Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-02 / 44. szám

uj irány pedig nemtelen. Ezt már szó nélkül nem hagyhatom. Én kész szivvel eugedem meg, hogy nemcsak boldogult elődeim iránya volt nemes, hanem a még élőé is, habár az egyátalán nem az enyém, és öunek hagyom a dicsőtéget, hogy az ön irányától eltérő irányt, azért, mert az nem az öné, nemtelennek insinuálja. De kötelességemnek tartom, mint dicsőült derék elődeimnek utóda, tiltakozni is az ellen, hogy azoknak becsült tiszta emléke Tófalvi ur által az őt környező pocsolyába rántassék le. Félre a szentségtelen kézzel, mely móg a sirokat sem kiméli meg ! Somossi és Szeremley szellemei móg itt élnek közöttünk s beszélnek hozzánk műveikben és maguk tiltakoznak e merénylet ellen. Somossi a harmincas évek utófelében adta ki Hittudományát, tehát már 35—40 éve mult az ő működésének. Ám vegye kezébe bárki e müvet s csak lapozgasson benne és meg fog győződni, hogy Somossi a józan észnek fia s kora tudományosságának a korral haladó, szabadelvű előharcosa volt. Nézze meg pl. §. 17. mi viszonyba teszi ő az okosságnak (az észnek) törvényele szerint alkotott észképeit (eszméit — a mai nyelven) a külső kijelentéthez. Olvassa meg, miként nyilatkozik ő pl. a szent irás magyar ázásáról, arról hogy mi számláltathatik a kijelentéshez és mi nem, — Jézusnak s az apostoloknak magok alkalmastatásokról, s arról, hogy tökéletesedhetik-e a keresztyén vallás (§§. 52—55.) és Ítéljen, vajon fölveheti-e ajkaira Tófalvi Somossi nevét. Somossi nem gondolkodott, mint Tófalvi ur, Athanásius, sz. Ágoston s a pápista egyház szent atyáinak absurdumokkal s előítéletekkel megtömött fejével, hanem a maga józan eszével. Nem azoktól kérdezte, mint Tófalvi ur, hogy mit tartson a szentírásról s mit tanít a szentírás, hanem maga vizsgálta az irást, s magát az irást kérdezte meg, hogy mit tartson róla s tartalmáról. Ő különbséget tudott tenni, nem ugy mint Tófalvi ur, a között a mi igaz a bibliában s a mi téves ; meg tudta különböztetni, amitmaga Jézus tanított attól, a mit az apostolok s ezt attól, a mit még csak nem is az apostolok tanítottak. Ő különbséget tudott tenni, nem ugy mint Tófalvi ur, authenticus és nem authenticus, ép és romlott szöveg között. Ö kora szabadelvű biblica-kritikai tudományosságának egészen a színvonalán állott, nem az, hogy oly nyomorult kritikátlansággal idézte volna az irás helyeit. — Hjaj ! de ezek mind istentelen dolgok s nemtelen hazugságok Tófalvi ur nyelvén s szemeiben. És tartok tőle, ha mindezeknek jobban utána néz, s van felfogása a valót felismerni, hogy velem együtt kiátkozta az idvezitő anyaegyház kebeléből Somossit is. És azóta 35—40 esztendő mult el s a tudomány óriási léptekkel előhaladt. Az okosság vallásos észképei most még erősebben követelik maguknak az itélet jogát az u. n. kijelentés tartalma felett. A szabad biblia-kritikai tanulmányok, melyeknek ő nemcsak hiv elsajátítója, hanem önálló mivelője is volt, azóta virágzottak még csak igazán fel, azon az alapon, melyen ők állottak. És vájjon akkor volnék-e én Somossinak méltó utóda, ha azt a 30—40 esztendőt figyelembe sem véve, visszamennék az ő szabad tudományos vizsgálódásának akkori eredményeihez, hogy megcsontosodjam azon az állásponton, melyen ő előre tört, vagy akkor, ha én is, mint ő, korom tudományosságának színvonalán állok, s azt önállólag tovább fejteni is igyekszem, ha én is, mint ő, használom istenadta józan eszemet ? Én nyugodtan s önérzettel állok meg Somossi dicső emléke előtt. Igen, azon régi nemes irány és szellem, mely Somossit vezette, most is ól Patakon,. s az uj irány semmi egyéb, mint a réginek folytatása, annak következetes, nyilt, határozott keresztülvitele. Somossi után egy nem kevésbbé nemes, de az Övétől eltérő irány lett uralkodó Patakon. Eltérő, mert a mi abban bibliai kritikai és empiricus, az ebben speculativ volt, de a szabadelvű, haladó tudományos alap itt is a régi maradt. Halljuk magát, ez irány képviselőjét, mikép határozza ő meg a vallástannak és saját működésének feladatát. Halljuk, mert ebben nyilatkozik a legauthenticusabban az ő szelleme. „A protestantismus" irja Szeremley ker. vallástudománya 1. és 2. lapjain „addig nyugtot nem találhat, mig a hitet a tudattal öszhangzafban nem birja és épen ezen való igyekezet, a protestáns dogmatikának mint vallástudománynak, fogalmával mindenben egyező feladata. Vannak kik a prot. dogmatikát a vallásra tartozó eszmék és tételek száraz statistikája gyanánt kezelik. Ha az ily dogmatika a prot. lelkésznek egész életére s tudományos kiképzésének megütésére számitott, ugy ez a protestantismusnak nem nagy dicsekvésére szolgál. Adja elÖ bár a prot. dogmatikus, nyelvtanilag izletesebben, logikailag összefüggőbben a mult kor szellemévél mindenben egyező nézeteit, nem szűnik meg a vallástudományt hagyományként kezelni, és vallásfelekezetére nézve, a theologiai téren uralkodó kopárság mutatója lenni. Valóban, többé nem oly időben élünk, hogy szolgálatot tehessen a vallásnak az, ki egyre csak tej ételével kívánja táplálni, a csecsemő korból, vallásos tekintetben is félserdült emberiséget; vagy a dogmai megmutatás rozsdás fegyverével száll sikra, küzdendő a hitetlenség élesre fent szablyájával ; vagy netán, hogy ment lehessen a fölvilágosodás zaklatásaitól, a hit válaszfala mögé vonul, és midőn minden búvó helyeiből kiszorittatik, kegyelet esdeklésére szorul annak a vallásnak irányában, a mit férfiasan, az ész és igazság minden fegyvereivel fölkészülten kellene nékie oltalmazni." Igy szól ő. És épen ezt ismétli önöknek, Tófalvi ur, a mai irány is. Lássa, Tófalvi ur, ne idézze ön a halottak szellemeit, mert azok ön ellen tesznek tanúbizonyságot. Hanem hát mit csináljak én az Ön különösségeivel, melyekkel mintha csak egy emeritus vaskalapos professor volna, ugy oktat ? Igazán ugy vagyok, mikor egyes kérdések önnel való megbeszélésébe kell beleereszkednem, mintha egy ákombákomokkal összevissza firkált lapot adnának kezembe : no, erre írj. Azonban ha önnel nem hozhatok is semmit tisztába, de másokra való tekintetből felelnem kell önnek apróságaira.