Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-01-13 / 2. szám
istoiii-tisztelet hideg és rideg volta miatt az egyházból kizárkózott !" Továbbá mondaná: „ha már ekkor lettek volna „H á n d e l's oratoriá k: < , r /B a c h's F u ge-k" és „B e t h o v e n's S y m p h o n i á k", melyekben az ember panaszát, vágyait, érzéseit, benső titkos érzelmeit, egész lényének meghasonlását és kiengesztelődését befoglalva találja; ha lett volna egy oly művész, ki teremtő phantasiával az uj kornak benső világát átérezni és a lélek hideg műszerébe belehelni képes lett volna: akkor ő már abban a korban is a csöndes, áhítatos ima- és az egyszerű gyülekezeti ének mellett, örömmel üdvözölte volna az orgonát is. Az uj, menyasszonyi diszszel fölékitett mű itt áll átellenében a szószéknek, mint egy egyházi beszéd szavak nélkül, mely a természet és művészet hangjaival nyájasan és szelíden ömleszti át az érzelmek világába azt, mit a szavakból álló beszéd a lélek előtt fölfejtett. Egy költő mondá: „kita szépen hangzó zene hangjai megnem indítanak, annak lelkülete tompa és setét, mint az éjszaka." Luther pedig igy szólott : „sok erénynek magva rejlik azon kedélyekben, melyeket a zene magával elragad. De a melyre az nem hat, ugy tekintem, mint követ vagy tuskót." „Nebender Theolgie ist nichts, das mit der Musik zu vergleichen wáre." Vajha azokra nézve — igy folytatá tovább Lang —, kik e szent hajlékba belépnek, harmat lenne ezen második szószék, hogy az igazság fénye ne esnék száraz homokra! — és vajha azok, kik ez ideig kívül' maradtak, ezután ide szelíden behivattatnának és érezni tanulnák, hogy e hely a mennyország előcsarnoka; vajha azoknak, kik a vallásos nézetekben való eltérések miatt elidegenedtek, megmutathatná, hogy e hely az egyesülés, a testvéri szeretet helye." Végül idézte szónok az orgona föliratát: „Éhre sei Gott in der Höhe. Jubelt ihr Völker, singet dem Herr n." Most következett a zenészeti ünnepély. Először Scardrowski játszott két darabot Bach S eb a s t i a n-tól, aztán Hagge nmacher olvasott fel egy mai napra szerzett költeményt; később az e gyhá zi ének-egylet adott elő egy alkalmi dalt. — Az uj orgonista K i r c h n e r is játszott egy negyed óráig, mintegy megismertetni óhajtván az orgona teljes erejű hangiát és másfelől leghalkabb és lágyabb változatait is bemutatta. Lang végimája és legutoljára gyülekezeti ének fejezte be az egyházi ünnepélyt. B o d K á r o ly. A winterthuri uj r. kath. lelkész fölavatása. Zürich, 1872. január 5. Winterthurban (zürichi kanton) a mult vasárnap csendben és egyszerűen törtéut meg az uj r. kath. lelkész ünnepélye? beiktatása. A templomi ünnepély után az ott levő olvas ó-k ö r termébe nagy számmal gyűltek össze azok, kik az ebédre hivatalosak voltak. Az ebéd folyama alatt többen mondottak igen szép és velős pohárköszöntőket. A többi közül érdekesnek vélem e helyen fölemlíteni az uj lelkész egyik köszöntésének egy pár mozzanatát, mely ritkítja párját kath. afiai részéről. A beiktatott lelkész poharát először az egyház elnökére emelte, ki már azelőtt egy toastjában üdvözlé az uj papot. A kath. egyházért, Winterthur városáért és az elöljáróságért máskor ivott; ez alkalommal a vallási türelemért ürité poharát; kimondá, hogy ki nem hordja szivében a mások iránt való türelmet, az messze távozzék innen, az ne lépje át e város határait! Különösen hangsúlyozva emelte ki a testvéri egyetértést, melynek létesülését maga és hivei, a város protestáns és katholikus lakói között szivéből óhajtja; továbbá — mint mondá — az egyetértés a kormányzóktól le az alattvalókig : e'z az, m i épit és gyarapit. lgéite, hogy ö minden erejét, tehetségét és igyekezetét erre (egyesség) fogja fordítani ; vajha Winterthur lakói meleg, kész szivet hoznának ezen szent és magasztos célja kiviteléli3z! Bár a mi kath. testvéreink is legalább ilyen hangon tudnáDak szólani, s hagynának fel valahára önző szükkeblüségökkel, mely még ma chinai falat képez köztünk és közöttük ! B o d Károly. * Dupanloup püspök, — mint a napilapokból már bizonyára értesültek olvasóink, — az akadémiai tagságról
