Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-08-31 / 35. szám

gon kezdé meg amaz egyszerű, s mégis oly szép imák egyikét, melyek jelképei a protestáns egyszerűségnek, s melyek a legkeményebb szivet is áthatják, s ebben is fölébresztik az áhitat érzeményét. A megnyitó ima után ismét a dalárda adá elő karnagyának egyik jól sikerült szerzeményét. Majd, dr. Kovács Ödön, n.-enyedi theol. tanár vonzó alakja tűnt föl a szószéken. Az ifjú tanár szónoki dialektikájával, élénk, vonzó előadásával teljes egy óráig köté le a hallgatóság feszült figyelmét. Alapigéül Jézusnak a bethaniai Martháboz intézett emez egyszerű szavait választá: „Egy a szükséges dolog". S ebből remek logikai következtetésekkel fejté ki, hogy nem az irott betű, nem a hittani tételek fölötti polémiák s apologiák, hanem az élő, vallásos erő az az egy szükséges dolog, mely Jézus magasztos elveinek megfelel. Ezután az elméletből azt a gyakorlati következtetést vonja le : hogy legyünk vallásosabbak; de legyünk azok tettekben, s ne állítsunk tantételeket, irott betűket az élő Jézus Krisztus fölé. Beszéde végén reményét fejezi ki, hogy az erdélyi ev. ref. egyházkerületi közgyűlés megtalálandja az egy szükséges dolgot. Hatásos szónoklatát a gyűlés működését sikeressé tevő áldás kérésével rekeszté be. Erre harmadszor zengett a „dalkör" éneke, s a buzgó dalárok Silcher „Loreley" cimű szerzeményét a szokott szabatossággal adák elő. Ekkor vevé kezdetét az ünnepély tulajdonképeni föladata. Ismét a főpásztor, Nagy Péter püspök emelkedett föl a szószékbe, hogy az ifjú lelkészek kibocsátásának ünnepélyéhez alkalmazott remek beszédével tegye feledhetlenné a mai napot. Megragadó, költészeti és szónoklati virágokban gazdag beszéd volt ez. A főpásztor az ünnepély nagy jelentőségének remek ecsetelése után, élénk, megkapó képekben tünteté föl a ker. vallás történetének kiemelkedőbb eseményeit. Majd a kiboesátandó ifjú lelkészekhez fordul, s találó hasonlatokban szól a papi hivatásról, és a papi kötelességekről. E sorok irója alig hallott még valaha beszédet, mely rövidebben, de egyszersmind határozottabban szólott volna ama fontos teendőkről, melyek a lelkészre várakoznak. A kibobcsátandó lelkészek igen-igen sokat tanulhattak ez egyszerű, rövid, s mégis sokat tartalmazó beszédből. Vajha szívökre vették volna! Ezután a szokásos kibocsátási szertartás, az ifjú lelkészek eskütétele, s az esperesek kara által komoly ünnepélyességgel elzengett alkalmi ének következett. Végül, a délutáni l1

', óráig húzódott ünnepélyt a püspök végimája és a hivek dicséret-éneklése zárta be. (Fclyfc. következik.) Válaszul az „egyházi szőrszálhasogatásokra". Teljes igazsága van az „egyházi szőrszálhasogatás" cimű cikk írójának, hogy a gyakorlati életben egyházunk terén nem ritkán oly esetek és kérdések adják magukat elő, melyekre ha rögtön felelnünk kell, némi zavarba jövünk. A megpendített kérdésekre belátásom s tapasztalatim szerint csak azért válaszolok én is, hogy alkalmam legyen az egészet egy, talán még nagyobb horderejű kérdéssel megtoldani. Ha családi értesítőt ki kell állítanom s némi adatok hiányoznak, akkép járok el, hogy az általam készített családi ivet beküldőm az illető lelkésznek, kinél az adatok megszerezhetők, hogy ezeket sajátkezüleg bejegyezze, aláírja s pecsétjével megerősítse; vagy pedig felkérem, hogy a hiányzó adatokról állítson ki anyakönyvi kivonatot. Világos, hogy mind a két esetben őtet is megilleti a stóla. Ha helybeli férfi vidékről nősül, csak egy, t. i. az eskető pap Írhatja be a házasságot az anyakönyvbe, jelesen azért, mert rendesen csak azon funktiót jegyezhetjük be anyakönyvünkbe, melyet magunk végzünk vagy meghatalmazott által végeztetünk. Ha ennek dacára mégis bevezetni akarnók, erre az eskető lelkész anyakönyvi kivonata szükségeltetik. Bona fide vagy hallomás után azt nem tehetjük. Ránk nézve sem az „ubi sponsa, ibi copula"-féle elv, sem pedig az 1868-ki 53. t. c. 11, §-a kötelező erővel nem bir, itt a házasulandó felek határozhatnak; mert valamint az eljegyzés, ugy az esketés is a vőlegény vagy ara papja előtt egyiránt töiténhetik, sőt az esketés, felhatalmazás utján, egy harmadik által is eszközölhető. Hogy vasárnapon miért nem lehetne esketni, nem láthatnám be, ha csak okul nem hozatnék elő, hogy akkor a lelkésznek rendesen legtöbb teendője van. Csak az volna kívánatos, hogy minden esketés délelőtt történjék. A kihirdetést illetőleg, ha ennek célját szem előtt tartjuk, minden templomi egyházi cselekvény alkalmával, ha különben számosabb a gyülekezet, végrehajtható, mi világosan ezen szavakban is foglaltatik: . . . aut dum secus populus sufficienter congregatus est. Tiltott fokok alóli fölmentetés esetében épen ugy kell, hogy kihirdettesssenek a házasuló felek, mint mikor kivételes nősülési engedélyt a magas minisztériumtól kaptak. Megkívánja ezt azon eshetőség, hogy ezeken kivül még több akadály lehet és a közerkölcsiség tekintete , mert kell, hogy a gyülekezet előtt ismeretes legyen, hogy az illetők rendes házasságban élnek s élni kívánnak. Ezen szempontból legalább egyszeri kihirdetés akkor is kívánatos volna, ha kihirdetés alól törvényesen felmentettek. A ki az ujonczállitási bizottság által hadi szolgálatra mindenkorra alkalmatlannak találtatott, nem különben a ki felszólamlás következtében a 3-ik korosztályban is a sorhadi szolgálattól ideiglen felmentetett, — rögtön szabadon nősülhet. A ki pedig p. o. az 1872-ki ujonczállitásnál 3-ik kororsztályban lévén vizitáltatott, de be nem soroztatott, az, felmentve nem lévén, csak a harmadik kororsztály meghaladtával s igy az 1873-ik év beköszöntével nősülhet. Önkéntesek, kik háromévi szolgálatukat betöltötték s tettleges szolgálatban nincsenek, — szabadon nősülhetnek.