Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-12-21 / 51. szám

sem érkezett, vagy épen erejéből kimerülve, a munkából. Vagy mint a Szepességen kezdik, bizonyos napokon menjünk templomba köznapokon. Példa igazolja, hogy a leány-egyházakban, hol ritkábban mennek, buzgóbb a nép az isteni tisztelet gyakorlásában: megy „akkor mindenki, aki csak mehet; nem mondja : „majd holnap ráérek.* Továbbá: Ne legyen minden 10—20 házból álló falucskának lelkésze: legyen csak tanitója jó; elég az. Abaujmegyóben 36 egyház van, melynek népessége 1, 2, 300 közt ingadoz, kettő meg százat sem képes felmutatni. S nézd meg, mindenikben lelkész, sok helyt még tanitó is nyomorog, Ugyan az istenért, micsoda berendezés ez?! A papnak nincs, kinek prédikáljon; a tanitónak, a kit tanítson, Egyik sem él, csak teng, még pedig nemcsak anyagi, de szellemi tekintetben is. Már ezektől azt kivánni, hogy „fényijók az ő világosságuk mások előtt" stb., valóságos absurdum. A hol pedig maga a lelkész tanitó, éneklőmester és a többi: ott fájdalommal tapasztaljuk, hogy nincs áldás működésén, s a mi fő, a tanításon. Ne csudálkozzunk ezen uraim ! ki minek nem mestere, gyilkosa az annak. Megvan irva, hogy két urnák szolgálni nem lehet. Két-három ily egyháznak egy lelkészi, mint (jömörben van ; tanítót mindeniknek! Reméljük, sőt biztosan tudjuk, buzgóbb lesz a gyülekezet, buzgóbb a lelkész és tanitó, ha leend mezeje, hol munkálkodjék; s emellett jutalma fáradságának, nem levén kénytelen kapálni, kaszálni, fuvaroskodni stb., hogy magát s az övéit fentarthassa. Az oly eljáráson sincs • valami kívánatos áldás, hol rendes lelkész helyett segédlelkészszel látják el magukat a gyülekezetek, mint ez több helyeken szokásba vétetett. Tiadjuk, a s.-lelkósz nemanynyira a gyülekezet lelki építésén, mint inkább azon töri fejét, hogyan juthatna mielőbb rendes egyházba, hol önálló ós családos lehetne. Tehát megszüntetendők lennének az ily helytöltői, vagy segédlelkészi állomások, meg az úgynevezett levitikumok is. Hát ott, hol a lelkész évek hosszú során át távol lakik egyházától, mint a tulatiszai egyházkerületbeni balsai lelkész, épülhet-e az Isten dicsősége, virágozhatnak-e a hivek „mint a szép pálmafák és mint a cédrusfák, mik a Libánonon nőnek * ? Bizonyára nem. S az illető kerület hogyan engedhetó meg, hogy valamely egyházában a lelkészt 5—6 évig nélkülözzék hivei. Mert az nem lelkiszolgálat, hogy évenként néhányszor betekintünk saját házunkba, s megnézzük, hogyan vannak a mi híveink ? S különös — ez a lelkész nem ott lakván, nem is hivataloskodik, legfölebb a hatszori urvacsorát szolgáltatja ki, ha ugyan akkor is elmegy hozzájok, s mégis húzza az egész fizetést. Tiszántúl van egyháza, s ő maga Tiszáninnen lakik, itt fogyasztja jövedelmét. Sajátságos helyzet, hallatlan protest. egyházszervezetünkben ! Épen azért mondjuk , hogy iíyen állapotnak lenni nem szabad : ez nem építheti, nem építi az ő .gyülekezetét. Mivé lesz a nyáj, ha elhagyja a pásztor? Elszéled, s nem ismeri meg az ő urát sem többé. Az a vékás fizetés se a mai időbe való. Mindenáron meg kell kímélni a belső hivatalnokot, híveivel leendő ilynemű érintkezéstől. Ki tudná elmondani, mennyi mindenféle kellemetlenségnek szülője ez a közvetlen érintkezés az egyházakbau ?! Az a kongest bor, melynek elkészítését már az iskolás gyermek is ismeri, (kérdé a tanitó tanítványát, hogy mondaná meg: mik a viz hasznai ? A gyermek felel : ezzel készíttetnek a mesterséges italok; mondj ilyen mesterséges italt. Felelet: „Akongest. ") s szemetes élet, mit az egyházi szolgák évidijában a hivek nagyobb része felvisz a parochiára ós iskolába a tanitónak, a legkeserűbb érzést támasztja a szívben: miért, hogy épen a lelki tanitók különben is csekély dija ily bizonytalan, ily értéktelen ? Miért, hogy midőn mindenféle hivatalnokok dija az idő igényei szerint javul, egyedül a belső személyeké marad a régi ?! Ennek tudata s érzete is egyik oka annak, hogy elhagyatottságunkban buzgalmunk lankadván, a vallás tüze csakúgy pislog a gyülekezetekben; a nép pedig megunja a sok fizetést, s nem gondol saját egyházával, nem annak hivatalnokaival, még gyermeke iskoláztatásával is keveset. Domestica, államsegély ! ! Lehet-e valamelyikhez remónységüuk ? Meddig lesz még a prot. egy-s ház s hivatalnokai, mostoha gyermeke az államnak ? Hát az a zsinat, hol késik oly soká az éji homályban? Az egyház s hivatalnokai közt van még egy kényes természetű kórdós, mely ama kívánatos békét s egyetértést leginkább zavarván, ezáltal a vallásos buzgóság s egyháziasság életfáján féregként rágódik; s ez az évenkénti adófizetés azon földbirtokért, melyet a belső személyek szolgálatuk dijában haszonólveznek. S ez egész vidékeken valódi lázas ingerültségben tartja a híveket, különben szeretve tisztelt lelkipásztoruk s tanítójuk iránt. Ugyanazért e