Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-11 / 19. szám

lágukba merülnek, tanuló szobáik mennyei jelenségei közé zárkóznak és szánakozással bocsátják rohantáuak a töme­get, melyen az ö módjuk szerint, az ő eszközeikkel se­gitni többé nem lehet. De akiknek ama jobb kor multjokhoz nem tartozik^ s kik ezért abból nem merithetnek sem vigasztalást a jelen fölött, sem reményt a jövőhöz ; akik mögött nem terjed egy hü szolgálattal töltött hosszú élet, mely őket feljogosítaná akár arra, hogy nyugalmat keressenek, akár arra, hogy lemondjanak ; a kik nem térhetnek ki a fel­adat elől, hogy magukévá tegyék az élet folyását ott, ahol abba belészakadtak, és annak mesterei legyenek : az ujabb kor fiainak kell birniok hittel és bátorsággal fölismerni, hogy ez a zűrzavar az egyenes haladásnak elemeivel ter­hes, hogy ebben a fel fordul tságbau az emberi létei az új­jászületés nehézségeivel küzd ; s hogy e megindult átala­kulási folyamatból az, mi eddig szenvedőlegesség volt, mint cselekvőség, s mi eddig kényszerűség volt, mint ön­kénytesség fog kiválni és nagygyá lenni. És ezek meg­lássák, hogy a helyzetet jól fölismerjék és méltassák, s hogy cselekvésök terét és irányát jól válaszszák a nehéz és válságos időben! A társadalmi szabad eszmék terjedése, a politikai forrongás a közelebb mult néhány évtized alatt az egyéni szabadság vágyát, az egyéni öncselekvés ösztönét ébresz­tették, izgatták föl a társadalom minden rétegében. De a szabad jog és szabad cselekyós csak szabad kivánatot és szabad élvezetet teszen azoknál, kiknek polgári jogról, pol­gári munkásságról fogalmuk sincs, kik aztán a szabad­sággal nem élni, csak visszaélui tudhatnak. És ami aljas érdek, ami salak és piszok foglaltatik a társadalom réte­geiben, most mindaz fölkavarodott, és felszínre jutván, a szabadság verőfényében csillogva elkápráztitá a gyönge­látásuakat, s nagy jelszavak alatt rut mesterséget üz. A sokaságnak elvakult része pedig megértvén, hogy a sza­vazatok száma dönt, s felkapván, hogy a nép szava isten szava, egyszerre valóban mindent tudónak és mindent te­hetőnek véli magát, és nem ismer sem isteni, sem emberi te­kintélyt, és nem érzi szükségét sem istenbe vetett hitnek, sem emberbe helyezett bizalomnak: isten ő maga, s tör­vény az ő akarata. És ez az önfelmagasztalás nagyon ra­gadós még az értelmi osztályban is, és tőle az áldott munka mezeje parlagon marad, üdvtelen harcok miatt, amilyenek szabadságot kezdő népnél az éretlen politikai küzdelmek. És e küzdelmek idején a lelkipásztornak saját Wséges hivatása van. De talán az, hogy élére álljon ma­guknak e küzdelmeknek, hogy ő adja ki az állítólag igazi párt-jelszót, s hogy ö mutassa ki: ez a salak, ez a szín­ére ? Soha ! A politikai pártelvek mindig csak ráviteles, ós so­hasem absolut igazságok alapján állanak egymással szem­ben ; és a politikai pártnézetek nemhogy kizárnák, sőt fel­tételezik az ellennézeteket, ugy hogy azok közül egyik sem föltétlenül jó, valamint nem is föltétlenül rosz. Már az idő és hely szerint változó eme ráviteles igazságok mellett, az összeütköző személyes érdekek miatt egészen tiszta fegy­verekkel csak ritkán és kevesek által folytatott küzdés közben az absolut igazságok nemcsak háttérbe szorulnak s elhomályosodnak, hanem könnyen feledésbe is mennek ; mely jelenséggel pedig az erkölcsi fölbomlás közeledik. Azért ilyenkor inkábD, mint bármikor szükség, hogy le­gyenek férfiak, újkori Pálok, kik távol ós illetetlenül ma­radván a politikai pártok minden küzdelmétől, mennél el­vakultabb, s mennél elfajultabb ez, annál hatalmasabban hirdessék a maguk helyén azokat az igazságokat, melyek idő és események változandóságainak közepette „a vi­lág fundamentumának fölvettetésétől fogva mind az idők végéig" ugyanazok maradnak. És e férfiak szerepe az, melyre a lelkipásztor hivatott mirdenek előtt. Mikor a léhaság és képmutatás, a hitetlenség és er­kölcstelenség, mint éh farkasok, mégis emelt fővel és szabadon járnak a nyáj között, akkor a lelkipásztornak bi­zonyára nem szabad tanulószobájában, könyvei közé vo­nulva, stoicus szemlélőnek maradnia, vagy épen a válság­ról tudomást se vennie. Mert mikor a közönség legjobban kiáltja, hogy terhére van a pap, el lehet nélküle, akkor van erre legnagyobb szüksége ; de nem ott, hol pártérdek dönt s nem absolut igazság, hol egy üdvözítő szava sem érne föl egy demagóg szavával, azonban mégis kinn az az élet sik tengerén is, s nem csupán az egyházi szószé­ken. Oh ez az egyházi szószék, mely körül az értelmiség alig mutatkozik, a sokaság pedig inkább csak pillanatnyi emotiokat, nemét a szórakozásnak keresi, s a templom és a napi élet közötti viszony ki van forgatva alapjából, úgy­szólván nem is létezik !" stb. stb. S ezután megnevezi szerző azt a tért, melyen „a je­lenkor lelkipásztora a hivatalos egyházi téren kivül is méltósággal, osztatlan tiszteletben és üdvös eredménynyel munkálkodhatik ;" s melyre nézve a t. olvasót migára az emlékbeszédTM utaljuk. Szeremlei Samu. ISKOLAÜGY. Luby Zsigmond, szatinárinegyei tanfelügyelő elnöki jelentése a megyei iskolatanács f. év máre. 31-ki ülésében *) Tisztelt iskolatanács! Midőn iskolatanácsunk e folyó évben tartandó első ülésén a megjelent tagokat üdvözölni szerencsém vau, fogadják a tisztelt iskolatanácstagok tanügyünk érdeké­ben tett szíves közreműködésükért őszinte köszönetemet. Három hava épen, hogy a tisztelt iskolatanácsot mult év december 30-án tartott tanácsülésünk alkalmá­val a tankerület iskolai viszonyairól értesíteni szerencsém *) Nem közölhetjük ugyan a tanfelügyelő urak elnöki jelenté­seit minden alkalommal, de most kivételt kellett tennünk, miután Luby Zsigmond jelentése a szatmármegyei ref. iskolákról oly ér­dekes képet nyújt, mely bennünket közelebbről érdekel. Szerk,

Next

/
Thumbnails
Contents