Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-17 / 7. szám

mi ez ? Hanemha legszabadabb alkotmányos állapot, ha egy püspök, anélkül, hogy szavai miatt csak egy hajszálát is meggörbüléstől féltené, igy mer beszélni. Vagy szerinte tán valódibb alkotmányos állapot volt magyar országon akkor, mikor Martinovics apát lefejeztetett. A ki pedig aligha ártott minden tettével a hazának annyit, mint R. B. ezen egy szavával. Ugyan mutasson tisztelt püspök ur magyar hazánk ezredéves alkotmánya bármelyik korszakából olyan négy évet, mint 1867—71, melyben ennek minden néposztályaira, nemzetiségeire, hitfelekezeteire egyiránt kiterjesztett az egyenlőség, testvériség, szabadság igéje; mit Jézus tana képvisel, ennyire testté lett volna; vagy a kereskedelem, közlekedés, közipar, oktatásügy ily rövid időn ily óriás haladással ment volna előre; vagy bent és kifelé egyiránt szilárdul ható ereje, tekintélye hazánknak ily hirtelen ennyire emelkedett volna; mikor az országnak a hazai ügyek minden rétegeit ily általános sikerrel felölelő s hazafiakból alakult felelős, független kormányzata lett volna. Micsoda egy ország életében négy év! s im e négy év, hazánkra nézve, három századnál többet ér. Pedig sokkal nehezebb s több időt is kiván, a kidült-bedült faluházból, a kor kívánalmának megfelelő hajlékot idomítni, s azt a férgektől megtisztitni, mint ujat, kényelemszerűt, szabad talajon épitni. De ennek meggondolása a balvélemény által elfogult bus magyarnak látkörén tul van. Ennél nem békés, tisztességes kiegyezés, hanem basai parancs, muszka korbács elleni zajongás, tiltakozás, örökös felirat és panasz, melyre nem oly rég is még senki sem hederített, a képzelt ősi szabadság alkotmányos kenyere. Jézus mondá: adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, s im a reform, egyház egyik főpapja a haza törvényes alkotmányának,— melynek oltalma alatt pedig ő nem csak boldogan ól, hanem, a mint Bátori ur leveléből olvasható, uralkodik is, — nem adja meg azt, a mi annak törvényesen szentesitett sajátja, az alkotmányosságot. Emeljétek fel a protestáns papot : ebből is válhatik római pápa, s erre ugy látszik, igen alkalmas tér a nagy Bihar, és a Tisza balpartja. No de, ennyi keserűség után lássunk örömet is! A prot. lap fentemiitett számából olvassuk, hogy a török-szent-miklósi egyház két papja távol volt. A keresztszülők beavatandó kisdedekkel, a násznagyok házasuló párokkal keresik lelkipásztoraikat s nem találják. A kisdedekkel be lehetett volna várni, míg ők haza érkeznek ; mert hiszen Jézus nem mondja azt, hogy a ki kereszteletlenül marad s meghal, elkárhozik; de a házasuló felekkel tömegesen járó vendégsereg, már türelmetlenebb szokott lenni. Zav9r támadott hát, mit egy okos előljáró tanácsára, a katb. lelkipásztor szives volt ugy csendesitni le, hogy a reform, paplakon a reform, hitszertartási könyvet kikeresvén, a reformált hitelvek szerint, mind a kereszteléseket, mind az esketéseket végezte, s a reform, egyház anyakönyvébe rendszeresen beirta. Szép példány a kölcsönös vallási jogegyenlőséggyakorlására, s az egyházias jóakaratú viszonosságra. Ismeretlenül is, szeretettel, testvéri kéznyujtással üdvözöljük a derék papot. Ámde, mint a fehér liliomnak is megvan árnyéka a napfényen, ugy ezen napfényre hozott szép tettet is árnyékként követé kellemetlen következménye. Mert a tudósítás szerint, találkoztak legtekintélyesebb egyének, kik a plébános által kötött házasságot semmisnek mondják. Ha ez igaz : ugy a török-szent-miklósiak anabaptistákat s anacopulistákat is láthatnak ez életben. Régi magyar példaszó, hogy a hal fejéről büzhödik. Ott, hol a haza mostani törvényes szervezetét álalkotmányosságnak merik mondani: az 1868-iki LIII. t. 11. §-a ugy-e nem törvény ? Édes Albert. Az erdélyi „kepe"-kérdéshez. Midőn a szalmás kepe befizetésének ideje volt, a mult nyáron, az „Erdélyi prot. közlöny" hasábjain, t. lelkész társaim közül többen szólottak e tárgyhoz. Nagy figyelemmel kisértem e közleményeket, mint a melyek mindnyájunkat annyira érdekelnek, ós azon végeredményre láttam eljutni, mind a t. egyes közlőket, mind a szerkesztőt: hogy a fizetésnek ezen neme tarthatatlan. Pedig hát, alig hiszem, hogy tévedjek, midőn állítom, hogy az egész superintendentiában nagyon kevésre megyen azon egyházak száma, hol a szalmás kepefizetés tenné a főbb, a lényegesebb részét a papi fizetésnek. A vidéki egyházak 80—90 %-kában a v ék á s kepe szolgáltatja, legalább kellene, hogy szolgáltassa a főbb, a nagyobb kontingenst. És a szalmás kepe bevételével még csak van, a hogy van a dolog; részint azért, mert — a mint érintém — a legtöbb egyházban, kevés az igy fizetők száma, és azok is a jobb módúak közül valók ; s mert ezen kepézések alkalmával a kurátor és egyházfiak többnyire ott forgolódnak a papi és mesteri telken, igen sok helyt pedig, ezek