Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-07-13 / 28. szám
egy csak kevés órán át foglalkozik a növendékekkel; uii teljességgel nem teszi azt, hogy az ellenkező tulság talán ajánlatosabb volna. A rendes tantárgyak előadására egy nyolc osztályú középtanodában legalkalmatosabbnak vélek az igazgatóval együtt tiz tanárt, hat és négy osztályúban az osztályok számánál egygyel többet; egy tanárra eső heti óraszámul pedig 20-at, az igazgatóra ennek felét. Mindenesetre legelső, hogy a tanár szakjának egész világával ismeretes legyen, de legfőbb, hogy a tanitás titkába avatott legyen, mi természet szerint amaz ismeret nélkül lehetetlen, miután minden tantárgy saját tanítási módszert föltételez. És ezt kell szem előtt tartani már a tanárképzésnél is; mert a középtanodai tanárnak nem rendeltetése, hogy nagy nyelvész, nagy mathematikus, nagy természet- vagy régiségbuvár stb. legyen, mind e tulajdonságok mellett lehet igen rosz, a középtanodában haszonvehetetlen tanár, lévén a középtanodai tanár feladata nem a tudományszaknak, hanem a tanitás mesterségének előbbre vivése, tökéletesítése. G-arzó Imre. (Vége a jövő számban.) T A rca. Észrevételek Balogh Ferenc tanár ur Nyilatkozatára, (Vége.) Első argumentuma e vádat illetőleg, — melyet, hogy hívőkre találjon, jónak lát többször is elmondani — az, hogy én nem értem öt; a 2-ik, 3-ik sat. pedig tekintélyékre hivatkozás Az egyszeri kis leányt azzal lepte meg bátyja, a főiskolából hazakerült diák, hogy „ebben az évben nagypéntek szerdán lesz." A pici ajkakon lebegő kételyre is kész volt nála a felelet: „Tudod húgom, most szökő esztendő van !" Nosza! Az iskolás leányseregben nemsokára hangos csiripolás támad a fontos thema felett, mignein a vitatott ügy felsőbb fórum elé, a „tanitóné asszonyom"-hoz fölebbeztetik. „Ugyan, ugyan ! — mond ő a kíváncsi kis csapatnak — miféle bolond után indultatok már megint ?" Vagyis: Nem jó könnyen hinni a tekintélyeknek, mert ki más szájával eszik, éhen marad. Hogy én nem értem őt, az igaz; hogy ülosofiai fogalmaink elütök, hogy nyelvérzékünk nem összevágó az tény. Mert az én filosofiai szótáramban terek és idők nem találhatók. Egy filosofiai tér és egy filosofiai idő egyik is, mint a másik végtelen. Igaz, hogy a tért fel lehet osztani még superintendenciákra, sőt négyszöghüvelykekre is ; de azért az mindamellett is csak egy tér marad. Az idő ís lehet évmilliárdnyi, sőt másodpercnyi is, de azért az még is csak az egyetlen idő. Innen a;tán a költőnél: „A napok és évek érütései az időnek." Sőt az istenség fogalmával összekötött kezdet és végnélküliség is a téri és idői végtelenséggel azonos, vagyis lét csak térben gondolható és kétszeresen csak igy a keresztyénség személyesített istene. A mindenütt jelenvaló mégis csak térben él és hat, az örök isten csak még sem lehet időn kivüli lét. Hanem azért nyilatkozó tudja magát védeni, Cicero: 0 tempóra !-jára hivatkozván. Csakhogy ám a mit Cicero a szónok a metsző guny s nemes utálat hangján a nemzeti erények és erkölcsök napról napra hanyatlása miatt — az indulat hevében — mond: az még korántsem filosofiai argumentum! Ha ilyesmik ia bizonyító erővel bírnak, azon esetben kár volt Ciceróig visszavándorolni, hiszen hazai költészetünk s a leghétköznapibb beszélgetés is gazdag az efféle filosofiátlan, de a maguk helyén érthető, sőt találó kifejezésekben. Például: „Rosz időket élünk, rosz csillagok járnak" sat. ,,Nézzük a régi időket, kend is tartott szeretőket." „Más idők, más emberek!" „Tempóra mutantur" sat. Különben e ponton érdekes volna tudni, hogy körülbelől melyik filosofiai iskolához tartozik a nagy tiszteletű nyilatkozó ur, mert megeshetik, hogy már tereket és időket valló poetico-filosofico secta is létezik, mely aztán igazán joggal zengheti el a „bélvágy u -t6\ megrezgetett hangokon : „Vigy be az egek egébe." Igen hát, „bélvágy és külkötelem". Ezek megmagyarázása végett is tekintélyre utal nyilatkozó: „egy bölcsészeti szellemű angol iró 10 kiadást ért művére." Ugyancsak ez után állítja, hogy létezik küzdelem nélküli erény és pedig mint a vétek ellentéte. A vágy, az indulatoknak eme fészke, még senkinek sem ült a homlokán, az tehát már természeténél fogva belsőleges. A vágy=érzelem s eo ipso külső nem lehet; ha pedig külvágy nincs, belvágyról beszélni egyfelől fölösleges szószaporítás, másfelől filosofiátlanság. A mivel nyilatkozó ur ellenem bizonyítani akar, a mit t. i. annak a 10 kiadást ért műnek a szerzője mond, hogy „a beivágy és külkötelem absolut összhangja — szentség" : az mind igen szép, mind igen filosofia-ihletésü lehet, de hát én végre is nem értem. Mi az a kötelem vagyis kötelesség ? Mi szorosabban az a külkötelem ? Lehet-e általában a kötelességet külsőre és belsőre osztályozni? És miként jön végre a vágy és kötelesség oly benső viszonyba egymással : ezek azok a kérdések, melyekre még mindig nem kaphatunk feleletet. De hát mindennek — véleményem szerint —a n agy tiszteletű ur filosofiai irálya az oka. Mert kissé prózaiabban szólva annyi lenne biz annak a veszedelmes bölcseszi constructiónak az értelme, hogy : az erkölcsi érzelem-életnek megfelelő cselekedő-élet, vagy az erkölcsileg helyes elméleti életnek meg felélő gyakorlati élet, vagy Krisztusra vonatkozólag, mint könyvismertetésemben is megjegyzem, „ki ugy tett, a miként él ezett." (Lásd
