Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-04-13 / 15. szám

tűnik fel egyegy gr. Teleky József, ki gyakran annyi bátorsággal és szikrázó elmével lépett fel hitfelei ügyében, hogy fejedelme kegyét kockáztatta, s el is vesztendi azt, ha az eszélyes királynő el nem nézi a közbecsülósben álló férfiú őszinte szavait, az ész és jellemdus protestánsnak hitsorsosai melletti nemes felhevülését. Ismétlem, nagy ritkaság ily tántorithatlan jellem, mert mint a példa mutatja, a katholizáltak sorában a hazának születés és észre legkitűnőbb fiait találjuk; azok között látjuk gr. BáníFy Dénest az egyháztörténelemben gyászos szerepléséről ismeretes Bánffy Ágnes atyját, gr. Bethlen Gábor udvari kancellárt s testvérét Miklós kincstárnokot, a világhírű törők s poroszverő tábornagyot, gr. Hadik Andrást, br. Iíray Pál tábornagyot, gyalakuti gr. Lázár Jánost, Szirmay László zempléni alispánt s kir. tanácsost, paszmosí gr. Teleky Mihályt, és még számosokat. Azonban mindezek katholizálásának okait csak általánosságban ismerjük, részleteiben nem, mert a részletek a szereplőkkel együtt régen sirba szállottak. Ily dolgokról irott emlékek hogyan is maradhattak velna fel ? Hiszen az áttéritett önéletírást aligha vezetett, s áttérése körülményeit legfeljebb író ismerőse, viszonyaival ismerős jó barátja írhatta volna meg. Már pedig Mária Terézia idejében az irodalommal foglalkozók vajmi kevesen valának, s nagy kérdés, hogy ha ezek közül való tudott is adatokat előkelő férfiak convertálásáról, érdemesnek tartotta-e a maga korában közönséges udvari müveletek megörökítésével foglalkozni. De ha felteszszük, hogy még ezt is megtette, mily könnyen meglehet, hogy irata megsemmisült, vagy felkutatlan levéltáraink valmelyikében lappang. Ily sok eshetőséggel szemben, valódi nyereménynek tekinthető a protestánsok udvari állapotára, és a nemes urak s a királynő közti vallásügyi viszonyra világot vető bármily csekély adat is. Jelen közleményemben egy ily adatot közlök, s ez által egy ily „születésre és észre kitűnő" katholizáltat, katholizálása körülményeivel együtt mutatok be lapunk t. olvasóinak. Bessenyei György, irodalomtörténetünk egyik legtiszteletreméltóbb alakja, kora egyik leggenialisabb vezérférfia ez, ki mint nagy ember, kiemelkedvén a köznapiságból, a természettől nagy szenvedésekre volt kijelölve, s szenvedései záradékául végre is, válságos pillanataiban, egy királynő akaratának áldozatává lett. Az európai miveltségü Bessenyei, mint gardista Bécsben a „kegyes királynő" közvetlen közelében lakott, azzal személyes ismeretsége is volt, s első müvei: „Ágis tragédiája" s „Ágiáris keserve" ajánlását Mária Terézia fogadta el. Később, testőri szolgálata letelte után, mint a ref. egyházkeriiietok udvari titkos ágense továbbra is Bécsben tartózkodott, hol azonban e hivatalától is elesvén, egyszem pénz nélkül maradott. A királynő megragadta e perc ket, s a többször megkisérlett, de mindanynyiszor mc hiusult proselytaszerzés ez alkalommal sikerült. Ezt irja le a kézirat, melynek egyháztörténelmi vonatkozásait egész terjedelmükben közlöm e lap hasábjain. A csup n 8 lapra terjedő kézirati mű Horváth István gyűjteményével a Magyar Nemzeti Muzeumba került, hol jelenleg is Ms. Sec. XIX. 702. Fol. Hung. alatt őriztetik. Szerzője Laczka János, kit Bessenyei neveltetett, vele együtt lakott, s kiből Jász-kun kerületi főfiscus és nádori táblabíró lett. A kéziratot Halicky András censor 1837. sept. 25-én cenzúrázta, s alá is irta hogy „imprimatur," de miután e szó s a eensor neve ki van törülve s csak nehezen betűzhető, továbbá mivel az írás is egészen tiszta, rajta a nyomdai piszoknak nyoma sincs, s mivel egykorú nyomtatványokban reá még hivatkozást sem találtam, azt hiszem, hogy kiadatlan. Halljuk tehát e kiadatlan kéziratot, mit mond Bessenyei katholizálásáról: „ minden előre való nézéssel, és gondossággal hagyta ő el hadnagyi rangját és fizetését; okosan kifőzte és kimunkálta miképpen élhessen azután is Bécsben tisztességesen ; mert akármely nagy filozófus volt, nem örömest hagyta volna ott a nagy és fővárost. Tudniilik még • hadnagy korában volt neki néminemű befolyása a királyi udvarba ; ugyanis megismerkedett ő egy bizonyos udvari asszonnyal, aki Báró Grace özvegye, és Mária Terézia úgynevezett ágyvetője volt. Ez az aszonyság utat csinált arra, hogy Bessenyei az uralkodónéhoz andientiára mehessen és neki dolgokat, melyek a reformáta vallást nézték (mert Bessenyei maga is református volt) bejelenthessen és ajánlhasson. Szerencsés is volt ebben néhány izben; úgyannyira, hogy generális Beleznai Miklós közbevetése által, a hazában levő négy reformata superintendentiák, egyik a másik után, Bessenyeit s z á mfelett való, vagy titkos ágensnek esmerte és esztendőnként öt- ós ötszáz, mindöszve kétezer forinttal fizette. Ezen foglalatosságában, mely alig tartott 10 esztendőkig, mit használt vagy mit segitetfc a vallásos bajokban, melyek azon időkorban igen is megszaporodtak volt, az akkori történetek bővebben megmutatják, elég, hogy a dolog nem ugy ütött ki, amint Bessenyei reményiette, vagy a publicum várta volna." Ezután a kézirat lapunkra s a közönségre érdektelen dolgokra tér át; negyedik lapja azonban ismét érdekessé lesz : munkás és valóságos filozophusi életet töltött ő Bécsben szinte 1780-ik esztendeig. De minthogy nincsen olyan csendes idő, melyet előbb vagy utóbb szélveszek ne kövessenek ; ugy járt ő is. Már 1778. esztendőben vette észre, hogy a superintendentiák kezdenek az ő szolgálatjára ráunni; valósággal nem is ment az oly fogpnatosan, mint elébb reméllették; a rendszerént való református udvari ágens, akkor Nagy Sámuel, nehezen nézte, hogy Bessenyei magát az ő foglalatosságába avatta; ahol csak lehetett ellene beszélt, és dolgozott; kiesett Beleznay generális kegyelmébül is; báró Grászné is elöregedvén, nem lehetett annyi befolyása a dolgokba, mint azelőtt volt. Ezeknek következésében a kálvinista superintendentiák, egyik a másik után, elvonták Bessenyeitől az esztendei fizetést; azon vette észre, hogy semmissé lett. Micsoda kontrast! Bécsben egy, úgyszólván udvari embernek, gavallérnak, magyar főnemesnek, é3 főnemesek baráttyának egy szempillantatba pénz nélkül maradni.