Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-07 / 36. szám

Kerekes Sándor, zilahi tanár, előadja, hogy ő a zilahi egyház által, a képviselőséggel megbizott főgondnok helyett — ki hivataláról időközben lemondott, — képviselővé lőn választva s a beadott j.-könyv alapján magát ilyenül igazoltatni kéri. Nagy László. Nem helyesli a zilahi egyház eljárását, miután a képviselőség nincs a főgondnoki állás­hoz kötve s igy abból, hogy a képviselővé választott főgondnok főgondnoki tisztéről lemondott, nem következik, hogy a képviselőségről is lemondott volna. A közgyűlés utasitja a zilahi egyházat, hogy ha előbb választott képviselője a képviselőségről is lemon­dana, szabályszerű uj választást eszközöljön. Szabó Sámuel. Kérdi, hogy akadályoztatásuk miatt meg nem jelenő esperesek és egyházmegyei jegyzők helyettesithetik-e magukat ezután is, mint az eddig szo­kásban volt? Szász Domokos. Mivel az espereseknek és jegyzőknek hivatalból kell megjelenni, s mivel ha sem ők, sem helyetteseik meg nem jelennének, több nemű fönnaka­dások következhetnének be: a helyettesítést a régi szokás szerint megengedhetőnek véli. Demeter Sámuel. Nem pártolja előtte szó­lót. A régi szokás elmúlt, s uj szervezet lépett életbe, melynek szelleme meg nem engedheti, hogy azok, kiket a közbizalom választott hivatalukba, ezt a közbizalmat tetszésök szerint ruházzák át másra (Nagy zaj. Fölkiáltá­sok : nem is igy akarjuk!), s ha a traktus helyettesit, ugy jelentessenek be a helyettesek előre. A jelenlegi helyet­teseket nem igazolja. B e n k ő, görgényi esperes. Jövőre lehet igy intéz­kedni; de azokat, kik a jelen gyűlésen, mint helyettesek jelentek meg, nem tartaná célszerűnek, visszautasitni. (Helyeslés.) Szabó Samu. Indokolja, hogy miért hozta föl ezt a kérdést. (Egy hang: Ez a kérdés nem tartozik a verificatióhoz:) Engedelmet kérek, mivel a közgyűlés a kérdés tárgyalásába bocsátkozott, tehát én is szólhatok hozzá. Ezután indokoltan azon inditványt teszi, hogy a jelen gyűlésen a helyettesek fogadtassanak el; de jövőre nézve mondassék ki, hogy az espereseket ós jegyzőket sem ők magok, sem az egyházmegyék másokkal nem helyet­tesithetik. (Átalános helyeslés). A közgyűlés a mostani helyettesítéseket igazolja. Indítványozó tehet e tekintetben irásos inditványt. S ár k á n y F. kérdést intéz, hogy a kolozsvári főiskola tanárai közé miért nem vétetett föl Nagy Ferenc tanár, ki egészségi állapota miatt jelenleg nem végzi ugyan a tanári teendőket, de nincs véglegesen nyugdí­jazva — ? Tisza L. Mivel nincs véglegesen nyugdíjazva, működő tanárnak tekinti s fölvétetni óhajtja. Demeter S. ugy értelmezi a törvényt, hogy a nyugalmazott tanárok is tagjai a közgyűléseknek. (Fölkiál­tások : Ez nem áll! Nagy zaj). A közgyűlés Nagy Ferenc tanárnak fölvételét azon rovatba tartozónak mondja ki, mely szerint, mint érdemes egyén, ajánlatra fel fog vétetni. Tisza L. kérdi, hogy a n.-enyedi egyh.-megye tanitói kara által képviselővé választatott Székely Ferenc harasztosi tanitó miért nincs a képviselők névsorába beig­tatva ? Titkár. Nem jelentetett be. Gáspár János. Jelen volt a választásnál s bizonyítja, hogy a választás valóban megtörtént. Szász Gerő: törvény szerint, a választottak 10 nappal a közgyűlés előtt tartoznak kredencionálisukat beküldeni az ig. tanácshoz; mivel ez az illető részéről még máig sem történt meg: nem lehel a szóbeli előadás alapján fölvenni. A közgyűlés nem veszi föl Székely Ferencet a kép­viselők sorába. Elnök, fölhívja a közgyűlést a gyűlés ideje alatt működő bizottságok tagjainak megválasztására. Mire — az elnök előterjesztése alapján — kiküldetnek: Az igazgató tanács ügykezelésének megvizsgálására: Gyarmathi Miklós, Benkő János, dr. Kovács Ödön. A beadandó indítványok megvizsgálására: Tiszar Dáné, Szabó Samu. A kórvényi bizottság tagjaivá: Horváth Mihály, Szász Béla, Szász Gerő. A püspök által kezelt pénzek számadásainak megvizs­gálására: Székely Gergely, Szabó József, Hegedűs. A királyhágón tuli testvér superintendentiák jegyző­könyveinek megvizsgálására s azokból netán merítendő indítványok előterjesztésére Pogány Görgy, Jancsó Lajos. — Olvastatik Tisza L. indítványa a kézdi egyh.­m. képviseltetése ügyében, mely szerint határozatilag ki­mondani kívánja, hogy ezen megye az uj választásnál 3 képviselő megválasztására jogosittatik. B. KeményGábor. Az inditványt nem tartja most tárgyaihatónak, mivel akkor arra is ki kellene ter­jeszkedni, hogy egyéb egyház-megyék e tekintetben neta­lán nyilvánítandó sérelmei is tárgyaltassanak. Hegedűs János. E tárgyban a kézdi egyh.­megye kérvényt nyújtott be, minél fogva helyesnek vélné, ha Tisza indítványa annak idején ezen kérvénynyel együt­tesen tárgyaltatnék. A közgyűlés Hegedűs János véleménye értelmében határoz. Elnök. Napirenden van a házszabály - javaslat tárgyalása. Olvastatik a javaslat 1-ső pontja s észrevétel nél­kül elfogadtatik. A 2-ik pontra nézve Tisza L. következő módo­sitványt kiván tenni: Elnök fölolvastatván az igazgató tanács által „előterjesztett" (megállapított helyett) tárgy­sorozatot, a közgyűlés azt megállapítja s működését meg­kezdi, tekintettel a következő sorrendre stlj.

Next

/
Thumbnails
Contents