Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-11 / 19. szám

E nézet szerint tehát a vallás nem állandó, hanem csak muló szükséglete volna az emberi nemnek ; őrködik az emberiség bölcsője felett, irányozza első lépteit, vezeti nevelését mindaddig, mig* a férfikorra érett társadalomban feladatát befejezettnek látja és nincs többé szerepe az emberiség fejlődésében. A mivelt ember, mondják, felismert erkölcsi természetében biztos utmutatót birván, nem szorul más vezérre, mint saját lelkiismeretére, és nem ismerhet el más tekintélyt, mint a gondolkodás törvényében gyökerező igazságot. A gondolkozó embernek nincs szüksége hivésre; a tudomány többet ér a hitnél. Ilyenek mai nap a vallásról uralkodó nézetek miveltjeink legtöbbjénél; ők tudományban és a hiten alapuló vallásban egymást merőben kizárt gondolatköröket látnak, és bölcsebbek mint Gr ö t h e, ki hires xéniáiban megmondta: „Wer Wissenschaft und Kunst besitzt, Hat auch Religion ; Wer jene beiden nicht besitzt, Der h a b e Religion *) ők azt tartják, hogy a tudomány a vallást kizárja, hogy tudományos ember egyszersmind vallásos ember nem lehet. S valóban nem ok nélkül vélekedik ugy, ki vallás alatt csak azon hagyományos hiedelmeket és szertartási cselekvényeket érti, melyeket a hivatalos egyházak híveiknek nyújtanak, s melyek, mint az emberiség gyermekkorából , kezdetleges gondolatvilágból származott képzetek szüleményei, épen nem oly természetűek, hogy egységes gondolkozáshoz szokott agyban a mai tudomány tényleges eredményeivel együtt megférhessenek. De ha Gröthe bölcs nyilatkozatának első részét alá nem írják is, a másodikat senki kétségbe nem vonhatja, ki a történelem tanúsága s az előtte izgó mozgó tömegek életét figyelemmel kísérte, s a tények előtt szemet hunyni nem akar. Bármily magas fokra hágjon is az emberiség mivelődése, a társadalmi viszonyok természete szerint a tudományos foglalatosság mindég csak kevesek dolga s aligha minden századik embernek lehet osztályrésze ; s így nagyjában az emberiség örökétig azon gyermekkori állapotban fog maradni, mely miveltjeink kifejtett nézete szerint is a vallást nem nélkülözheti. *) Magyarul • Ki tudománynyal, művészettel bir, annak vallása is v a n ; ki ama kettővel nem bir, annak legyen vallása. A közemberre nézve a szellemiségnek mindég csak egyetlen forrása volt ós lesz, s ez a vallás. Ha a tudós a dolgok véghetetlen láncolatából gondolati felszárnyalást, a művész, a költő eszmevilágukból és képzeleteikből lángolást és lelkesedést merítenek : a közönséges ember mindazokról az eszményi dolgokról mit sem tud, azokkal nem foglalkozhatik, minélfogva az emberiség zöme, ha a vallás symbolizálásai által a szellemi dolgok iránti kegyeletes érdeklődésre nem ébresztetik, emberi nemesb rendeltetése felől sejtelme sem támadhatna, s igy halhatatlan lelke örökétől megfosztva, elébb utóbb teljes baromiságba sülyedne, s az emberi társaságnak magasb princípium hiányában okvetlen bomlásnak kellene indulnia. Csak két forrás van, melyből az emberi méltóság önérzete előbuzoghat: vagy magas fokú miveltség, melyre azonban mindenütt és minden időben csak kevesen tehetnek szert; mert az természeti adományokon kivül szerencsés körülményektől is függ, — vagy a szellem legfelségesb eredményinek, a valláseszméknek egyszerű hivő kebellel elsajátítása, melyre az emberiség kilencvenkilenc századrésze mint neki egyedül hozzáférhető forrásra van utalva. Ámde ha van az emberiségnek általános hivatása, az nem állhat olyasmiben, mi oly kisebbségnek tulajdona, mely a nagy tömeghez képest számba sem vehető. S valóban különös áldása a gondviselésnek, hogy épen az emberélet rendeltetését és végcélját illető kérdésekre nézve egy színvonalra látjuk állítva lenni a tudóst és a lelkiszegényt, a művészt ós a napszámost: mind a kettő istennek a lélek bensejében nyilatkozó azon szózatára van utalva, mely az egyszerű hivő embernek szintoly hallhatón szól, mint a legtudósabbnak. Korunk legvégzetesebb tévedése az, hogy a most kifejtett igazság egyáltalában nincs felismerve, hogy az u. n. müveitek az ideális létnek tudomány- ós művészetből meríthető momentumait annyira kielégítőknek találják, hogy szinte szégyenletesnek tartanák, ha akármi tekintetben a szellemiség ugyanazon adományaira látszanának szorulni, melyek a szegény népnek egyedüli lolki táplálékukat képezik. ITa azonban ebből a zelotismus a tudomány s általában a modem műveltség ellen vádat akar formálni': akkor ne feledjük, hogy a mai társadalom minden vallástalansága mellett is emberiségi nagy feladatának összehasonlithatlanul jobban megfelel,