Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-14 / 37. szám
ragaszkodás által megköti, ugy a megkövül és korszaka áll be, vagy erőszakolt reactio. Különösen ez utóbbitól kell magát megóvni az államnak, mert a reactio a különféle szellemi életerők egyesülését felbontja. Mindenütt, a hol az államban ily eset előfordul, a kormány absolut gyengeségében azt mutatja ki, hogy nem az erők egyesülése. A tudománynak tehát szabadnak kell lenni. A mi itt az államra vonatkozik, vonatkozik egyszersmind az egyházra is, és a mi az államnak a tudományhoz való viszonyát illeti, alkalmazandó az egyházra is. Vagy nincs szüksége az egyháznak a tudományra s «kkor a tudomány sem törődik vele semmit, vagy szüksége van neki rá, s akkor a tudományt szabaddá kell tennie Vajha soha meg ne zavartatnék az a harmónia, melynek a között kell lenni, a mi szellemi fejlődésünk folytonosságában a cél, és azon mód között, a hogyan mi ezen célhoz eljutni akarunk, hogy igy a szellem lerázva magáról mindazon "bilincseket, melyekkel leláncolva volt, szabad legyen s győzzön mindenoen, ha itt lesz az idők teljessége. Thomay József, er. h. lelkész. Iskolai értesítők. 19) A nagykőrösi helv. li. tanítóképezde tudósitványa. Összeállította ifj. Kiss Áron, igazgató-tanár. E gondosan összeállított, gazdag tartalmú tudósitvány egy, Nagy-Kőrös irodalomtörténetére vonatkozó könyvészeti közleménynyel nyílik meg. Efféle közleményt azaz olyant, amelynek tárgya nem a tudomány általános köréből, hanem az illető város vagy iskola történetéből, helyrajzi viszonyaiból stb. vétetik s amely ennélfogva azon város és környéke lakóit legközelebbről érdekli, — szívesen látunk minden értesítőben. Ezzel egészítjük ki azon véleményünket, amelyet a tudósitványbeli értekezésekre vonatkozólag a Prot. Lap 31-dik számában nyilvánítottunk, s amely szerint semmiféle nagyobb, szaklapokba való tudományos értekezésnek a tudósitványokban helye nincsen. Vannak ugyan, mint utólag értesültünk, egyes iskolák, pl. a többi közt a szarvasi is, amelyeknek tudósitványaik a felügyelő hatóság meghagyása folytán értekezéssel szükségkép ellátandók ; de nem képzeljük, hogy valamely felügyelő hatóság az értekezések tárgyát is megállapította volna s igy ennek megválasztása tisztán a tanári kartól függ. Ezen iskolák igazgatóinak különösen ajánljuk figyelmébe a nagykőrösi tudósitvány közleményét. Ami már most magát a körösi tudósitványt illeti, ez — mint emiitők — jól van szerkesztve. Az, amit egyik laptársunk megró benne, hogy t. i. tultömött, nem hiba, mert dacára ennek könnyen áttekinthető. A részletesség, ha rendszerességgel párosul, az értesítők becséből nem hogy levonna valamit, sőt inkább emeli azoknak becsét. A körösi tanítóképezde tanári karában az év végén az a változás történt, hogy Király Pál Pestre tanárnak választatván, helyét ideiglenesen Losoacy László fogja betölteni. A rendes tanárok száma 4, a segédtanároké ugyanannyi volt. A tantárgyak közül a kertészetre a tanári kar — igen helyesen — különös súlyt látszik fektetni; a kertészetben magukat kitüntetett tanulók ösztöndijakban részesültek ; minden tanuló 10 • öl nyi területet kapott, melyen önállóan is munkálkodhatott síb. — mind megannyi intézkedés, mely által a kertészet tanulása nagyban előmozdittatik. Ami a tanszereket s ezek közt mindenekelőtt a könyvtárt illeti, ez 511 kötetből áll, a lefolyt évben 118 kötettel gyarapodott. A többi tanszerek, u. m. a zeneeszközök, a természettani, a természetrajzi, a gazdasági szerek s a pénz- s érem gyűjtemény szintén szépen gyarapodtak. A tanszerek rovata után következik a tanulók névsora, aztán a tápintézeti rovat. Ha valami tekintetben, ugy a rovatok zavart sorrendje tekintetében lehet csupán kifogásunk a körösi tudósitvány ellen. A tanulók száma 69 volt; nemzetiség szerint mind magyar; vallás szerint 68 ref. és 1 izr. ; lakhely szerint helybeli 35, vidéki 34. A tápintézetben, mely közös a lyceumóval, 23 növendék vett részt. A segélyezési pénztár ugyancsak gyarló; összes bevétele 68 ft. 99 kr., kiadása gyógyszerekre ós segélyezésre 57 ft 7 kr. volt; maradt tehát 11 ft. 92 kr. Ösztöndíj 9-féle osztatott ki. Tanitói állomásokra 36 végzett növendék bocsájtatott ki. A tanitóképességi vizsgára 15-en jelentkeztek, kik közül kettő visszalépvén, a többi képesittetett. A tudósitvány végén a körösi ref. népiskolákról egy rövid kimutatás közöltetik, melynek ismertetése azonban feladatunk körén kivül esik. 20) A sárospataki ref. főiskola tudósitványa. Összeállították Warga Lajos, académiai-, Soltész Ferenc, gymnasiumi igazgatók. — Adatokban gazdag, tartalmas tudósitvány, melynek ismertetése, ha csak legfontosabb adataira leszünk is tekintettel, több helyet veend igénybe, mint az eddig beküldött tudósitvány oké. Az igazgatók általános jelentéséből a következők emelendők ki. A lefolyt évben a német és francia nyelvekre uj tanszék állíttatott fel, melyet Kesselbauer Oszkár nyert el. Felméri Lajosnak kolozsvári egyetemi tanárrá lett kineveztetése folytán az egyik bölcsészeti tanszék megürült és betöltetlen maradt; Felméri távozása különösen annyiban igen érzékeny veszteség az iskolára nézve, amennyiben ennek folytán az általa kezdeményezett szépészeti muzeum to-. vább fejlődése egyidőre megakadt. Dr. Soltész János helyébe, aki 38 évi tanárkodása után nyugdíjaztatott, Buza Jánost választák meg. Meghaltak Finkey Pál ós József tanárok, dr. Kálnicky József, főiskolai orvos és Molnár István, nyug. tanár. A tanári karban történt eme változásokon kivül a rendes működést még a cholera is nagyon megzavarta. Mindezek dacára a tanári kar nem veszté el kedvét a munkától, bizonyítja ezt ha más nem is, az a két terjedelmes memorandum, amelyet a pataki tanárok a középfcauodák szervezésére vonatkozó törvényjavaslatok