Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-13 / 15. szám

resztette, mely tettre Ösztonzé. A mult évben kibocsátott egyházmegyei körrendelet, hogy a népiskolák jegyzőkönyvei mily alakban s miként vezettessenek, a kis váci ref. népiskola jegyzőkönyvében már 1849-ben megvalósult s ugy nem tévedek, ha azt állittom, hogy e körrendelet is e jegyzőkönyv után vette az alakot. Miután az egyházmegyei tanitóözvegyi gyámpénztár a lelkészitől külön választatott: a legnagyobb rendetlenségben talált tanitóözvegyei gyámpénztár rendezésére és számvitelére kartársainak közbizalma őt kérte fel, melynek, hogy mennyire volt képes megfelelni, elég a mostani számadásra rámutatnom. Az egyeseknél kinnlevő tőkekövetelése nincs többé sehol veszélyeztetve, s az utolsó krajcárig biztositva van. Tiszta, önzetlen lelkesedés a közügy terén ; férfias, nyilt lelkület s nemes egyszerűség a magán életben jellemzék őt leghivebben. Temetése márc. hó 30-án, délután 4 órakor ment végbe, nagy számú közönség részvéte mellett, melynél a váci kasinó, a derék kegyesrendiek kitűnő iskolája s minden felekezet lelkészei és tanitói képviselve voltak. Vác város értelmes közönsége ezúttal is megmutatta, mint kell a valódi érdemet méltányolni és megtisztelni, s midőn ezt tevé : ön magát tisztelte meg. E diszes közönséghez méltó volt mind a két beszéd, melyek a templomban tartattak az elhunyt felett. A reformátusok egyszerű cultusánál a külső ridegséget csak az élő szó fensége képes feledtetni. A temetőbea egy fiatal segédtanitó érzékeny hangon tolmácsolá a szép számmal jelenvolt tanitó urak fájdalmas részvétét korán elhunyt, derék kartársuk felett. ' A világ hálája őrködjék poraid felett, nemzeti művelődésünknek korán elhunyt jeles közharcosa! Munkádnak bére, az elismerés, sirod felett is meghozza majd áldozatát. Áldás hamvaidra. Szászi István. II. A pázmándi evang. reform, gyülekezet közkedvességü lelkipásztora, a pápai egyházmegyének, bölcseségéről és igazságszeretetéről ismert tanácsbirája, az antik jellemű hitbajnok, emelkedett szellemű pap és emberbarát, nt. Jerémiás Lajos ur nincs többé az élők soráben. Pusztulunk, veszünk ; egymásután dőlnek ki sorainkból, azok a klasszikus alakok, kikre az ifjabb nemzedék a tisztelet és kegyelet oltári érzelmeivel szokott mindenkor tekinteni; kik a régi iskola őszinte jámborságát és kegyességét, a haladó tudomány, a modern miveltség fensőbb követelményeivel meg birák egyeztetni. Jerémiás Lajos egyike vala a legtisztább jellemeknek ; egyike vala azon magasabb szabású lelkeknek, kik a kor eszméinek áramlatában felismerik az isten ujját, felismerik az emberiségnek a tökély végetlen utain előhaladó szellemét, s a helyett, hogy kárhoztatnák s elitélnék az uj irány embereit : inkább felkölt apostoli ügybuzgalom lelkesítő, buzdító szavaival közelitenek azokhoz. Hányan vannak, kik váltig óbégatnak: jaj, mi lesz a világból, jaj, mi lesz az emberiségből! A mai kor ifjúsága oly hideg, oly közönyös, vallástalan, és sem tudományban, sem egyháziasságban nem bir az apák lelkületének vallásos mélységével, s minden áldozatra kész magas szárnyalásával? ! De azért e jó urak csak amúgy lóhátról beszélnek az ifjabb nemzedékkel; az ifjakat animálni, körükbe édesgetni, őket humánus modor, krisztusi leereszkedés által a komoly irány s munkásságnak megnyerni: óh! ezt már tekintélyükkel ellenkező dolognak tartják. Jerémiás Lajos egészen más szabású ember volt. Alapos, tudományos miveltség; nyájas, humánus társalgási modor; a léleknek amaz örök üde ifjúsága, mely -gyökereivel a múltba fogódzik, lombkoronáját pedig a jelennek üde légkörébe emeli; ezek tüntették ki sok más felett a mi derék lelkészünket, Óh, ő az ifjabb nemzedéknek édes atyja, tanitója, valóságos barátja volt. Jerémiás Lajos isten után életét felejthetlen szüleinek, nt. Jerémiás Sámuel v a i s z 1 ó i lelkésznek és lángkeblü anyjának, Nagy Éva asszonynak köszönheté. Fehérmegyei Pátka községben 1815. april 24-ik napján született, s 1823-ban, és igy már 8 éves korában Pápán találjuk Mohács vidékéről, Kölkedről a kis fiút, hol atyja ezalatt lelkész lett. Jellemző volt a nagy Mártonn a k, a kis újonc fogadása alkalmával ennek atyjához intézett ezen mondása: „Minek hozta el t. barátom ura in a kis fiút, talán szoptatni ?" A gymnasiumi osztályokat kitűnő sikerrel végezvén, 1831-ben a felsőbb iskolai törvényeknek irt alá. Az újkori tudományos miveltség málékkor hatalmas hullámokat kezdett verni minálunk is, s az ifjúság az áhítat varázsával, mint túlvilági lényekre tekinte fel azokra, kik a modern eszmék zászlóját ez időtáj t oly bátran, oly szabadon lobogtatták. A még mindig ifja kedélynek és erőnek örvendő jeles T a r c y, a nagy eszű Z á d o r, a lánglelkii Kocsi Sebestyén István, a pápai főiskola e három fénycsillagának vezérlete alatt, a tanfolyamot mint első az elsők közt kitűnő sikerrel végezte be, s 1836-ban már mint esküdt diák s főiskolai könyvtárnok működött; 1838-ban nyilvános köztanitó, 39-ben főiskolai ellenőr, 40-ben senior lett, a midőn a keleti nyelvek tanításával is ő bízatott meg. Az 1840-ik évnek végén tudományos ismereteinek szélesbitése végett Bécsben találjuk őt; innen megjőve házi nevelő s tapolcafői segédlelkész lett, s 1842-ben már az acsádi gyülekezet választotta meg őt rendes lelkészének. 4 év múlva az ajkai egyház tisztelte meg a derék férfiút bizalmával, s ennek kebelében 6 évet töltvén, az acsádi gyülekezet kereste fel ismét hajdani kedves lelkészét, ki is jobbított jövedelem s szabályozott tagosztály mellett a meghívást elfogadta s az acsádi egyház csendes kebelében egyfolytában 15 és fél esztendőt töltött el, az emelkedett vallásos szellem s tettekben megdicsőülő hitbuzgóság zászlóját lobogtatva hívei előtt mindenkor. A nt. pápai egyházmegye is megtisztelte bizalmával a jellemes és tudományos férfiút; könyvtárnoka, lelkészkérdnöke, pénztárnoka 10 évig, tanácsbirája egész haláláig