Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-30 / 13. szám

forgatásával sokat untattam volua lapom olvasóit: a minap is csak a legszokatlanabb módú megtámadás csikarta ki belőlem azt a megjegyzést, hogy mint az egyház terén sok óv óta hűségesen működő munkás annyit tán mégis megérdemelnék, hogy ne tekintsenek küszöbnek, melyhez minden ember lábát dörgölheti. Harsányi ur— ut figura docet — e tekintetben is máskép vélekedik; épen ezért nem csekély várakozással vettem Harsányi urnák 11 lapra terjedő irodalmi müvét (!) kezembe, gondolván, hogy aki elvi ellenfeleivel oly kurtán végez, az bizonyosan el nem mulasztotta elébb a maga álláspontját jól megerősíteni és ugy praecisirozni, hogy méltó lesz vele vagy lándzsát törni, vagy tán épen engedve az igazság erejének, magamat további harc nélkül megadni. Azonban mennyire elcsudálkoztam, midőn olvasni kezdvén a munkát, azt láttam, hogy az nem egyéb, mint egy, hozzám ezelőtt néhány hónappal beküldött cikk, melyet hogy ki nem adtam, távolról sem azért történt, mintha tán nézeteimmel ellenkező elveket tartalmazna; mert hiszen lapomban nem egyszer láttak már napvilágot cikkek, melyek nézeteimet a legkeményebben ostromolták; hanem azért, mert nem találtam az egész dolgozatban csak egyetlenegy gondolatot sem, mely komoly figyelemre méltón akár jóváhagyó hozzájárulást, akár cáfolatot érdemelne. S igaz lélekkel mondhatom, hogy ha Harsányi ur ügyünk mellett ós nem ellene irja e nagy müvét, akkor még kevésbé lett volna kedvem annak világ elé bocsátását eszközölni; sokkal jobban szeretem én az olyan Harsányi ur féle Írókat az ellenfél táborában, mint a magaméban. Szánandó ügy biz az, melynek Kámory ós Harsányi-féle emberek az előbajnokai, melyet azok védenek, azok ajánlgatnak ; pedig azt hallottam, hogy a Harsányi ur dolgozatát még angolra is fordíttatják, hogy a magyar orthodoxiát a skótokkal is megismertessék. A derék skótok milyen szemeket meresztenének, ha megtudnák, hogy azok a magyar telivér orthodoxok, kik oly kegyesen tudnak excommunicatiókat szórni a másnézetüek ellen, nem ugy adják, amint árulják, mert ők azokkal a perhorrescált ellennézetüekkel egyforma életet folytatnak: vasárnap üléseket tartanak, leveleznek, utazgatnak stb., mint hétköznapon, színházba járnak, táncvigalmakba elmennek s mulatnak, mint minden más emberfia, asztalhoz ülnek és Istennek áldását élvezik anélkül, hogy imádkoznának, nem ritkán kártyaasztalnál beszélnek orthodoxiájukról, s ami mindennél több, a szentek közösségének köztük annyira semmi nyoma, hogy a kálvinista név az egyet nem értésnek, marakodásnak állandó jelzőjévé lett, — ha ezeket megtudnák, mondom, aligha meg nem szöknének az orthodox elnevezéstől, melyhez olyatén jellemvonások csatlakoznak, valamint ön is Harsányi ur, bizonyosan megszöknek az oly büszkén hánytorgatott névtől, ha annak igazi mibenlétét felismervén, magát azáltal annak megfelelő élet folytatására látná kárhoztatva lenni. Hogy Harsányi ur az orthodoxiát igazi mivoltja szerint nem ismeri, mutatja az általa vódpaizsul fölhasznált bibliai mondat, hogy nem szégyent a Krisztus evangyeliomát. E mondatnak igen is van értelme egy skót orthodox szájában, ki a vallásra nézve gondolkozásában a modern civilizatiónak helyt nem engedvén, ós sem a művészet jogosultságát, sem az összes társadalmat szentesítő magasb életirányt el nem ismervén, egész lelkével letűnt századok eszmekörében mozog, ehez képest él, és az őt azért lenéző modern, ugy nevezett világi emberrel szemben joggal ugy szólhat, mint Pál a pogány miveltségnek közepette, „hogy ő nem szégyenli a maga evangyeliomát." Ámde mi értelme e mondásnak az ön szájában, ki, bár személyesen nem ismerem, de ismerve a magyar ember természetét, ab invisis merem feltenni, hogy a modern miveltségü emberek életmódját követi s az orthodoxiának megfelelő életet épenséggel nern folytat? S önök e nagyon is kétértelmű állapottal még sátoroznak ! Valóban, kár oly dolgok mellett nagyon buzgólkodni, melyek a nemzeti sajátsággal merően ellenkezvén, azt soha még csak megközeliteni sem fogják. Mentül jobban szertelenkednek önök az orthodoxia melletti erőszakos eljárásukkal, annál jobban belátja minden gondolkodó ember, hogy hamis pathos az egész, sunt verba et voces, praetereaque nihil. Különösen pedig Harsányi ur, ugy látom, nem is sejti a szóknak horderejét, melyeket nagy hangzású frázisokképen papirra vet. Nem szégyenli, azt mondja, az'evangyeliomot. Szép dolog! de tudja-e, hogy abban az értelemben, melyben ő e szókat használja, az egész mondat egy óriási ellenmondásnál nem egyéb ? Avagy kérdem, mily hatalom volna akkor az evangyeliomnak tulajdonitható, ha annak 18 százados befolyása alatt a társadalom ma is ott lenne, ahol a pogányvilágot Pál apostol találta ? Mit eredménye-