Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-01-05 / 1. szám
bátran előbbre azon irányban, melyet a nagy igazságbányászok nekünk kijelöltek ! Ez az én üdvözletem ez aj évre. Egy következő cikkben az eszmék e fensőbb köréből leszállunk a gyakorlat terére s megkísértjük eszméink gyakorlati alkalmazhatóságát kimutatni. B a 1 1 a g i Mór. Nyilt levél Ballag! Mór barátomhoz. Tisztelt barátom! Lapod m. évi 50-ik szám alatti jeles cikkedben a tihanyi szerencsétlen pap esetén igen elérzékenyültél. És méltán ! mert bizony az egy pap életében, s igy egyházunkon is, ha nem fekete folt is, de fekete petty. Hanem az ilyen esetnek, én azt hiszem, hogy nem a 200 ftnyi csekély fizetés, mint más valami az oka. Itt alsó Borsodban is a népes cserépi egyház segédlelkésze, épen az alatt, mig mi a szomszéd Noszvalyban e.-megyei gyűlést ültünk, esperes koromban, szivén, a nagy falusi lelkész pedig, a tudós Fazekas György, 70 éves korában lőtte magát főbe. Egyik sem a fizetés miatt. Én mint egykor zalamegyei növendék Balaton-Henyéből, hol atyám akkor lelkészkedett, egy párszor voltam Tihanyban, és ott a papot mindannyiszor megelégedés örömében találtuk, s abban minket is bőven részeltetett. Igaz, hogy akkor még a lélekszám 300-oif fölül volt. Később mint pápai tógás diák Baranyába menvén innepre, utunk mint legrövidebb irányn Tihanyon e a tihanyi réven, az itt csak 400 ölnyi Balatonon vivén keresztül, ötöd magammal leptük meg, az ezen időbeli, ugy emlékszem Járdánházi nevü papot. Ez vidám arccal s e szavakkal fogadott: No fiuk ! ne busuljatok ! lesz galuska s egy pohár bor ! jó tihanyi. De még halért is elküldök egyik halász cimborámhoz ; mert én már két napon nem halásztam. Hát szokott halászni t. uram ? Igen! én vagyok Tihanyban Péter apostol utódja, sokkal igazibb successióval mint a római pápa ; halászom nem bullával s nem pénzt, mint az, hanem halat ilyen hálóval, ni! s embere ket ennek hirdetésével; mutatván az uj szövetségi irat bázeli kiadású 8-rét kötetére. Megnevettetett, midőn beszélé, hogy az embertfogó igét azonnal tódulva ott hagyják hivei, ha kívülről elkiáltja az őr, hogy jön a garda (kardkeszeg hal) mely 5—6, sokszor 10 • ölnyi területen felpocskolva a vizet, úszik játszva, csoportosan, s engedi magát ugy szólva kimerittetni. Ilyenkor aztán az egész templomi szolgálat nem sokat ér. Tihanynak volt ez időben mindene. Bora, búzája, szőlőhegye, erdeje, kevés rétje. Az egész sziget mintegy Aetna beesett tölcsére, körül hegy, középen tóvölgy, melynek köre káposztás kerttel^ s méhesekkel volt szegélyezve. A papnak is volt szőlője is, méhese is. Pápai diák koromban kedves ábrándom volt tihanyi pappá lehetni. Mire az atyám mosolyogva felelt: ott is kenyeret esznek, fiam. Hanem, ha elfogyott a lélekszám, minek oda a pap? Ahol a protestantismus szelleme nem' képes magának légkört hóditni, ott hiában a jótékonyság foltjait alkalmazni. Azt tapasztaltam, hogy a mi hirdetményekből s egyes jóltevőktől gyűlt filléreink által nyújtott segitség, nem életre, hanem tespedé sre, sült galamb várásra nyújt biztatást. A mely egyház s annak papja nem bir életnek leheletével, hanem olyan homoeopathica curától vár uj életet, minőt a mi meglazult prot. buzgóságunk nyújthat s minőt az újra éledő, de még folyvást lábbadozó betegként eröködő államtól várhat, inkább haljon meg ugy, hogy ne mondhassák, hogy doktor is volt mellette, ki csak diluált gyógyszert adhatott. Ezelőtt 30 évvel Tiszatarján minden évben hirdetési segélyért folyamodott a megyei s kerületi gyűlésre, Én leszoktattam s oda vittem a dolgot, hogy a körünkben levő falvak is felhagytak ezen semmi értékű segély utáni áhitozással. De a pap ne legyen rest, hanem mozogjon minden irányban ! Ha, Ballagi Mór, te nem volnál: virágozhatnék-e most az árvaház? lett volna-e sok más jó Pesten ? s ha Török nem áll az ügyek élén ? állna-e most ott a főiskola ? A jóllétben levő papok annyit sem tesznek, mint a kisded egyházak lelkészei. Én a 8—900 lelket számitó Tarjáoban eredményesen munkálkodtam. Az átányi, poroszlai, nánai, három annyi fizetéses papok mit mutathatnak föl ? A jóllét nem emeltyűje a szellemnek. Itt te rendkívüli kivétel vagy. Isten áldjon meg ! Tiszatarján, december 21-én 1872. Édes Albert. ____ ( Megengedem, hogy az eset, melyet elmélkedésem kiindulási pontjául választottam, nem egészen talál; azt is megengedem, hogy protestáns vallásunknak az épen egyik gyöngyoldala, hogy annak vezetői minden más jutalom nélkül is, mint amelyet a szent ügy melletti küzdés öntudata nyújt, ma is ugy, mint hajdanta készek lennének, ha kell, az élet minden örömeit a felismert igazság-ért martalékul vetni oda. De másrészről meg fogod nekem is engedni, öreg jó barátom, hogy más az szenvedni az ellenségtől, szenvedni a kedvezőtlen viszonyok kényszere miatt, s megint más szenvedni önnön magunk alkotta rosz rendszer miatt. Ama szenvedés emel, edzi a lelket; ez csüggeszt és elkeserít. Én sem tartozom azon iskolához, mely az anyagi jóllét utáni törekvésben a jóravalóság netovábbját látja, mely azt tartja, hogy legyünk csak gazdagok, a többi majd magától elkövetkezik; sőt megfordítva én is Kossuthttal Cató eme szavait tartom irányadó-