Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-28 / 39. szám

nyiszor szőnyegre kerülő fentebbi kérdés, valamint az ennek megoldása érdekében tett észrevételei igazolnak. B—y ur „egyéni szerény nézetei^-re bátor vagyok igénytelen véleményemet ez ügyben nyilvánitani, más nézpontból tekintvén a felmerült kérdésnek szeme közé. B—y ur szerint a püspöki consistorium által élettársától toro et mensa élet hossziglan elválasztott kath. s időközben evang. hitre tért házasfél uj házasságra léphet minden további eljárás nélkül. Érvül felhozza ennek támogatására, miszerint a szentszéknek ily értelembtn hozott Ítélete a protestáns értelemben vett végleges elválasztással azonos. Erkölcsi tekintetben ez, ugy hiszem, áll, s nem hiszem, hogy oly államban, hol a római egyház már tényleg nem uralkodik, más értelemben Ítélnék meg a dolgot. A merev jog alapjáról azonbau, melyre a hierarchia saját érdekei megóvása végett mindig szokott lépni, attól tartok, meg lehet e felfogást is támadni s a sz. szék s egy szőrszálhasogató ügyvéd, különösen azon esetben, midőn az evang. hitre tért fél újra kath. vallású személylyel lép házasságra, az ezen uj házasságból származó gyermekeken állhat boszut. Miért ? 1. A püspöki consistoriumok fagy úgynevezett sz. székek, objective véve a dolgot, igenis egyházi, alaki tekintetben azonban kir. állami bíróságok, menn iben az állam a törvénykezés bizoliyos teendőivel bizta meg. Már pedig igen nagy kérdés, fehaerülő* panasz esetében a prókátori okoskodás nem fog-e ilyfeép. pteidirozni: „a sz. szék, mint kir. törvényszék, kimondta* a kath. felekre nézve kötelező ítéletet, ezt megmagyarázni, illetőleg az időközben felmerült körülmények tekintetbe vételével módosítani, csak .perújítás utján van hivatva egy más illetékes állami biróság." 2. S ha a consistoriumi ítéletnek saját hitelveinkre való alkalmazását megengedik is, előáll a kérdés: az ily ügyekben döntő vizsgáló biróság helyben hagyandja-e mindig a felfogást, hogy a consistorium által élethossziglan ágy és asztaltól elválasztott kath. fél protestánssá levén, végkég elválasztottnak tekintendő s igy házasságra léphet? Nem fordulnak-e elő esetek, hogy a római curia is a házassági köteléket végkép felbontván, az el választottaknak uj házasságkötésre engedélyt ád ? 3. Döntő érvnek látszik e kérdésnek B—y ur által ajánlott értelme érdekében, igénytelen nézetem szerint, az 1868. 53. törvénycikknek 8 § -a i „az áttértnek áttérése utáni minden cselekvényei azon egyház tanai szerint itélendők meg, melybe áttért s az elhagyott egyháznak elvei reá nézve semmiben sem kötelezők." E pont alapján a protestáns egyházba áttért kath. papot, tekintetbe nem véve azt, hogy nőtlenséget fogadott, bátran meg lehet esküdtetni. Nem is tehet most már ez ellen senki alapos kifogást. Ha ez áll, a mint áll, miért nem lehetne uj házasságra bocsátani azt is, ki ad tempus vitae választatott el? Mind két esetben az áttörtnek cselekvónyei azon "egyház tanai szerint Ítéltettek meg, melybe áttért." De, bármily nagy hasonlatosság, hogy ne mondjam, azonosság létezzék is elvi tekintetben a per analogiam leihozott eset s kérdéses ügyünk között, mégis köztük különbség is van. Eltekintve ugyanis attól, hogy a nőtleuségi fogadás tisztán egyházi, a házasság pedig polgári cselekvény ; hogy a nőtlenség tisztán egyéni, subjectiv, mennyiben e fogadás megtartásának vagy meg nem tartásának másokra közvetlen hatása nincs, a házasság pedig két fél között létre jött szerződés, mely kihat közvetlenül egy harmadik félre, a gyermekekre is, az idézett törvény pontja a szőnyegen levő esetre a következő oknál fogva nem alkalmazható. „Az áttértnek áttérés utáni minden cselekvényei itélendők meg azon egyház tanai szerint, melybe áttért." De vájjon az áttért cselekvénye jön-e itt tekintetbe? Nem az a kérdés : az áttért megházasodhatik-e, hanem végleg el választatott-e ? Amaz az ok, ez az okozat. Tehát nem az áttért, hanem a consistoriumnak Ítélethozatalban nyilat kozó cselekvénye ítéltetik meg saját hitelveink szerint, ha az életfogytiglan elválasztott volt kath. félt uj házasságra bocsátjuk, mielőtt a házassági kötelék teljes felbontása az illetékes biróság által itéletileg kimondatnék. Az áttértnek áttérése előtti cselekvénye ez esetben nem lehet más, mint a per megindítása a szentszéknél ; áttérése utáni cselekvéaye pedig a per megújítása azon törvényszék előtt, mely a protest. félre nézve kötelező itéle tet hozni hivatva van. Visszaható ereje e téren az áttérési cselekvénynek csak annyiban lehet, mennyiben a consistoriumi ítélet a protest. félre nézve jogérvényü lenni megszűnik s ez a világi bíróságnál saját hitelvei alapján sürgetheti a végelválasztás iránti ítéletet. S végre 4. tekintetbe veendő e kérdés kapcsában egy más, polgári tekintetben felette fontos ügy: az örökösödési kérdés. A consistoriumi itólet alapján, mely a feleket ágy és asztaltól élethossziglan elválasztja, tekintetbe véve a szülők birtokviszonyait, az elválasztott házastársak gyermekeiről is tétetik intézkedés. Arra azonban ekkor sem az egyházi, sem a világi biróság figyelme ki nem terjed, hogy — ha a felek hitöket változtatván, uj házasságra lépnek — ezen uj házasságból származó gyermekek az első házasságból származottakkal, a szülői örökség élvezetét illetőleg, egykor egyenjogúságokat érvényesíthessék. S ha az áttért uj házasságra lép a nélkül, hogy az elválási pert az illetékes bíróságnál megújítva, leendő gyermekeinek öröködési jogát biztosítaná, lehetséges, hogy a második házasságból származó gyermekei az elsőből származottak érdekében anyagilag károsodni fognak. Ezek az én szerény nézeteim. Tudom, hogy B— y ur felfogása szabadelvűbb s szivem mélyéből óhajtom, hogy az a gyakorlati téren is érvényesüljön. De a jelen viszonyok közt, ugy vagyok meggyőződve, felette óvatosan kell e téren eljárnunk, nem annyira saját, mint áttért híveink érdekében. A római hierarchiával szemben mindig réeon kell állanunk. Mit hoz a holnapi nap ? — senki nem tudja. Az újkor szabadabb szelleme az ultramontánok váraiba még nem tört magának utat. Törvényeink e tekintetben még hiányosak. Miért nem lehetett volna p. o. az 1868. 48. t. cikkbe felvenni