Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-07-06 / 27. szám
A körlelkészek (iskolai felügyelők) jelentéseiből is meríthettünk bizonyosságot az iránt, hogy iskolaügyünk tekintetében napról napra örvendetesebben haladunk, hogy az iskolába járók száma folyton növekedik, hogy ugy a külső felszerelést, valamint magát a tanitást illetőleg mindinkább közeledünk a törvény szabványaihoz, hogy tehát általában távolról sincs okunk, bánáti evaug. iskolaügyünk állapota miatt szégyenkeznünk vagy aggódnunk. Hogy hiányaink e téren is még vannak, elismerjük, valamint másrészt el kell ismernünk azt is, hogy egyházunk ezeknek elhárítására a legbuzgóbban törekszik. Jelesen utasíttattak hitfelekezeti, különösen pedig határőrvidéki tanítóink, hogy a magyar nyelv alapos tanítására — a törvény rendeletéhez képest — a leható legnagyobb gondot fordítsák, valamint az öazhangzatos éneket is iskoláikban meghonosítsák és miveljék. Az egyházi összhangzatos éneklés terén oly gyönyörű eredményt kivívott Hetzl S. temesvári és Necbuta József lajosfalvi orgonista urak némi elismerés jeléül s e téreni tovább fáradozásra leendő buzdításul jutalmaztattak. Az utazó lelkészség tekintetében már tavaly jelentettük, hogy az államvaspálya - társaság a Steierdorfon székelt eddigi utazó lelkész fizetését 600 ftra emelte oly kikötés mellett, hogy lelkészkedése csak Steierdorf környékére szorítkozzék. A viszonyok azóta nem változtak. — Miután azonban ennek folytán a Steierdorf környékére utasitott utazó lelkész roppant kiterjedésű egyházmegyénk szétszórt híveit nem látogathatja, és Steierdorfnak anyaegyházzá leendő alakítása a legközelebbi időben bekövetkezni fog; ós miután a némethoni Gusztáv Adolf-egylet egy utazó lelkésznek hathatós segélyezésére örömmel késznek nyilatkozott: esperességünk azt határozta, hogy ogy uj utazó lelkész - állomást állitand, még pedig Zsombolyán. Az esperességi törvényszék (consistorium) újonnan megalakult. Elnökévé Bielek Vilmos, alelnökévé Kovách Ágoston választatott meg újra, esperességi ügyésznek pedig Kéler Elek, mindnyájan n.-becskereki ügyvédek. Végül bejelentetett az esperességi hivatalokra beérkezett szavazatok alapján a szavazatszedő bizottság által a következő eredmény: esperességi felügyelővé lett ismét báró Ambrózy Béla ur, bánáti főesperessé Kramár Béla temesvári, főjegyzővé Skultety Sándor birdai, torontáli dékánná Abaffy Lipót tót-aradáci , határőrvidéki dékánná Bujkovszky Gusztáv lajosfalvi lelkész ur. Legyen Isten áldása működésükön L Az alesperesi, pénztárnoki ós a temes-krassói dékáni hivatalokra uj választás rendeltetett el. Moczkovcsák János T., n.-becskereki ev. lelkész. az egyházat igen közelről érintő időkérdések megbeszélésére és tudományos eszmecserére, valamint a papi hivatalban tapasztaltak -nak közlésére hivatott papi értekezletek esperességünkben tettleg megalakultak. Az első értekezlet f. ó. ápril 16-án Lajosfalván tartatott meg. M. A vallás- és közoktatásügyi ministerium Ibudgettárgyalása junius 26. és 27-én. Központi igazgatásra előirányozva van 324,375 forint. P. Szathmáry Károly; Sajnálattal kell megjegyeznie, hogy bár a t. miniszter ur fellépéséhez többen, s ezek közt ő is; nagyobb reményeket kötöttek, mint elődjéhez, ezen remények nem valósultak. A tanügyi bizottság a kolozsvári egyeteiu igen rövid s rohamos tárgyalása óta együtt sem volt, pedig ezen néhány hónap alatt, melybe n az országgyűlésnek egy része, részint delegationális működéssel, részint semmittevéssel foglalkozott, ezen tanügyi bizottság azon két igen nagy fontosságú javaslatot, a melyet kellett volna tárgyalnia, de nem tárgyalta, t. i. a középtanodákról és egyetemről szóló törvényjavaslatot, körülbelől elvégezhette volna. Nagy hibának tartja azt is, hogy a miniszter ur a tanügy érdekében, legalább még eddig a bécsi közkiállitást, neoi igyekezett felhasználni. A csalhatatlanság dogmájának fejtegetésétől megkíméli a minisztert, mert szombaton ugy is reá kerül a sor. Az állam rovására káros dolognak tartja azt, a mi közösen ismert dolog és a melyet mindenki lát az országban, hogy t. i. az országnak annyi földi jóval és joggal ellátott főpapjai azon vagyont, mely kezeikben van, prédára bocsátják, a kezök közötti erdőségeket pusztítják és nemcsak az államot, — mert nem ismeri el, hogy az nem lenne az állam vagyona, habár culturális célokra — hanem saját utódaikat is, saját felekezetüket — ha ugy akarjuk kifejezni, — megkárosítják. Ez oly tény, melyet tagadni nem lehet, de egyszersmind oly tény, mely Magyarország cultusminiszterének figyelmét el nem kerülheti. Nagyon kényes és kellemetlen kérdéá a jezsuiták behozásának kérdése is, ez törvényeinkkel ellenkezik, régebben hozott törvényeinkkel. Ez még hagyján volna; de kifejezése ez azon, az állam ellen intézett ós a nemzeti cultura ellen indított törekvésnek egyszersmind, mely egyaránt fenyegeti köznevelésünket, egyaránt fenyegeti államintézményeinket. Fölemlíti ezután Trefort ismeretes esztergomi nyilatkozatát s beszédét igy fejezi be: Én újból és ismételten arra kérem a miniszter urat, hogy amint a múltkori budget alkalmával megjósoltam, hogy Magyarország igazi cultus- és közoktatás1 minisztere csak az lesz, ki ugy a társadalom, mint a közművelődés ezen irányát bármely köpeny alá dugott ellentörekvések ellen meg tudja erélyesen védeni; arra kérjük a miniszter urat, hogy feleljen meg nevének és ezen irányzattal szemben legyen valóban tres-fort. (Élénk helyeslés.) S chv a r c Gyula hosszabb bírálat alá veszi a cultusminiszter működését, a pénzügyi bizottságot megrój ja krajcárkucorgató törléseiért, a közművelődési segédeszk őzök beszerzését melegen sürgeti s fentartja magának, hogy a 54