Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-25 / 21. szám

másik egyház zélótái is tettek már valamikor lépéseket. Egy veszedelmes könyvet nemcsak lefordítani vétek, hanem vétek a háznál tartani, vétek elolvasni és meghallgatni is! Azt kell hát indítványozni, hogy mindazok, kik efféle vétkeken rajtakapatnak, „hivatalaiktól elmozd ttassanak !" Jaj, be dicsőséges krisztusi egyház lesz az, mely ekképen minden gyomtól megtisztíttatik ! Ebben uralkodnék csak igazán a szeretet, a szabadság és az igazság! Nemde tiszttárs ur? Bocsássa meg a t. olvasó e keserű vigságunkat, de H. P. ur szelleme elenállhatatlanul idézte elő azt nálunk. A mi szegény, anyagi és szellemi nyomorban sinlődő egyházunknak H. P. ur szerint nincs előbbvaló kötelessége, mint a másként hívőknek torkukra forrasztani a kieresztett szót, hogy mig a sok külső ellenség ostromolja falainkat, azalatt a falakon belől is villongást támaszs z a n a k olyan régi módi kiátkozás által, mely által igen szépen lehet követni a nagy apostolnak tanítását: „Az egész törvény egy beszédbe foglaltatik be, ebbe t. i. : Szeressed felebarátodat, mint magadat. Hogyha egymást marjátok és elnyelitek, meglássátok, hogy viszontag egymástól meg ne emésztessetek!" G a 1. V. 15. A mi superintendenseink nem tudják, mit kell tenniök a magyar prot. Sión felvirágoztatására. Miért akarnak ők főiskolákat építeni és alapitani a tudományoknak és a szabadvizsgálódásnak, miért akarnak békességben és szeretetben épiteni miért akarnak a pártok szenvedélyein felülemelkedni s Pál apostol intése szerint „józanok", a barcolástól „idegenek", „kívülről jó bizonysággal bírók", „nem haragosak", „magatürtetők" stb. lenni? Hamar Pál ur megtanítja őket, hogy nem ez a legelső kötelességük, hanem gordont kell huzniok az egyház határán a tudomány gonosz szelleme és a felvilágosodás ellen, s a szentháromságot magukban nem foglaló könyvek fordítóit és a hivatalos igazság ellenmondóit a szent társaságból ki kell mustrálni! Oh édes tiszttárs ur, minő lélek és minő indulat szólott önből; és minő tanács az, melyet ön a szegény beteg Jóbnak nyomora enyhítése végett adott! Tegye szivére kezét és vallja meg, melyik az a dicsőséges főpásztor, a kinek ön nyomaiba hágott: az az első-e, ki az eretnekség vétkét nem i smeré; ki a „fáradtakat és megterheltetteket" hivá magához ; ki semmiféle hitformulát sem kivánt követőitől ,• kinek tanítványai igen nagy és fődolgokra nézve veszedelmes tévedésekben éltek, általa mindazáltal eltürettek; ki szerette „a bűnösöket és publikánusokat", noha azok igen keveset dogmatizálhattak; s a ki a menyországba lépés egyetlenegy föltételeül azt tűzte ki: „hogy a mennyei atyának akaratát cselekedni kell" (Mát. VII. 21.): vagy pedig az a másik, a kinek mindenféle bűnre van bocsánata, csak a?. eretnekségre nincs ; a ki kiközösíti a lelkiismeret szabadságának vallóit; s a k hódolatnyilatkozatokat szed be azoktól, kik valamikor eltérő nézetben mertek lenni ? Bármint legyen azonban a dolog önre nézve, annyi minden kétségen felül áll, hogy á mi egyházunk nem ennek az utóbbik főpásztornak az örizete alatt vagyon. A mi egyházunk a személyes hit (nem hittan) által való megigazulás és az evaügyeliom alapján épült fel; és lássa, édes tiszttárs ur, mi ehez ragaszkodunk, mig önt a régi egyházi hittan viszhangoztatása is kielégíti ; mi a XVI. századbeli reformátió elveihez híven, magára a szentírásra megyünk vissza, ön pedig a gyarló emberektől szerzett kánonokra; mi az evangyeliomot, valódi prot. elv szerint magából az evangyeliomból világosítjuk, öa pedig olyan symbolumokból, melyekről maga is tudja, hogy azokat nem a szentlélek szerzette; szerintünk az evangyeliomnak magában tökéletes és független tekintélye van, melynek a traditió alá van rendelve, ön pedig az egyház tanulmányai vagyis a traditió szerint szabályozza az evangyeliomot ; mi a tudománybeli folytonos tökélyesbülés és a lelki szabadság hívei vagyunk, ön pedig a betűkhöz és az emberi tekintélyekhez köti le önmagát. Mindezeknél fogva méltán szólhatnánk igy : „A prot. egyház törvényes fiai mi vagyunk, ön pedig csak Hágár nemzedéke!" De nekünk nem természetünk a szeretetlenség, mely az ön keresztyénségét annyira jellemzi; mi nem rekeszthetünk ki senkit sorainkból hitbeli meggyőződéséért, nemcsak azért mert erre nézve Krisztustól semmi hatalmat sem vettünk, hanem azért sem, mert egyedül isten tudja, kik az övéi; mi mindenkit testvérünknek tartunk, a ki a Krisztust szereti és az „Atyának akaratát cselekeszi !" ; sőt mi az apostollal együtt az ellenkezéseket szükségeseknek tartjuk, mert az igazság, melyre törekszünk és a szellemi élet, csupán igy ismerhető meg és tökélyesbithető; mi tudjuk, hogy a „különböző ajándékokat" az Ur adjta ós hogy azok mellett mindnyájan működhetünk áldásosán Isten országában. Óvakodjék azért ön az Isten lelkét megoltani! Több pap Tiszántúlról. Felelet több vidéki lelkész urnák. Azon szíves bizalom folytán, melyben a vidéki protestáns lelkész urak, közel négy évi ittlétem alatt részesítettek, hogy hozzám sokszor egészen ismeretlen létökre megbízásaikkal fordultak. — mindenkor igyekeztem amennyire körülményeim engedék, megbizásaikban pontosan eljárni. Az utóbbi időben azonban annyira meg lettem terhelve a vidéki megrendelések által, hogy most a legjobb akarat mellett sem vagyok képes, minden egyes levélre választ adni, annyival inkább nem, mivel Pestről junius havában tfvozom. Kérem azért igen tisztelt ismerőseimet, barátaimat a vidéken, hogy ne tekintsék anyagságnak részemről, hogy levelökre külön-külön vá-