Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-04-27 / 17. szám
mit gyermeknek való könyvekre, a tanitó megkedveltetné gyermekeikkel az olvasást. Ha vannak felsőbb gymnasiumi, lyceumi stb. könyvtárak, lehetnek, sőt nézetem szerint lenni kell népiskolai könyvtáraknak is, mert az iskolai alaptudományok mellett kimondhatlan előnyü nevelési eszközöknek bizonyultak be a hasznos ós célszerű olvasókönyvek, melyekből, — a mellett hogy a gyermek élvezettel, szomjas örömmel veszi kezébe — sokat tanul a mi értelmére, erkölcsére s kedélyére nemesitőleg hat, 6 a mi semmiféle oktatás által nem válnék oly maradandóvá, mint az ifjúsági olvasmányok által, mig ha a gyermek kezeibe, üres idejében, nem adunk hasznosan mulattató olvasmányt, hiábavalóságokon jár az esze s szórakozni akarva kénytelen lesz oly társaságokkal érintkezni, melyek veszélyesen hatnak reá, s erkölcsét, gondolkozásmódját megrontják és megkedveltetik vele a könnyelmű dologtalan életet. És itt igen ritka a kivétel. Vannak bizonyosan, kik azt állitják, hogy még a népiskolák növendékeinek semmi szükségük más olvasmányra azokon kivül, melyeket iskolai kézikönyvekül használnak, mert még értelmük nincs odafejlődve, hogy az iskolai tárgyak mellett másra is forditsák szabad idejüket ; ezek azonban tévednek. Elég fogékony a gyermek józan esze arra, hogy minden erőlködés nélkül mintegy játszva tanulja meg a kiszabott leckét s el kellene Ítélnünk a közoktatási rendszert, ha oly t e r h e t rakna a gyermek-tanulók vállára, melyet csak összes idejök s megfeszített szorgalmuknak felhasználásával viselhetnének egy ideig, mert még a tökéletesen kifejlett férfinak is szüksége van arra, hogy legyen dolgai után egy kis szórakozásra való szabad ideje, mely nélkül senki sem lehet el. De a szórakozások között nagy különbség van, s ha a gyermek örömmel hallgatja a dajkameséket, apró tréfás történetkéket s mélyebb erkölcsi irányú elbeszéléseket, akkor ép oly örömmel olvasgatja el azokat a nélkül, hogy az neki legkevésbé is terhére volna, s mig mulatott, szórakozott, addig tanult is, tanult gondolkozni megkülönböztetni a jót a rosztól, pártolni az érdemet, elitélni az érdemetlent, s midőn az olvasmányok erkölcsi alapja fogékony lelkében nyomokat hagyott, akkor értelme is fejlődött. Már pedig az a tökéletes nevelési rendszer, mely a gyermek erkölcsi érzésére és értelmére hat fejlesztőleg, mert a jó érzés és tiszta, világos értelem uélkiilözhetlen alapfeltétele a kalobiotikának, mely egye'dül képes nagygyá tenni valamely nemzetet vagy államot. S mi fejtneti ki jobban a két emiitett tulajdonságot, a tanitó oktatásai mellett, mint az olvasás ? Semmi. Ezért van szükségünk népiskolai és ifjúsági könyvtárakra, melyek csak annyiban különböznek egymástól, hogy a népiskolai könyvtárak kizárólag a népiskolák növendékei számára állíttatnék fel, mig az ifjúsági könyvtárak fejlettebb ifjak, alsó gymnasiumi tanulók számára. És ha az ifjúsági könyvtárakról van szó, lehetetlen hogy panaszt ne emeljünk ismét, mert különálló, rendeltetésüknek megfelelő tisztán ifjúsági könyvtáraink ez idő szerint ép oly kis számmal vannak (nem akarjuk mondani, hogy egyáltalában nem léteznek), mint népiskolai könyvtáraink. Gymnasiumi, lyceumi könyvtáraink vannak quantum satis, melyek az egyetemes irodalom köréből csaknem minden fajú terméket képviselnek; a francia és angol sensations- és criminal-regények gazdag választékban foglalják el e könyvtárak polcait, szóval, választhat mindenki tetszése szerint ez olvasmányok közül s épen azért gyakran megtörténik, hogy egy 2-ik vagy 3-ik osztálybeli gyermek-tanuló, ki a szokott könyvtári díjat befizette, a helyett, hogy neki való, erkölcsi érzülete s korlátolt gondolatköréhez mórt könyvet választana, kikéri a „Vörös malom," „Három szoknyás leány," „Egy fehér ház," „Boulevárd gyermekei" és ezekhez hasonló épületes regényeket. Persze hogy kiadják neki, hiszen befizette a „taxat" s van jó dolga a könyvtárnoknak, hogy nem nézi: valyon ki kéri azokat a kitűnő, modern francia termék eket ? Aztán meg ha egyenlő feltótelek mellett lettek tagjai a lyceumi „olvasó-kör"-nek (nevezzük bármiként) a növendékek, szükségképen egyenlő jogokat kell gyakorolniok s igy a könyv-megválasztás iránti akaratát figyelmen kivül hagyni egyáltalában nem lehet. Ez igen helyes jogi elv a társadalomban, de igen káros az iskola falain belől. Ha már jogot nem akarunk sérteni: nem célszerűbb volna-e a lyceumi könyvtárakat felosztani két vagy szükség esetében három részre, ugy hogy mindenik rész különálló lenne. Például a lyceumi könyvtárból csinálnánk algymnásiumi és felgymnásiumi könyvtárakat. Mert hiszen ba complet akar lenni valamely lyceum könyvtára, bizonyosan képviselnie kell a serdülő ifjak számára irott müveket is. Ez elkülönzés, a fentebb elmondott okokból, nagy előnyére válnék az ifjúságnak. Ezáltal meg lenne akadályozva a képzelemre káros hatású müvek mohó szeretete, mely a fejlődésnek indult értelemnek, józan gondolkodásnak kimondhatlan hátrányára van. Elismerve, s az általam előadattok szerint fogva fel a népiskolai és ifjúsági könyvtárak rendeltetését, vannak egyes buzgó szakférfiak (ezek között különösen ki kell emelnem P e c Ármin urat, a pest-józsefvárosi 3-ik kerület iskolaszékének derék elnökét), kik nemes hévvel karolják fel a népiskolai és ifjúsági könyvtárak alapításának ügyét s jó példáik, kezdeményezéseik által rá akarják fordítani az egész ország figyelmét. Fájdalom azonban, hogy a nemes példa nem gyújt s a kezdeményezés nem igen talál kővetőkre, sőt maga a kormány is hallgat erről, pedig az ifjúsági könyvtárak előnyeit pótolni nem lehet. Egy másik cikkben igyekezni fogunk kimutatni azon eszközöket, melyeknek segélyével a népiskolai könyvtárak felállithatók lennének. Tóth József. 34 \