Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-25 / 21. szám

mai, egyházkerületünk, a különösen sárospataki főiskolánk irányában táplált, hálás és kegyeletes érzelmeit feltei is tanusitandó, főiskolánk tápintézetére 300 frtot adomá­nyozott. A néhai nagy emlékezetű atya, s egyházkerüle­tünk egykori kiérdemült superintendensének vallásos buzgalmát s legszebb erényeit öröklött férfiúnak, köz' ügyeink körül több éven át tanúsított buzgó fáradozá" saiért, s egyik főtanintézetünk javára tett nemes áldo_ zataért jegyzőkönyvileg őszinte elismerés s hálás köszö net nyilvánittatott B. J. Lelkészválasztás és iktatás és még valami. Húsvét után következő második, úgynevezett „mise­ricordias domini" vasárnapon Ruszkinócon a szepesi XIII-városi esperesség egyik városában Marcély János boldogult evang. lelkész halála után, ezen üresedésbe jött állomás választás utján újra betöltetett. A két hitjelölt Kniesner, Marcsek és a községi tanitó és segédlelkész Schweizer közül az első választatott meg, majdnem egyhangúlag, a legnagyobb rendben és a község nagy megelégedésére. A választási rend és a község nyugalma rendesen csak is ott zavartatik meg, hol hier, rchiai túlkapások a közs 'g autonom akaratát semmibe sem vévén, oly egyéneket akarnak oktroyálni, kik az általános kívánalomnak meg nem felelnek. Itt Ruszkinócon azonban a községi akarat kifolyásának szabad tér engedtetvén, igen természetes, hogy a választás eredménye is mindenütt csak közmeg­elégedéssel találkozik. Kitűnt ez leginkább május 12-dikén, midőn az uj lelkész hivatalába beiktattatott. Már az előtte való napon küldöttség által fényes fogatban uj rendeltetésének helyére kisértetett. Számos örömlövöldözések jelezték megérkeztét. A lelkészi lakban az összegyűlt presbyterek szives sze rencsekivánatok közt fogadták és több ajándékokkal lep­ték meg, melyek által egyes községtagok fiatal lelkészök háztartása megalapítását akarták némileg megköny­nyiteni. A beiktatás napja reggelén a városka ünnepies ki­nézést öltött. Idegen vendégek a szomszéd Duráad, Men­hárd, Leibitz, Béla városokból összegyűltek. Kilenc órakor megkezdődött az egyházi ünnepély. A konvent a felügyelő vezetése alatt lakásán felkereste a lelkészt és felkérte, hogy kisérje az összegyűlteket a templomba. A templom kapuja előtt egy diadalív alatt a község ifjúsága várta a lelkészt és ajánlotta magát gondoskodó jó indulatába és hű vezetésébe. A bevezető énekek után az alólirt a főes­peres ur megbízásából az oltár előtt elmondta a beiktató beszédet, melyben az uj lelkészt, valamint a községet kölcsönös kötelességeire figyelmeztette és uj kollégáját különösen arra intette, hogy holtig hü maradjon a pro­testantizmus alapelveihez, folyvást tanuljon és miritsen a haladás, tudomány, felvilágosodás buzogó forrásaiból és hirdessen oly igét, mely öszhangzásban korunk szellemé­vel, nem öl, hanem elevenig mert a betű öl, a szellem azonban elevenít. A főének után, mely külön nyomtatott példányokban szétosztatott, fellépett az uj lelkész a szószékre és emel­kedett hangon elmondta első beszédét hivei előtt, értekez­vén teendőiről ós kikérvén magának továbbra is a már nyilvánuló szeretetet és bizodalmat, mint a lelkész legna­gyobb kincsét és jutalmát. A bezáró ének elzengése után szétoszlott a számos gyülekezet, bizonyosan áthatva azon forró üdvkivánattól, vajha ezen uj frigy, mely a lelkész és a község között mai napon köttetett, egyházunk díszére és a protestantizmus felvirágoztatására szolgálna. Bizony nagyon szükséges is, hogy oly üdvkivánatok minél gyakrabban teljesüljenek. Mert, hogy a protestan­tizmus és papsága tekintélye és régi jó hírneve mindin­kább csökken, az valamint egyrészről nagyon szomorú tü­nemény, ugy másrészről az is bizonyos, hogy sok oka annak abban a körülményben keresendő, miszerint a prot. egyház és papsága fel nem találja magát az uj idő áram­lataiban, és néha majdnem oly ferde állást foglal el a tudomány kívánalmai és az állam legszabadelvübb insti­túciói irányában, mint csak az ultramontanizmus, minél fogva hasonló szemrehányásokkal is jutalmaztatik : „Pfaffe ist Pfaffe ob katholisch geschoren oder lutherisch gesehei­telt". De, hogy nemcsak belföldön, de már Németország­ban sem igen kedvező véleményt táplálnak a magyar protestantizmus magatartásáról, mutatja az „Allgemeine deutsche Lehrerzeitung" 17. száma, melyben Prónay Gá­bor báró ós ev. egyetemes felügyelő urnák a felső-házban tett nyilatkozatára cikkíró a következő megjegyzést teszi: „Igy beszélnek ma némely protestánsok, kik hivatva vol­nának a szabad miveltségben és elfogulatlanságban má­soknak jó példát adni. Nem akarnak az uralkodástól (az iskolaügyben) megválni, azért inkább szövetkeznek az ultramontánokkal. Magyarországon több szabad férfi él most a kath., mint a prot. egyházban." stb. Az „Allgemeine deutsche Lehrerzeitung" ezen cikkét bemutatja az „Ungarischer Schulbote" 20. száma „hitfe­lekezeti reakció" cimmel irt közleményében. „A magyar­országi protestánsok — igy hangzik az emiitett közlemény egyik passzusa — soká a szabadelvüség hírében állottak. Annak ellenkezőjét azonban bebizonyították a szóvivők, midőn a népiskolai törvény hozatott. Midőn e törvény keresztülvitelére került volna a sor, a protestánsok csi­nálták a legnagyobb nehézségeket; a kath. és más lelké­szek egyenesen kimondják, hogy ők az állam iskolai felügyeletével és vezetésével megelégedve volnának, csak a protestánsok képezik a legsúlyosabb bajt. És ha meg­fontoljuk, mily elkeseredett harcott vivnak a prot. lelké­szek Kámory és Révész: ugy a nyújtott kép még homá­lyosabbá lesz stb." Igy nyilatkoznak és pedig jogosan felőlünk bel- és külföldön. Ha ideje korán nem térünk eszméletre, akkor az imént előadott állításokat semmivel sem cáfolhatjuk meg és az iskolát illetőleg csak ugy el fognak bennünket végkép ítélni, mint a hogy az ultramontanizmust elitéltek. Theo­logiánkról már ugy is kimondták, hogy az nem tudomány? mi szintén tiszta igazság akkor, ha annak főbb része

Next

/
Thumbnails
Contents