Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-06 / 14. szám

néha még őrültségeiket is sajátunkká tegyük." A biblia a keresztyénség kanonikus könyve marad még akkor is, ba az ihletés hatása annak egyes részleteiből ki nem sugárzik is; ha a Pásztori leveleket nem Pál apostol irta is. Történelembe illő adatul fogadja el Pál spanyolországi utazását és 2-ik fogságát is. „Mehr Licht!" mondja Goethe', vagyis a történetíró ne legyen sem orthodox, sem rationalista, de legyen mindenekfelett történetíró. Eredetinek találom még egyebek között, hogy szerző, ki — mint maga irja — az Ítéletben nem akar kockáztató lenni, előszavában a dogmák történetét igy magyarázza: „mely tulajdonképen nem más mint a, hit története." Története — igen természetesen — csak olyasminek lehet, a mi fejlődik, változik, a mi nem egyszermindenkorra kész, hozzáférhetlen, megfeneklett valami, hanem a mi folyvást tenyésző élet, a mi, hogy szerzőnek saját szavait alkalmazzam, nem „holt aszaggá válás, köviilés, álló vízi tespedés", de „zöldéilés, mozgás és haladva hallámzó folyás." „Az egyház... létküzdelmek és lét-változások láncolata, a változás és alakulás védelmi szükségből is még mindig életfeladata." „Az egyháztörténélem .. élő és haladó tudomány s a jövő századok egy-egy uj kötetet szolgáltatandnák a lefolyt századok történetkönyvéhez." Mindezeket szerzőnk mondja és hozzá tehetjük, hogy eléggé megfontolva. Ő mondja azt is, hogy n

az egyház társadalmi alakot öltött vallás." Róla tudjuk, hogy nála a hit a vallással azonosítható. Csak önmagához híven állítja azért, hogy a hitnek története van, vagy más szavakkal, hogy az változik, hogy az módosul az emberiség különböző vallásos szükségeihez mérten, miként igaz az, hogy koronkint más-más alakot ölt az egyház vagyis a „társadalmi alakot öltött vallás." Ez tehát mind szép, mind következetes, mind igazságos, de e mellet még eredeti is emez argumentummal szemben : Mi Jézust magasb értelemben természetfeletti, igy isteni személynek hisszük, mint tették azt 19 századon át a h\t hősei, a dicső vértanuk Tehát ma ugy, miként 19 századon keresztül ! Vagy is, állj meg nap Gibeon felett ! De hát hová lesz ily módon a „hit története ?" Hogyan lesz '„az egyháztörténelem élő és haladó tudomány" s „a jövő századok,"hogyan „szolgáltatandnak egy-egy uj kötetet a lefolyt századok történetkönyvéhez8

? Hogyan mondható majd el az egyházról, hogy az „a mozgás és haladva hullámzó folyás megannyi tüneményeit jeleníti megu

? Hit története és megfen eklés ! Aztán ha szerző a 19 százados mult vívmányaihoz csakugyan oly ne nyúlj kozzám-féle hagyományos entbnsiasmussal ragaszkodik; ha kész is bevallott elveihez híven cselekedni : akkor csak fel az unitáriusok ellen, mert miként maga mondja a 111-ik lapon, egy csilag alá szúrt kifakadásai közben : „meg kell győződnünk, hogy az egyház Ős korában a mai unitár nézetek nem türettek s keresztyéneknek sem tartattak." „A vallások változhatnak, de a vallás örök", moudja Kehr. Ez igazság benne van az egyház történetében. Ez az emberiség és a vallás természetéből folyó axióma. Kicsinykedésnek vehetné valaki, de ón megjegyzendőnek találom szerzőnknek azon naiv eljárását is, hogy a 12-ik lapon a Cassiodorus „História tripartita"-ja után beállott — szerinte ezer éves — szünet dacára is a 16-ik lapon Cassiodorus müve után Venerabilis Beda: „História eeclesiastica"-ját is odacsempészi, talán csak azért, hogy önmagával itt is ellenmondásba jusson. Eredetiség a felfogásban ! A felállított hármas tétel lehető kimerítése után s az egész ismertetésnek mintegy záradékául, szerzőnek, mint egyháztörténetirónak kópét kellene lerajzolnom, irói értékét kellene összegeznem, „at ille murem peperit" ! Német kutforrások után rövidletes vezérfonal, magyar nyelven, akadémiai ifjak és lelkész-képességi vizsgások számára, sed finis non sanctificabat média. Sok szorgalom mellett kevés judicium ; idétlen magyarság mellett gyenge németség ; megalkotott de végre nem hajtott tervek s mindezekhez oly álláspont, melyről a tisztánlátást a századok pora iránt érzett túlzó tisztelet akadályozza : ezek a festék-anyagok, melyek egymást áthatva adják a képet, a mi egyháztörténetirónk képét. Egy alaktalan alak. Hol nincs meg a szükséges kellem a nyelvben ; az organicus egység a tartalomban ; az igazságosság az Ítéletben ; hol jó terv és valóság össze nem ölelkeznek: ott tudományos műről, jó egyháztörténelemről nem beszélhetünk. Ilyen pedig, szerintem, Balogh Ferenc hittanszaki tanár keresztyén Egyháztörténelme, melylyel hogy oly huzamosan foglalkoztam, oka egyfelől az, mert a tudományos világnak is megvan az a gyengesége, hogy fiatal embereknek nem egy könnyen ád igazat; de oka másfelől az is, hogy akadémiai tanárral szemben csak csekély számú s kicsi értékű hiányok miatt felszólalnom tiltotta volna az irodalom hasznos munkásai iránt érzett őszinte tiszteletem s nagyrabecsülésem. De oka mindenek felett az, hogy én a jelenlegi és bármikori vallásos és egyházi viszonyok között egy jó egyháztörténelmi münék rendkívül fontos és igazán áldásos hatást tudok és szeretek tulajdonítani. Csak vizsgáljuk a történteket, csak legyünk elfogulatlanok. Az a mai nap oly sokszor s annyira méltán emlegetett közönyösség ; az a gyakorta, és pedig épen a magukat mivelteknek hivők részéről nyilvánuló kicsinyes felsemvevés, sőt nem ritkán bántó szánakozás, vagy gúnyos megvetés a vallás és egyház ügyei, intézménye^ ápolói s képviselői iránt, nem egészen a kor nagyon is reális irányában, mint sokkal inkább és — ne félnénk talán kimondani — első helyen egyházunk tanaiban rejlenek és kereshetők, melyek egy része nagyon is alkalmas arra, hogy az emberi gyengeségeket ápolgassa, legyezgesse. A nagyképű félbőlcseség még soha sem kedvezett