Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-16 / 11. szám

mindenütt félévi vizsgák tartattak. Volt hely, ahol a tanítást elhanyagolva láttam s ott a hívek meg voltak elégedve az eredmónynyel. A hol ellenben a tanitó annyira lelkiismeretes volt, hogy még taneszközöket is, csakhogy haladhasson, a saját költségén szerzett, ott a hívek zúgolódtak s egy helyütt épen botrányosan kikeltek a vizsga színhelyén, a templomban tanítójuk ellen. Az egyiknek nem tetszett, hogy gyermeke az ujabb módszer szerint tanuljon olvasni s ámbár a tanitó igy kezdte, néhány hónapi kiállhatatlan faggattatás után, a közbéke kedvéért, kénytelen volt abba hagyni és a haladás rettenetes kárára a régihez visszatérni. A másik kikelt a föld- és természetrajz tanítása ellen, minthogy ő meg az apja se tanulták, mégis ember lett belölök, a fiúnak is elég tehát, ha irni, olvasni és számolni megtanul. A harmadik se volt megelégedve azzal, s ez már csakugyan eredeti, hogy a fia a számolást csak a rendes arab számokkal tudja, ő azt szeretné, hogy római számokkal is képes lenne azokat végezni. A negyedik panaszkodott, hogy a fia keveset tud s midőn a tanitó erre mondá, hogy miért nem járt rendesen iskolába, mint a többi, miért ma radt ki hetekig, sőt hónapokig, az sült ki a dologból, hogy azért, mert a téli rosz időben nem volt csizmája. Igaz-e ezen esetben e kifogás, nem tudom ; de ha való, aki a szegényeket megruházná, sokat segítene az oktatásügyön. Megruházhatná pedig itt és ott, különösen a na gyobb városi gyülekezetekben, a föntebbi módon maga a tanitó is. De tagadhatatlanul helyesebb, ha e célra társulnak az emberek. Milyen szép volna, ha asszonyaink, kik a jelenben szintén kezdenek érdeklődni a közügy iránt s annak egyik-másik égető sebét gyöngéd női kezekkel gyógyítják, ha épen ők karolnák föl országszerte ügyet, a kicsinyeknek ez gondozását. Ha valamelyikhez, bizonyára a nőnemhez, amelynek legfőbb erénye a szeretet, illenék a legelső sorban a szeretet ezen müvének a gyakorlása. De még ők többet is tehetnének e részben férjeiknél, mert a gyermekvilág kiválólag az ő világuk, ők tudják, melyik viseltebb ruhadarab nélkülözhető a családban s egy ily darabbal mindenesetre többet segítenének, mint férjeik a tervezett 10 kros járulékkal. Különben is nem ujonczok asszonyaink egészen e téren, sok jót tesznek ők folyton nyíltan és titkon sok jótékony intézetnek alapitói, tagjai gyámolitói az ujabb időben. Emlékezem, hogy egyik ilyen társulatuk Pesten, a karácsonyt megelőző szent estén több szegény szüle gyermekeit ruházza meg évenként. Bizton tudom, hogy evang. egyházunkban itt-ott működő női gyámintézet, névszerint a budapestinek alapszabályaiban mindjárt a második helyen ez áll: „Feladata abban fog állani, hogy szegény egyházakat oltári szerekkel, szűkölködő iskolákat taneszközökkel s végre vagyontalan gyermekeket bibliákkal lát el." S miért ne lehetne ezen föladatot jobban kiterjeszteni s ily vagy ehhez hasonló társulatokat ezen vagy ha más név alatt is szervezni; amit itt és amott gyakorolnak, miért ne lehetne azt, bár kisebb szabásban, mindenütt gyakorolni ? Nevezni tudaék igénytelen egyszerű papokat, kik kicsiny falusi gyülekezeteikben ehhez hasonló társulatokat már eddig is létesítettek. Mennyivel inkább volnának pedig létesíthetők, ha nem egyesek, de mint a kolozs-dobokamegyeiek szövetkezve, ha nemcsak a férfiak, de velők versenyezve a nők is s talán épen ezek karolnák föl ez ügyet a legelső sorban. Különben jöjjön a segítség egyéntől vagy társulattól, mindenképen az urnák áldása van azon. Török József, segédlelkész. TÁRG Könyvismertetés. (Folytatás.) Egy főiskolai tankönyv vagy keresztyén egyháztörténelem, Első korszak. Az egyház függetlenségének kora 33—313-ig K. u. Irta Balogh Ferenc, hittanszaki tanár a debreceni ref. kollégiumban. I. füzet. Debrecen. Kiadja ifj. Gsáthy Károly gazdasági akadémiai könyvárus. 1872. II. Járatlanság a német nyelvben. „Er Ringt, wie ein Athlet mit der Sprache um einen Ausdruck für den Reichthum und die Neuheit christlicher Anschauungen und Begriffe abzuzwingen." Kurz. A történetíró itél ós elitéi. „Die Weltgeachichte ist das Weltgericht." Hü képet adni a múltról, az események zajlásában szerephez jutott okokat, .elveket s ezeknek képviselőit tisztán ismerni, helyesen méltányolni vagyis semmit nem szeretni inkább, mint a hozzáférhet] en igazságot: ez a történetíró első feladata. Aztán, hogy a múlt gazdag tanulságaival ne maradjon a halomra irt könyvek poros lapjain, oly vonzó alakban legyen az bemutatva a külső után is itélő világnak, hogy az azzal való ismeretségkötés már ily módon is elősegittessék, s ez már a történetíró második feladata. Sem az első, sem a második nem jár nehézség nélkül. Hogy az első nem, az a leggyakrabban sympathiák szerint cselekvő ember természetéből, s a velünk összeforrott viszonyok s körülmények átalakító hatásából is, könnyen megfejthető. De meg a „nec tibi, nec mihi" elv hü követéseig különben is igen hosszú utja szokott lenni a csalódásoknak ós épen emiatt a félrevezetéseknek is. Ebből folyólag aztán igen célszerű, ha a történetíró