Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-04-13 / 15. szám
deniknek az van a végén: „ajánljuk az elöljáróság pártfogásába s jövőre is hozzá hasonló legátust kérünk." Szigorú ellenőizés volna e bizonyítványnak célja s a lelkész urak túlságos szeretete és engedékenysége miatt annyira nem az, hogy nevetségesen gyarló, sőt scandalisáló legátus is kitűnő bizonyitványnyal áll elő s az úgynevezett „beírás" rendesen elmarad. A harmadik előny, mit a legatiók ós supplikatiók védelmezői ez intézmény mellett felhoznak, ez : „hogy az egyházak ós lelkészek a kibocsátott ifjú észjárását figyelemmel kísérve, ez által tudomást szereznek maguknak a főiskola irányáról, szelleméről." Nem keresem, mennyi e tudomásszerzésben a valódi érdekeltség, vagy hogy mennyi lehet abban a coní'essiók érdekében kifejtett leselkedésből, igazhitű nyomozódásból is, hanem megadva az egyházak és lelkész uraknak megillető ellenőrző jogát, a szellem és irány-megismerés ezen neme ellen, magam, mások s általában az alapos igazság nevében határozottan tiltakoznom kell. Én nem mondom, hogy a jobb tanítvány nem hord magán valamit mesteréből; de a tanítvány észjárása, szelleme és felfogása még nem a tanitó észjárása, szelleme és felfogása is egyúttal. Csak ilyen forma elvet kell egypárt az Ítélet irányadójául ós alapjául elfogadni, akkor aztán kész a hamis tanúvallomás után hozott halálos ítélet! Kérem magamat magamból, hiteles beszédemből, saját észjárásomból megismerni ós megítélni, nem pedig tanítványaim által, akik utján való ismertetés következtében már azon szerencsében is részesültem, hogy nem egyfelől intéztetett hozzám azon kérdés, igaz-e, hogy én már mint lelkész nem is istenhez, hanem igy imádkozom „Szent természet, jöjjön el a te országod!" Az iskolák irányának, szellemének alapos megismerésére ma már igen sok eszköz áll rendelkezésére annak, ki egy kissé utánjárni akar. Nem is említem az évi hivatalos jelentéseket, a bizalom által választott elöljárók által adatni szokott hivatalos ismertetést, hébe-hóba csak minden tanár ad magáról irodalmi utón is némi életjelt, dacára annak, hogy a „tudományok jó része nem nyomatott kézi könyvek, hanem kéziratok utján" adatik elő valóban. Az igaz érdekeltségnek egy kis áldozattal s fáradsággal kell járni, ezek a kéziratok is megszerezhetők, ha valaki épen meg akarja szerezni, s ha valaki egy tanárt minden áron meg akar ismerni. Igy lóvén a dolog, én magam részéről igazán nem tudom elképzelni, mi értéke ós célja lehetne a legátusok által közvetített szellem- ós irányismeretnek; sőt ami a legatiók és supplicatiók mellett mint előny ós érv hozatik fel, azt én ellene fordítom s azt állítom, hogy a legátusok és supplicansok sokszor rontják az iskola jó hírnevét épen azon oknál fogva, mert sok miveletlen egyháztag egy gyönge, vagy épen helytelen magaviseletű egyénből az egész iskolára von igazságtalan következtetést. Sőt a dolognak még egy másik oldala is van. A legatióba és supplikatióba való járás veszedelmes egészségi szempontból épen a jobbakra, épen a lelkiismeretesebbekre nézve. Esik vagy havazik, zajlik a Tiszán, vagy Dunán, van-e sár vagy nincs? a legátusnak mennie kell s hogy az ilyen időben való utkározás s utána egy nap néha öt, hat predikátió elmondása mennyire válhatik egészségére s különösen a beszéd szerveinek javára, orvosi bölcseség nélkül is megítélhető csupán tapasztalatból s amaz áldozatokból, kiknek durva, szószerinti értelemben kellett betölteniök ama parancsolatot: prédikáljátok isten igéjét alkalmas s alkalmatlan időben egyaránt. Ennyi, azt hiszem elég súlyos okkal szemközt, egyetlenegy az, mi a legatiók ós supplikatiók javára irható: ez az anyagi hasz no sság. Koldusbot volt kezünkben, azért ha lehet, szabaduljunk meg tőle annyival is inkább, mert botor eljárás volna a koldulást csak azon alapon menteni, vagy épen pártfogolni, mert még akad adakozó, ki ily módon adományoz; mert még a célszerűbb, helyesebb ós egyúttal nagyobb eredményű segélyezés módját minden ember nem sürgeti. Ha jó szívből, igaz segélyezési hajlamból, egyházunk iránti öntudatos lelkesedésből adta eddig valamennyi egyháztag tehetsége szerint a legátusnak filléreit, ón azt hiszem, nem vonja azt meg jövőre sem, mint az iskolára adott s az ifjak közt igazságosan kiosztandó segélyt; ha pedig jószívűségét csak az eddigi productiók közvetlen látásához köti; ha egyháztagsági áldozatkészsége csak olyan, hogy ha legátust nem lát, szegény tanulók felsegélyezésére, leendő lelkészek képzésére nem is ad: akkor ennek, egyebek közt, az is egyik oka, hogy legátusokkal hirdettettük az igét, ilyenekre is biztuk fontos alkalmakkor a vallásos nevelést. Költsük el türelemmel ós jó képpel a keserű gyümölcsöt, de vágjuk ki a fát, mely azt számunkra termette.