Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-11-16 / 46. szám
mint összéletének szervezetébe a nemzeti sajátságok ezen oldalát is felvenni, abban neki az őt megillető helyet kimutatni és sajátságaiban védelmezni. De mivel az iskola, az eddig felhozottakból is világosan kitűnvén az, hogy az eszmének ily külön oldalát nem mutatja fel, bizonyos, hogy önállóság meg nem illetheti. Az iskola a leendő állam, a leendő egyház az élő nemzedék körén belől. Feladata is nem az, hogy a népéletbe uj tartalmat öntsön, hanem csak a már megnyert tartalomnak az ifjúságra átvitele. És ezen tartalmat honnan veszi ? Önmagából nem, mert produktive nem működik. Nem nyerheti tehát ezt máshonnan, mint az egyháztól és államtól, s nem is adhat mást, mint a mi a népben erkölcsi, vallási, művészeti, tudományos vagy bármi más tekintetben már alakot és életet nyert. Helyességót ezen állításunknak azáltal véljük különösen megbizonyíthatni, ha ezt az iskolák bizonyos fajára alkalmazzuk. P. o. mi a hivatása az ipariskolának ? Az, hogy növendékeit az ipar jelenlegi állására emelje. Mi a hivatása a müakademiának ? az, hogy tanítványait a művészet jelen magaslatára állítsa. Nincs tehát sem az ipar, sem a müiskolának más tartalma, más tantárgya, mint maga a művészet és ipar által felmutatható vívmány. Az iskola tehát semmit nem talál ki, semmit hozzá nem teszen, semmit nem produkál. Hogy lehet ennélfogva oly intézet függetlenségéről, önállóságáról csak szó is, mely jelentőségét és célját nem önmagában hordja, hanem másban találja fel! Még hivatásának, feladatának megítélésében is egyedül csak azon szempontból indulhatunk ki, ha valyon az állam és egyházban szervesen kifejlődött, s a népmüveltségben máikifejezést nyert erkölcsi eszmét valódilag átplántálja-e az ifjúságra ? A függetlenség gondolata, akár az államra, akár az egyházra vonatkozólag, teljesen érthetlen ; mert ha az iskola nem a népmüvelődést akarja tovább plántálni, nem lehet érteni, nem belátni , hogy mit akar és egyátalában mire való. Mindazok, kik az iskolának függetlenségét, önállóságra emelését sürgetik, természetesen megbotránkoznak fölebbi állításainkon. Szerintök ugyanis épen az iskolák vannak arra hivatva, hogy az emberi lélek legjelentékenyebb terét, a tudomány terét beépítsék, ők a tudománynak képviselői. És minthogy az iskola a tudománv talaja, a tudomány ped g szabad és független : kell, hogy az iskola is szabad és függetlenné tétessék egyháztól és államtól. Természetes nem . is lehet ez máskép, ha a tudománynak szervezett intézete az iskola volna. Hanem ámbár az iskola minden fokozatán közel vonatkozásban van is a tudományhoz, azért az iskola még sem organuma a tudománynak, hanem szerintünk egyedüli organuma a tudománynak az akadémia. Hadd álljon itt Schleiermachernek ide vonatkozó nézete, ki ethikájának 278 és következő kacscsában ezt mondja : „A tudás is nemzeti, s a tudósok és közönség közti ellentétben érvényesiti magát, de nem ugy, mintha csak a tudósok produkálnának, hanem mindnyájan produkálnak, a közönség tapasztalati uton, a tudósók pedig a tudás eszméjére való vonatkozással. E kettő minél inkább összevág, a tudás annál nemzetiebb. Hogy a tudomány egységben jelenhessen meg, a tudósoknak egymással szerves összeköttetésbe kell lépni. Ez az akadémia fogalma. Az ifjúság a közönség és tudósok közti indifferencia, melyből mindkettő leszen." A hivatott tudós szavaiból látható, hogy a tudomány kizárólag a tudósok dolga, amiért is tekintettel a tudomány benső egybefiiggésére, kell, hogy az azt művelők is külsőleg szerves összeköttetésbe — akadémia — lépjenek. A tudomány sajátképeni organuma tehát az akadémia és annak feladata a tudományt mind eszmei egységében, mind a nemzeti sajátságoknak megfelelöleg fejleszteni ós ápol gatni. Hogy a tudomány — mint ilyen — egyháztól és államtól teljesen független, kutatásaiban tökéletesen szabad, ez kétségen kivül áll. Mert a tudománynak az önfejlesztésen kivül nincs is más érdeke. Hogv eredményét a közönség megérti-e, hogy vívmányai a nép összéletébe öntudatosan átmennek-e, azzal a tudomány nem törődik. Nem kér ez mást, mint az észlelés szellemi eredményeinek szabad cseréjét s hogy az a nép érzelmébe átmenjen, az igazság benső hatalmára bizza. De ebből egyúttal látható, hogy az iskola köre sokkal nagyobb, mint az akadémiáé. Mert a népszellem működése két u. m. képző ós megismerő irányban hatván, világos, hogy a tudománynak a tudás szervezésére való vonatkozásában csak ez utóbbival van dolga, mig ellenben az iskola mindkettővel foglalkozik, hivatása levén nemcsak a tudományos ismeretek összegét, hanem átalában a népben élő műveltség minden elemének mennyiségét átadni az ifjabb nemzedéknek. Lényegesen különbözik tehát az akadémia az iskolától már terjedtségi körére nézve is. Természetesen a tudománynak épen oly szüksége van az iskolára , mint a népéletben nyilvánuló minden egyéb szellemi potenciára, és kell lenni , a minthogy vannak is oly iskolák, melyek a tudományos müköd^.-re előkészítőül szolgálnak. De még azért ezen iskolák sem képviselik magát a tudományt , mert hogy ezt tehessék, nem ifjúsággal kellene dolgának lenni, mely közönség és tudósok közötti indifferencia, hanem tudósokkal, azaz olyakkal, kik a tudomány mezején már produktive munkásak. Nem tarthatnak tehát igényt egyháztól és államtóli függetlenségre még a tudományos iskolák sem, a mennyiben nem a produk'iv tudományt, hanem csak ez arravaló nevelést, képezést személyesitik. És épen ezért kell, hogy a tanszabadság bizonyos korlátok közé legyen szorítva, még az ily iskolákban is, mert ami megilleti az akadémiát, az nem illeti meg az iskolát. Ha ugyanis az akadémia kutatási és vizsgálódási eredményeiben túlmegy az egyház és államban létező viszonyokon, nem áll érdekében szellemi vívmányait gyakorlatilag is átvinni az életbe, hanem mint már fölebb is említve volt, azok megvalósítását az eszme hatalmára bizza. De ha az iskola oly eredményekkel lépne fel, melyek a nép erkölcsi intézményeinek megváltoztatását von-