Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-01-27 / 4. szám
A ref. egyházi ügyek legfelső fóruma. Nincs a világon korlátlanabb hatalom, mint a tiszántúli ref. egyházkerület kormányzó-testülete! Merész állítás, de igaz ; mert e testület gyakorolja a közigazgatást, törvényhozást, és legfőbb Ítéletet. E testület tagjait képezik az egyes egyházmegyék esperesei, segédgondnokai, és az egyházkerület közvetlen hivatalnokai. Ezeken kivül vannak az egyházmegyék és egyházak képviselői, de a kik alig egyebek, mint benevoli auditores, mert ba felszólalhatnak is egyik vagy másik közigazgatási tárgyban, szavuk igen kevés nyomatékkal bir, hogy pedig ezek fellépése következtén valamely ügy elintézése szavazásra került volna, sohasem hallottam. A képviselőknek jogköre niucs is semmi szabályzat által meghatározva, sőt maga a képviselet sem szabályszerű, a mennyiben egyházmegyék s egyházak tetszés szerint küldhetnek képviselőket. Vannak ugyan néha-néha egyes közérdekű tárgyak, melyeket az egyházkerület először az egyházmegyékhez küld le tárgyalás végett, de ez ritka eset, s ha az egyházmegyék többségének véleménye nem találkozik az egyházkerületi tanács nézetével, az ügyet vagy elodázzák, vagy ujabb megvitatás tárgyává teszik, végeldöntése mindenesetre a közérdek kárára késik. Óhajtandó ennélfogva, hogy ugy az egyházkerületi, mint az egyházmegyei tanácsok, közgyűlési képviselők joga, hatásköre kijelöltessék, s tanácskozási szabályok alkottassanak. A köz- és magánügyek elintézésének igen nagy hátrányára szolgáló másik körülmény az, hogy egyházmegyei- s egyházkerületi gyűlések ritkán tartatnak. Van ugyan reá eset, hogy nagyhorderejű és közérdekű ügyben mindkét helyen tartanak gyűlést, de már egyesek vagy egyházak érdekében rendkívüli időben sohasem. Ebből magyarázható meg aztán, hogy egyes egyházak, lelkészek, tanítók sorsa fél, vagy sokszor egész évig függőben, bizonytalan állapotban van. Ennek tudom hogy a szegénység az oka. Nincsenek sem az egyházmegyén, sem az egyházkerületen rendes fizetéses hivatalnokaink, még a gyűlési napidijat sem bírjuk illően megadni. Elég szomorú dolog, hogy a közügy anyagi tehetetlenség miatt szenvedni kénytelen. Talán mégis meg lehetne kisérleni oly szervezetet adni egyházkormányzatunknak, hogy vagy folytonosan, vagy ha ez nem lehetne, legalább hatszor egy évben láttatnának el a beterjesztett ügyek. Azonban tagadhatatlan, hogy van biz itt egy kis hanyagság és rosz számítás is, melyről eszembe jut épen a most építés alatt levő debreceni főiskola ügye. 1865-ben az áprilisi közgyűlésen felmerül, hogy a főiskola régibb épülete kezd lakhatatlan rosz lenni, tehát szükséges újból építeni, de az időjárás, életviszonyok mostohasága az építés megkezdését nem engedi, mégis egy küldöttség neveztetett ki ugy az épület tervezésére, mint a szükséges anyagokra megkívántató pénz beszerzési módjára nézve. E küldöttség azonban csak három év múlva látta jónak beterjeszteni munkálatát. Akkorára már a régi épület roskadozással fenyegette a bentlakó tanulókat, s igy halaszthatlanná lett az épités megkezdése; de pénz nem volt. A küldöttség javasolta ugyan, hogy egy egy lélekszám utáni tiz évig tartó két krajcáros önkéntes adakozásra hivassanak fel az egyházmegyék és egyházak; de mert az akarat, buzgóság és tehetség sokaknál hiányzott; az igy 10 év alatt begyülendő pénz is az elég roszul számított költségvetés szerinti összegnek csak 2 /3 -dát teszi; a megajánlott összegek is lassan és rendetlenül folynak be : kénytelen volt tehát az egyházkerület kölcsönhöz folyamodni. Nincs pedig nehezebb teher, mint a pénzkölcsönzés, és nincs roszabb gazda annál, ki kölcsön vett pénzzel épit, oly kölcsönzött pénzzel t. i., a melyről még azt sem tudja, hogy honnan fogja megfizetni. Itt azonban nincs az a szorongató eset, mert a gazdasági választmány kitalálta, hogy sorsjátékot kell rendezni s ömleni fog a pénz. A tervet nem kárhoztatom, mert a szükség és cél kimenti; de a végrehajtásnak azon részét, hogy oly sok sorsjegy bocsáttatik ki, s a százalék oly pazarbőségben osztogattatik az árusoknak: megvallom, az ily célnál nem, csak a gazdagodási spekulációnál helyeselhetni, s ez annyival inkább sértő még, mert elárusitókul leginkább a lelkészek bízatnak meg. Szegény papok! tanítók! legalább hasznotok lesz a debreceni kollégium építéséből, bárcsak a ti nyomorú sorsotokon is segítene egy országos sorsjáték, melyet vajha miuél hamarább rendezne a zsinat és országgyűlés! Már én azt hiszem, hogy sokkal célszerűbb lett volna 1865- b^n szakértő küldöttséggel megvizsgáltatni a főiskola régi épületét, hogy hány évig lakható még az élet és egészség veszélyeztetése nélkül, s ha e küldöttség például 5—6 évet véleményezett volna, — ezen idő tartama alatt kellett volna minden utat módot elkövetni minél biztosabb építési alaptőkepénz beszerzésére, s csak azon néhány év eltelte után kelletett volna aztán építéshez fogni. De ez már elmúlt, késő a jó tanács, bár megvártuk volna, hogy ama tudós tagjai a gazdasági választmánynak, jó tanács nélkül is körültekintőbb s jobban számító gazdák lettek volna. Vajha óhajtott siker koronázná a sorsjátékot! Már e tárgynál időzvén, azt sem hagyhatom emlitetlenül, hogy az egyházkerületi gyűlés a mult évben jónak látta, se kérdve, se hallva a népességi arány szerint elosztott országos segélyösszegből 8 ezer forintot a főiskolai építkezésre megszavazni. *) Quo jure ? A cél ellen semmi kifogásom, hogy üdvös ne lenne; de mert ily közérdekű ügyben én nem látom kellőleg képviseltetni az egyes egyházmegyéket az esperest és segédgondnok által, *) Sőt elhatározta, hogy mig az építkezés tart minden évben ennyit elszakaszt az építkezési pénztár neveiélére. B.
