Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-12-21 / 51. szám

sitván e lapok t. olvasóit, e tudósítására kötelességemnek tartom a dolog érdemére vonatkozó következő helyreigazítással szolgálni. Tiszt. P. J. ur, az emiitett cikkben a mint első helyen a lemondó győri lelkész nt. Liszkay József ur elbocsátási okmányáról tesz említést, kiindulva abból, hogy a lelépett esperes nevezett lelkész urat arra figyelmeztette (nem : „utasította"), hogy elébb a győri gyülekezettől eszközöljön ki magának egyházközségi bizonyítványt, s azután e bizonyítvány fog neki, esperesi erősitvénynyel ellátva, elbocsátási okmányul kiszolgáltatni, ugy adja elő, hogy ezen esperesi eljárás ama közérdekű kérdés felett lett egy érdekes vita s eszmecserének kiindulási pontjává : „kiajcgositott közeg egy távozandó lelkésznek jogérvényes bizou yitványt, vagy elbocsátási okmányt, kiszolgáltatni: az egyházmegy e-e, mint eddig gyakorlatban volt, vagy a gyülekezet, melynek fenhatósága alatt a lelkész, mint olyan, csakugyan nem áll?", s a gyűlési nagy többség úgy döntötte el e kérdést, hogy „a lelkész bizonyítvány kiszolgáltatására egyedül (ez egy szóban fekszik a suly) a lelkész feletti felügyeleti jogot gyakorló egyházmegyei hatóságnak van j o g a." Könnyű átlátni, hogy az én esperesi eljárásom a vitakérdésnek, ugy a mint azt P. ur fölteszi, sehogy sem szolgálhatott kiindulási pontjául; mert azt én soha sem állítottam, hogy a fenforgó esetben, midőn a lolkész egyik egyházmegye területéről a másikéra költözik át, a gyülekezetet illeti az elbocsátási okmány kiszolgáltatása, az elköltözendő lelkésznek sem mondtam egy hanggal sem afélét, hogy eszközöljön magának az egyházközségtől bizonyítványt, s azzal — a nélkül, hogy esperesi elbocsátási okmányra tovább szüksége lenne — szépen elmehet (pedig a P. ur által nekem tulajdonított felfogás szerint ezt kellett volna mondanom). Csak annyit közöltem nt. Liszkay úrral, hogy elébb, mint elbocsátási okmányához juthatna, szeretném, mint esperes, egyházközségi bizonyítványát „1 át n i" ; hozzátettem, hogy elbocsátási okmányát már alkalmasint esperesutódom fogja kezéhez szolgáltatni. Ily praecedens eljárásból nem az a vitakérdés merülhetett föl, melyett P. ur cikkében találunk, hanem ez: „ahoz, hogy valamely lelkész az egyházmegyei hatóságtól elbocsátási okmányt nyerhessen, szükséges-e vagy nem, a gyülekezet bizonyítványa? általában: illeti-e a gyülekezetet az a jog, hogy tőle megváló lelkészénekbizony i t ?á n j t adhasson? Igy is fogta ezt fel a döntő nagy többség is; mert különben azt, hogy „a lelkészi bizonyítvány kiszolgáltatására egyedül (tehát a gyülekezet beleszólása nélkül) a lelkész feletti felügyeletet gyakorló egyházmegyei hatóságnak van joga", nem határozhatta volna el. De P. ur — ugy látszik — a „lelkészi bizonyítvány" és „elbocsátási okmány" között létező különbséget nem vette tekinte.be ; pedig: „q u i b e n e distingvit, be ne docet". Világos különbcztetés mellett nem szólna „lelkészi jogérvényes bizonyítványról, vagy elbocsátási okmányról." Azonban, minthogy P. ur — természetesen ahoz képest, a mint a vitakérdést ő felfogta — egy kis ráfogással is él, mintha némely gyűlési tagok, demokratikus szempontból mérlegelvén a tárgyat, a bizonyítvány kiszolgáltatásának jogával az egyes gyülekezeteket ohajtották volna felruházni: legyen szabad megmondanom, kik voltak ezek a demokratikus szempontból mérlegelők ? Felelet: Egyetlen uj világi tanácsbiró, ki, a mint én esperesi eljárásomat érveltem, s érvelésemmel ellenkező nézeteket hallott, nyilvánította, miszerint „ő az esperesi eljárást már csak annál fogva is inkább pártolja, mint az ellenkezők véleményét, mert a demokratikus elvek kel azt találja egyezőnek, mig az ellenvélemény arisztokratikus színben tűnik fel." Én, a könnyen láthatott nagy többség irányát tekintve, jobbnak s célszerűbbnek véltem eljárásom több szempontbóli érvelését abban hagyni; de, ha már a kérdés e becses lapok areopágja elé hozatott, elmondom okaimat, melyekből kiindulva nt. Liszkay úrral, mint esperes, azt közöltem, hogy elbocsátási okmányának kiadása előtt egyházközségi bizonyítványát szeretném látni. Ezek nyomán az is ki fog világlani, valyon az egyes gyülekezetek valamely uj, törvényben nem gyökerező joggal szándékoltattak-e általam s egy gyűlési tagtársam által felruháztatni. Megvallom, azt, hogy a lelkészi elbocsátvány egyik egyházmegye kebeléből a másikába mily alakban adassék ki ? az egyházközségi bizonyítvány aláirásakép-e, vagy külön ? sem egyházi törvényünkben, sem a szabályrendeletekben szabatosan kimutatva nem találom, s igy az alakválasztást a kiadóra bízottnak vélem. De, hogy a gyülekezetnek van joga a kebeléből más gyülekezetbe menő lelkésznek bizonyítványt adni; sőt, hogy a lelkész, a gyülekezet beleegyezése nélkül helyet sem változtathat: ezt a törvényből tudom. Ott van a komjáthi kánon III. oszt. 29. cikkében szóról szóra : „N e m o se i p s u m alicui ecclesiae obligare debet, nisi accepta ab auditorilms v e n i a". Ezt a gyűlési nagy többség nem' vette kellő figyelembe ; mert különben P. ur alig mondhadná, hogy „voltaK, kik az egyes gyülekezeteket bizonyítvány-kiszolgáltatási joggal ohajták felruházni", tehát: oly joggal, mely azokat nem illeti. E mellett, a reform, egyházi autonomia gyakorlatának három fokozatos (egyházközségi, egyházmegyei, egyházkerületi) tere levén, ha az egyházkerület egy korábbi (1814-ki) szabályrendeletét, mely szerint a lelkész egyik kerületből a másikba változni kívánva, köteles volt rendes superintendensótől nyert bizonyítványát előbb azon superintendensnól, kinek kerületébe átmenendő vala, bemutatni", utóbb (1832-ben) akép módosította, hogy „a lelkész, ha egyik kerületből másik-