogott és kétértelműén adott tovább; hanem utódjának élő, mindennap jelenlevő, megfogható, istenileg ihletett, ennélfogva csalhatatlan tekintélyére építette Jézus a ker. anyaszentegyházat. A katholikus tanítótestület pedig, eltöltve a szentlélektől, fáradhatlanul tanit, ugy amint parancsolták neki: menjetek el és tanítsatok. Ennélfogva a hitetlenségbe esett állami hatalommal folytatott harcnak mindig elkeseredettebbnek kell lennie. Valamennyi kath. papnak részt kell abban venni. Azok, kik ezt nem teszik, az irás szavai szerint : röst kutyák, melyek a rájuk bízott házat őrizetlen hagyják. Aki azonban a pap ellen tör, aki az Istenembertől tanai és eszméi folytatására és örök céljai elérésére rendelt tanítótestülettel ellenségeskedik, az magával az Istennel harcol ; annak számára itt e földön kész a pokol !" És igy megy ez végtelen periódusban. Ugy tetszik, a jezsuiták visszaemlékeznek arra a jóslatra, amit Borgia generálisuk ejtett s ami már harmadizig beteljesedett : „mint bárányok sompolyogtunk be, mint farkasok fogunk uralkodni, mint kutyákat fognak bennünket kikergetni és mint sasok támadunk föl majdan." Lehet, hogy azzal akarnak hatalmasok lenni, hogy a szabad kutatás vizét a maguk malmára vezetik ; ami pedig borzasztó elforga, tása mindannak, mi az emberiség gondolatvilágában valaha aeőfordult.