Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-15 / 24. szám

célszerűség és az egyformaság szempontjából a falusi iskolalátogatás emelését illetőleg joga van a confirmatió mikortartását szabályozó határozatot hozni, s igy a tavalyi határozat épségben tartása fogadtatott el, azon hozzátétellel, miszerint ott, hol annak keresztülvitele a helyi viszonyok miatt ]ehetetlen, az indokolt kivételnek hely engedtetik. E vitánál keserű panaszokat lehetett hallani. Panaszoltatott, hogy az állami iskolafelügyelőknek nincs hatalmuk a világi hatósági közegeket arra birni, hogy az iskolalátogatás felett szigorúan örködjenek és annak pontosságát keresztül vigyék. E tekintetben is tehát élünk isten kegyelméből, a hogy tudunk. Hogy e panaszokban sok a való, az kétséget nem szenved. Mindamellett azonban ugy hiszem, nem vagyunk egészen igazságosak, ha iskolai bajaink miatt egyenesen az állam ebbeli hivatalnokait okoljuk, mert ezek hitfelekezeti iskoláink iránt nagyon kiméletesen járnak el, nehogy autonomiai tiltakozásokkal szerencséltessenek meg. Az iskolai törvény elég hatalmat ad a hitfelektzeti iskolahatóságoknak is, hogy például a rendes iskolábajárást lehetővé tegyék. Ugyanis nem szükséges más, mint hogy a tanitók a mulasztásokat, a mint szükséges, hetenként vagy havonként, a lelkészuek bejelentsék ; ez pedig az illető gyermekek szüleit magához idéztesse, első izben azokat gjermekök pontos iskolába küldésére intse, nehogy gyermekek ismételt oknélküli mulasztásáért megbüntettessenek. Ha pedig csakugyan valamely gyermek ismét ok és engedelem nélkül elmulasztja a tanítást, annak szüléje a lelkész által a birónak tudtára adatik oly meghagyással, hogy azt az első fokú büntetéssel marasztalja el. Örömmel tanúbizonyságot teszek arról, hogy helységünkben a biró ez ügyben erélyesen és készséggel eljárván^ népünket annyira szoktatta a rendhez, hogy a gyermekek a tanitó, illetőleg a lelkész engedelme nélkül nem mulasztják az iskolát, sőt ha valamely gyermek megbetegsí ik, ezt vagy a szüle maga, vaey a szomszéd gyermeke azonnal bejelenti a tanitónak. Némely helyen a tisztelendő urak a tanitótól nyert mulasztási jegyzéket a birónak átküldik a nélkül, hogy a mulasztásokat megvizsgálták volna, indokolhatók-e vagy sem. Hogy a biró ily esetben nem jár el pontosan, ez természetes dolog, mert a mulasztások megvizsgálása a hit felekezeti iskoláknál a lelkész, a községi iskoláknál pedig az iskolaszék teendője levén, a birót csak a constatált oknélküli mulasztások megbüntetése illeti. Akkor, ha a biró e tisztében sem járna el hiven, joga van a lelkésznek segitségért a szolgabíróhoz folyamodni, ki úgyis évenkint összehivja járásának biráit, meghagyván nekik, hogy az iskolalátogatás tárgyában a törvény értelme szerint szigorúan eljárjanak. Fölösleges hozzá tennem, mit úgyis mindenki tud, hogy ezen eljárásnak egyetemlegesnek kell lenni, mert csakis igy érhetünk el népiskolai ügyünkben szebb jövőt. De ha a pontos iskolalátogatás el is volna érve, hátra marad hitfelekezeti népiskoláinkra nézve még egy baj, melyen csak a kerületi gyűlések segíthetnek. Értem a törvény értelmében előirt tankönyvek behozatalát. Az egyházak különösen faluhelyen a régit megszokva s ahoz ragaszkodva, mit sem gondolnak azzal, ha a lelkész arra figyelmezteti őket, hogy a kerületi gyűlés ily meg ily tankönyveket ajánl a népiskolák számára. Itt az ajánlás helyett éredményesebb az egyszerű szigorú meghagyás. Igy aztán a kerületi iskolai bízottságoknak is lenue valami praktikus teendőjük, a renitens egyházgyülekezeteket rendre utasítani, holott az eddigi mód folytán csak a referálásnak, a vitatkozásnak és nyomdásznak dolgoznak. A szigorúbb eljárás e téren oly annyira kívánatos, hogy csakis ez által indítható fejlesztésnek, s ha nem fáradunk el, felvirágzásnak népiskolai ügyünk. E nélkül pedig számtalan lelkész és tanitó legjobb akarata mellett faluhelyen az iskolai ügyekben a tudatlan presbyterium zaklatásai és ellenszegüléseinek van kitéve. Közgyűlésünk következő tárgyai közül, ámbár többnyire a res domesticae rovatába tartoznak, még csak egyet vélek szükségesnek megemlíteni, miután hasonló tünemények másutt is előadhatják magukat. Főesperesünk ugyanis jelenti, hogy Cservenkán és Uj-Verbászon egy-egy tanitó elhalálozván, az ujon választandó tanítóknak a régi, szerződésileg eddig szokásos fizetést a szóban levő két egyházgyülekezet kisebbíteni akarja, mi a kerületi utasításokban tiltva van. A közgyűlés figyelembevételével azon körülménynek, nogy Cservenka eddigi négy tanitó helyett tizet, Uj-Verbász eddigi két rendes- és egy segédtanító helyett ötöt szükségei és hogy Cservenka a most alkalmazandó tanitónak évi fizetését 600 fttal, Uj-Terbász 700 írttal meg akarja alapítani, s igy a két egyházgyülekezet a tanerők szaporításánál fogva eléggé terhelve van : a nt. főesperes urnák utasításul adja, miszerint a szóban levő két gyülekezetben a meghalt tanitók vocatorialis fizetéséből az ujon alkalmazandó tanitók számára mentsen meg annyit, a mennyi, a gyülekezeteket iskolai fejlődésükben nem gátolva, megmenthető. Nézetem szerint közgyűlésünk e tárgyban helyesebben nem járhatott el. Az országos iskolai törvény ugyanis a tanerők szaporítását rendeli el az iskolaköteles gyermekek létszámához képest, mi egyházgyülekezeteinkben, különösen a hol iskolaalapok nem léteznek, a hivek e tekintetbeni önmegadóztatását nagyon is emeli és terhessé teszi. Ha most már a kerületi utásitások ama határozatát, hogy az eddigi vocatorialis fizetést történt halálozás esetében sem szabad csonkítani, épségben tartani minden áron törekednénk, ugy bizonyosan iskolaügyünknek többet ártunk, mint használunk. A kerületi utasítások rendeletét szerintem csak ott lehet és kell teljesíteni, a hol az egy meghalt tanitó helyébe ismét csak egy tanitó vála«ztatik; hol azonban épen a történt halálozások alkalmat nyújtanak a törvény értelmében a tanerők szaporítására, ott csak a tanitó tisztességes fizetése tartandó szem előtt, miután : nemo ultra posse obligatur. Bierbrunner Qusztáv, ókéri ev. lelkész.