Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-06 / 14. szám

nyugvást meríteni? Hó, uraim, nincs még megérve a mi népünk az ily nagyszerű egyházi és vallási átalakulásra; nevelni, az iskolában kell még arra előbb elkészíteni a népet ; most még a régi hit varázsvilága láncolja magához szellemét; egyházi reformokra, vallási átalakulásra nincs még előkészítve a világ. A reformok ideje még nem jött el. Tiszteljük ez őszinte kebelből jött aggodalmakat, de legyünk meggyőződve arról, hogy ha a világtörténelem mozgató capacitásai mindig ilyen kicsinykedő óvatossággal mérlegelték volna az események alakuló rendjét, a világ most is ott állana a kezdet primitív állapotában, és sem a tudomány, sem a társadalmi s válláserkölcsi élet terén semminemű haladás és javítás soha uem történt volna. Mit árt az a világ lényegének, hogy a vallásról Péternek ilyen, Pálnak meg amolyan fogalma, gondolkodása vau, hiszen már V-ik Károly császár ő felesége is belátta azt, hogy csak két órát sem lehet tökéletesen megegyeztetni: hát a szabad vizsgálódásra jogosított emb ereket mikép lehetne egyetlenegy hitnézet , vallásfogalom elfogadására kényszeríteni! ? Ez tiszta absurdum. De nem is szükséges, nem is lenne áldásthozó egyetlenegy kaptafára rántaui és szabni a' szellemeket; mert a dolog lényege utoljára sem az, hogy ki mennyi hitcikket képes felfogni vagy betanulni: hanem az, hogy bir-e magának Istenről és vallásról oly élő eszmeképet alkotni, miszerint az ő egész élete, jelleme és szellemisége ne legyen végre is más, mint ama vallásos eszme visszaragyogása. Élni Istenben, elmondhatni azt a Krisztussal, hogy: ón ós az atya egy vagyok; ez a keresztyén hit s vallás lényege; akármennyi hitcikket foglalunk is össze könyvekben, s emlézünk ós emlóztetünk is be, ha ezen krisztusi magaslatra még fel nem hatoltunk, lehetnek tudományos felfogásaink Istenről, vallásról, hitrendszerekről, de a Krisztus lelke bizonyára még nem lakozik mi bennünk. Nem rég egy igen derék ós általam igen tisztelt egyházi férfiúval volt szerencsém együtt lehetni ; a napjainkban mind nagyobb mérveket öltő egyházi mozgalmakról volt épen a szó, s ö komoly, aggodalmas s bizonyos kételyt kifejező arccal tette fel nekem ezt a kérdést: ha a modern irányzat célja nem rombolás, az újkori bibliai itészet miért iparkodik váltig bebizonyítani, érvekkel kimutatni azt, hogy ezt meg ezt a szeut könyvet nem az a szerző irta, a kinek a neve alatt a szent okmány kanonizálva lön, hanem egy egészen más. Ez már, kérem, valóságos rombolás; mi marad a légi hitvárból, ha eddig megvíhatlau érődéit igy rombolja egymásután a pogány szívű kritika ?! A komoly kritikától uem kell soha félni, uraim; a bibliai kritika, a szövegitészet feladata nem rombolás. Kimutatni a szent okmányok keletkezésének korát, idejét; megjelölni történelmi hűséggel ós pontossággal azon kornak tudományos, valláserkölcsi és társadalmi viszonyait; e komoly törekvés, ugy hisszük, nem birhat a felforgatás jellegével. A józan kritika csak élesztője lehet a komoly, valódi vallásosságnak; hivatása nem más, mint a szeut könyvek valláserkölcsi komoly tartalmát, irányát, szellemét kimutatni; a szent könyvekben a hagyományos, történelmi, legendaszerii elemet különválasztani; mert a lezajlott kegyes századok hittani tudata, csakugyan nem lehet vallásos meggyőződése a XlX-ik század emberiségének. A szentokmányok valláserkölcsi értéke az által csökkenni egyáltalában nem fog, sőt emelkedni fog véghetetlenül, ha a hagyományos ós történelmi, a valláserkölcsi és pusztán képzeími s legendaszerii elem közt különbség tétetik, s a szent könyvek valláserkölcsi, sőt vallásbölcseleti értéke s becse kimutattatik. Én lelkemből örvendek, s a dolgok átalakulását mutató szerencsés jelenségnek tartom még azt is, midőn társas körökben, az egyháztársadalmi s valláserkölcsi életünk mezején megindult reformmozgalmak szőnyegre kerülnek, s vita tárgyává tétetnek ; volt idő, ós még nem régen, midőn e tekintetben nálunk tökéletes szélcsend uralkodott, és a sátán szabadon járhatott egyházi tanrendszerünk ódon épületének ablakain, ajtaján ki s be a nélkül, hogy valaki még csak el is mosolyogta volna magát a bárgyú hiszékenységen és gyermekes világnézleten, mely a rosz angyalokat is oda állitá a világegyetem gépezetének rugójához, hogy ha egyebet nem tehet, legalább mételyezze meg a haladásra, s végetlen erkölcsi kifejlődésre teremtetett emberiséget. Nem, a modern erkölcsi világrendszer komoly templomában Sátán úrfinak uem jut hely; ós nem jut hely egyetlen egy olyan nézletnek sem, melyet a mai tudomány komoly szózata pusztán mese s agyrémnek tart. Ismétlem, ón e tüneményt felette kedvező jelenség és fordulatnak tartom egyházi életünk mezejón. Igaz, hogy mi sokáig fogunk még csak oda is eljutni, hova a uémetországi protestantizmus, sok-