Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-05-04 / 18. szám
ségét is'', mig lélek van bennünk, használnunk kell annak tehetségeit, mert „a koporsóban nincs okoskodás." Ha pedig megtagadjuk a lélek azon jogosultságát, hogy az még az isten mélységét is kutathassa : nem vagyok képes elgondolni és magyarázatát adui annak, hogy Jézus miért gondolkozott, s miért adott az embereknek istenről —bár minket már boldogító, üdvözitő — uj fogalmat ? Szerintem a reformátorok is a lélek jogosultságát tartva szem előtt vihették csak ki mindazokat, a melyeket kivittek. Vagy talán abban a boldog hiedelemben van H. ur, hogy ők már mindent elvégeztek, s nekünk már nincs más teendőnk, mint kezünket összetéve várni az istennek országát ? Ám boldogítsa önt e hite, de engedje meg, ha én részemről más uton kívánok azzal találkozni. Ön vádol engem, hogy a szentháromságot megtagadtam, s erre nézve idéz az általam fordított Vögelin munkájának előszavából és pedig idézi ezt: „Jézus ember volt, ki a többi emberektől nem természete, lényege vagy eredete, hanem egyedül szellemi adományai és erkölcsi erejének mértéke által különbözött." En ezt csak fordítottam, de nem szégyélném ezen ember Jézus evangéliumát, ha az isteni gondviselés engem választ vala ki arra, hogy üdvözitő Urunknak ezen mindenki által érthető természetes képét én adjam először ; s higyje el H. ur, hogy e hitem mellett én lelkemből örvendezve vallom Jézust megváltómnak, üdvözítőmnek. Tehát hiszek a Jézus Krisztusban, az emberiség megváltójában. Én részemről a mindenható istent, ki a mi üdvözitönkuek a názáreti Jézusnak, továbbá a szentléleknek személyes istenné tétele előtt képes volt a világot minden történeteivel bölcsen igazgatni, hivő lélekkel arra most is képesnek vallom. Különben tudtommal az apostoli hitforma igy kezdődik: „Hiszek egy Istenben, stb." De még hiszek a szentlélekben is, „ki m e g t anit, ha vallásomért üldöztet e m." Máté X. 20; Márk. XIII. 11; Lukács XII. 12. íme, tehát nem vagyok szentháromság-tagadó, habár Ön annak állit is. Egyébiránt legyen szives az ész itélő széke előtt megállható okokkal kimagyarázni önnek nézetét a szentháromságról és higyje meg elfogadandom azt; de engedjen meg, ha oly bizonyítékokra, miket a debreceni kis káté is ad, nem építhetem meggyőződésemet. — Igen sajnos dolog volna, hogy ha a lelkiismereti szabadság szent jogát hangoztató protestáns egyházban kiközösítés várna azon egyháztagra, ki azt nemcsak szóval, de tettel is szent jognak tartja. És én hiszem, szent meggyőződéssel, hogy keresztyén paptársaim közül (nemcsak a protestánsokat értve) nem maradnék magam, ki vállalkoznék a Servét alatt meggyújtott csóvának kioltására, melyet a jézusi szeretetből ki nem magyarázható érzület vezette kezekkel, sokan hajlandók volnának fellobbantani. Én a lelkiismereti szabadságot tisztelem, s még tévedéseiben is inkább szeretem az embert, mint hogy magamat jogtalanul állítsam bíróul isten elé, ki egyedül jogos hatalom előttem vizsgálni a sziveket és veséket. Nekem barátom Luther, barátom Zwingli, barátom Kálvin, de engedje meg H. ur, hogy legjobb, legdrágább és legkedvesebb barátom a názáreti Jézus maradjon. Majd ha találkozik ön oly keresztyén paptársunkkal, ki Jézus üdvözitő elveivel homlok egyenest ellenkezőt tanit, s tanításaival a megváltó által tudomásunkra juttatott erkölcsi világrendet akarja tévedésében, vakmerő kezekkel ostromolva lerontani ; az ellen, ugy hiszem, nemcsak ön fog fellépni (de nem kiközösítést, hanem a szeretet sugallta eljárást használva), hanem mind azon embertársunk, ki a Jézus által hirdetett valláserkölcsi igazságokban találja fel boldogságát, üdvösségét. Már pedig, engedjen meg H. ur, én ezek közé számítom magamat, mert nekem megváltóm, üdvözítőm „az embei-Jézus Krisztus". I. Tim. II. 5. Még egyet, mielőtt soraimat bezárnám. Azt is írja ön,"hogy én a tassi ref. hivek kontójára élek. Én részemről önnek helyében is igyekeztem volna más szót keresni e kifejezésre, — ha már épen olyannal élni rosz szellemem súgta volna — még pedig olyat, mely fényesebb bizonyságául fogadtathatott volna el bárki által is az íróban élő szeretetnek, melyet az én üdvözítőm követőinek ismérvéül jelentett ki ; mert legyen ön meggyőződve, hogy engem bizonyára boldogít annyira az ellenségem iránti szeretet érzelme, mint p. o. önt azon vakbuzgalma, mely a máskép vélekedni és gondolkodni merészkedőket az egyházból való kiközösítésre ajánlotta. Én részemről abban a szent meggyőződésben élek, hogy Krisztus igaz követője — tehát keresztyén elvileg — mindaz, kr a törvény és a próféták Írásainak summáját, a szeretetet igyekszik kebelében ápolni; már pedig ugy hiszem H. ur fogalmai szerint is kizárja a szeretet a türelmetlenséget. A mi mellett ön harcol, arról Jézus semmit sem tudott, s újra csak azt mondom, hogy szent meggyőződésem az, hogy ha ma Jézus test szerint közöttünk élne, megintené önt azon Jakab és Jánoshoz intézett szavaival, kik tüzet kértek volna már az égből, hogy megemésztessenek, kik őket be nem fogadták, e képen : „Nem tudjátok minémii lélek legyen ti bennetek ; mert az embernek fia nem azért jön, hogy elvesztené az emberek lelkét, hanem hogy megtartaná". Lukács IX. 55, 56. Azért mindenek felett a szeretet istene legyen velünk mindenkor ! Dömötör Bertalan, lelkész. Számadás azon könyöradományokról, melyek alólirthoz beküldettek a tiszakereszturi egyház, annak lelkipásztora Nagy János és iskolatanitója Nagy Gerzson számára. Az egyház számára: Tivadarból 3 frt. Yiskről 16 frt. Gödényházáról 3 frt. Tiszaujhelyböl 10 frt 52 kr. Összesen 32 frt 52 kr. A lelkész számára: Huszthról 36 frt 50 kr. Técsőről 17 frt 54 kr. Hosszumezőről 44 frt 25 kr. A hevet-nagykunsági egyházmegyéből első küldemény 26 frt 50 kr, második küldemény 22 frt. Feketeardóból 7