Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-07-13 / 28. szám

hoz, vagy jogaitathoz való hűséget ért, hanem politikai hitelvet. „A legitimitás pártja, — mondja Stahl — azon párt, a mely egy magasb, feltétlenül kötelező istenrendelte törvénynek hódol és fölibe helyezi azt a nép akaratának és azon uralkodók céljainak, a kik az ember jogán és hasznán és a nép szabadságán vagy a társadalom mechanikai biztonságán kivül az államrendnek még egy alapját és mértékét fogadják el." A jelenkort mozgató küzdelem azon kérdés felett folyik, ki legyen az erkölcsi|világ ura, az isteni törvény vagy az emberek akarata-e ? A mit helyesebben igy formulázhatunk : emberi jog és isteni jog. És Stahl, a mig fanatikus buzgósággal csügg az isteni jogon, az emberi jog iránt oly mély gyűlölettel viseltetik, mely nem ritkán rosz hirbe hozza pártelméletét. Bluntschli tüzetes birálat alá vévén Stahl elméletét, kimutatni törekszik, hogy az 1789-ki francia nemzetgyűlést, mely az emberi jogot oly fenségesen proklamálta, nem lehet — mint Stahl teszi — felelősségre vonni az 1792, 1793-ki évek véres tetteiért. Ama mozgalmas idők gonosz tettei ép oly kevéssé magyarázhatók ki az „emberi jogokból," molyekkel homlok egyenest ellenkeznek, mint az 1572-ki Bertalan-éji gyilkolás a keresztyén vallásból. Az mindenesetre áll, hogy az állam és jogról alkotott mindkét alapnézet : a vallási, mely az államot és jogot, mint isteni rendelményt tiszteli, s a másik, mely azokat emberi műnek vallja, egymással harcban áll. A középkorban az egyház és az államban egyaránt, az előbbi nézet volt uralkodó ; az ujabb időben a tudományban ugy, mint a gyakorlati politikában az utóbbi jutott győzelemre. A mult században az abszolút királyság az előbbi nézetre lőn alapitva, az utóbbiban pedig a népnek a felsőbbségi hatalom alkotmányszerü megszorítására, a szabadságjog kifejtésére irányzott törekvései nyertek támpontot. De az nem áll, hogy az 1789-ki francia forradalom fogta fel és mondta ki először az ellentétet a maga teljes értelmében. Sokkal előbb és pedig nem csupán a tudomány által lett az kiemelve. A Grotiustól Kantig fejlődött észjog tana, melyet ' Stahl a forradalom tudományos alapvetésének mondott, minden pontjában az állam emberi szervezetéből indul ki. Az uj korszak gyakorlati politikája is a 18-ik század befejezte előtt megtevé e fordulatot. Stahl pártelméletére megemlitem még jellemzőleg, hogy gondolatmenetének kiindulási pontjául az emberek bűnösségét teszi ugyan, midőn állitj a : „ az emberi sziv mind ifjúságától fogva gonosz ; az ember nemcsak gyarló és tökéletlen, hanem bensejében az istentől elhasonlott s bűn és önhaszonlesésbe sülyedt:" e tökéletlenségből folyó következtetést azonban mégis csupán a közönséges polgárra és a parasztra alkalmazza , mig az „istentől rendelt felsőbbséget" kiveszi alóla. „A fejedelmek vétkei emberi vétkek, az uralkodó tömeg vétkei ellenben ördögi természetűek. A forradalmi pártokon belül három fokot különböztet meg: szabadelvűeket, demokratákat vagy radikálisokat, a szocialistákat vagy kommunistákat. A szabadelvű pártok legbensőbb tendentiája szerinte „a középosztály uralma és az egyéni szabadság". A demokratikus pártokban a liberális párt által meginditott forradalmi mozgalmak sikerét látja. l)e a demokratikus párt lépcső a forradalom utján: a forradalom előhaladásában a szükségképeni végfok a s z oc i a 1 i s m u s. Rohmer Frigyes pártelmélete, mely 1824-ben Zürich kanton és Svájc akkori pártküzdelmei alatt keletkezett, a maga idejében nagy hatást gyakorolt ugy a sajtóra, mint az életre. Némely gondolatát már akkor elsajátiták és felhasználták az angol és francia államférfiak, majd pedig lassan egész Európa politikailag müveit férfiainak közjavukká váltak ez eszmék. Alapgondolata az : valamint az állam szükségkép az emberi természetben találja magyarázatát és fogalmát : ugy az állami életet mozgalomban tartó politikai pártok természetes alapjai is az emberi életből ismerhetők fel. „Hogy az áll a in testtel megismerkedjem, az emberi lélek alapviszonyait kell kutatnom s hogy az államéletet megértsem, az államélet törvényeinek fejlődését kell megfigyelnem." Az ember fejlődése a különböző szellemmel, és jellemmel felruházott egymásra következő életkorban mutatkozik. A különböző politikai pártok szellemében és kharakterében pedig egykorulag mutatkoznak ezen változatok. A politikai pártok természeti törvénye ehez képest az emberi életkorok pszyc h o 1 o g i a i tőrvénye. Az emberi élet természetes fejlődésében 4 fokot különböztethetünk meg : a szorosabb ós tágabb értelemben vett gyermekkor (infantia, pueritia); a suhanckor; az ifjúság kora, melyből az érett férfikorba lépünk. Ezek képezik a növekedő irányt. A fejlődés lassanként hanyatlik a magasabb életkorban (senectus). Ez életkorokban más-más szellemi erők lépnek előtérbe. Az élet legmagasabb fokán az i f j u és az érett férfi áll. Ezek vannak az emberi activ szellemerők teljes birtokában. Az ifjúban főleg a kharakter és a szellem productiv, teremtő ereje, a férfiban inkább a fentartó és a tisztító erő működik. A fiatal ember természete a s z abadeivüségnek, a férfié a konzervatizm u s n a k felel meg. A politikai pártoknak az emberi életkorok szerint történő meghatározása ellen azt a kifogást szokták tenni, hogy a pártok sohasem hiveik életkora szerint különülnek el egymástól, sőt inkább a pártokban a különböző életkornak összetalálkoznak s osszemüködnek. De erre a Rohmerféle pártelmélet azt feleli, hogy, ha az életkorok tulajdonságai határoznának, ugy a pártokat is az életkorok szerint kellene egymástól megkülönböztetni; mivel azonban az emberek elvei és céljai elágazók, ennélfogva a fiatalokat és az öregeket ez elvek kölcsönösen egyesitik vagy szembeállítják egymással. A különböző pártok az életkorok egymástól eltérő