Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-05 / 40. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Kiadó-hivatal: Mária-utca 10-dik sz,, első emelet, Elö fizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni min­den kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. ~ Bélyegdij külön 30 kr. Kik negyedévre fizettek elő, előfizetésük megújítására kéretnek fel. Ki menti meg a prot. egyház meg­feneklett hajóját? Hogy a prot. egyház nem az, a mi lehetne és a mivé kellene lennie, nevezetesen folyton haladó, a kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő s az emberi tévtanok ellen protestáló egyház : ebben, ugy hiszem, mindnyájan egyetértünk. Mindjárt a re­formátió kezdetekor elfoglalt álláspontjának védeline­zésére szorítkozva, magasztos feladatát, mely a vilá­gosság utáni törekvésben s az igazság keresésében áll, szem elől tévesztette, s az egyház nehézkesen mozgó hajója a három század által összehordott s lerakodott iszapban teljesen megfeneklett. Csoda-e tehát, ha már sem tanaival, sem külső szervezetével nem képes kielógiteni követőit, sőt őket mindinkább elidegeníti magától. E kórállapot kifolyása, hogy a prot. egyház kebelében hova-tovább több uj feleke­zetek támadnak, miután annak sem belső, sem küiső szervezetével megelégedve nincsenek. Avagy belső szervezetét illetőleg nem kór álla­potnak mondható-e a vallás tanítása, hol a hit a tudás fölé helyeztetik s e nélkül is követeltetik; az egy­ház elavult dogmái, milyenek: az eredendő bűn, az örök kárhozatról szóló tanok stb. a gyermek gyenge eszére már az iskolában ráerőszakoltalak. Nehéz, emészthetetlen eledel ez a felnőtteknek is; ne csu­dálkozzók rajta senki, ha nem kérnek belőle. A külső egyházi szervezetben is sok a kóranyag, mely a val­lásosságnak, valamint az egyház ós papság tekintélyé­nek ártalmára van. Vegyük csak a papok fizetését, különösen az egyházi szertartások végezósóért járó stólát: nem ugy tünik-e itt fel a lelkiatya, mint minden egyháztagot tőkepónznek tekintő kalmár, mely után a kamatot, születésétől kezdve haláláig, ő szedheti. Vegyük főleg a falusi papok fizetését, mely­nek nagyobb része az egyháztagok által évenként beszolgáltatandó terményekből s a földmivelósből áll ; oly fizetésmód ez, mely számtalan viszályt, kellemet­lenséget rejt magában, mely miatt az egyház szol­gái nem egyszer állottak már busán az urnák oltára körül; oly fizetésmód ez, mely a papi hivatal áldá­sos működését sok tekintetben akadályozza, a papot önképzésétől elvonja s több helyen a földmivelésseli foglalkozás egészen paraszttá teszi. Ki egy párbér­szedést a paplakon végig nézett, elmegy a kedve bi­zonyára azt még egyszer ismételni. A prot. egyháznak e belső és külső részeire ki­terjedő baján segíteni, az egyház megfeneklett hajó­ját lengővé tenni, mindenekelőtt az egyházi hatóság lett volna hivatva, hogy mindeddig nem tevé, a fele­lősség ezért őt terheli. Vagy tán ama balhiedelem­ben ringatják magukat egyházi főembereink, hogy dicső emlékű reformátoraink a ker. vallás megtisztí­tását, az emberi tévtanoktóli megszabadítását bevé­gezték s nekik csak az uralkodás kényelmeit hagy­ták ? A ieformatióban nincs megállapodás; ha termé­szetes, szabad folyásában gátolják, bűzhödt tóvá lesz, melynek gőzkörében minden élet meghal. — Mióta egyházunk hajója fennakadt: gondoltak-e csak egy­szer is komolyan arra, hogy az egész egyház terén valami lényeges változást és javítást eszközöljenek? Mióta az országgyűlésen kimondatott, hogy: „a tlieo­logia nem tudomány", — sőt egy országgyűlési kép­viselő által „a papok csalóknak" nyilváníttattak oly helyen, melyet az összes honpolgárok kegyelete tisz­telettel környez : az agyonhallgatás türelmében ed-79

Next

/
Thumbnails
Contents